Telihold, újhold, árnyas Hold, fogyó Hold, arató Hold, véres Hold – megannyi megnevezés, de mindegyik mögött ugyanaz a titokzatos égitest húzódik meg. A Holdat és fázisait vagy szereti az ember, vagy nem szereti. Változékonyság, hűvösség, titokzatosság jellemzi a Holdat; éji világosságot nyújt, néha megfogható közelségben, máskor idegen távolságban van, lehet fényességes korong vagy alig sejlő sarló… Míg az elektrikus Nap tobzódik a fényben, s az értelem szimbólumaként kiárasztja kreatív mágikus hatalmát, addig a magnetikus Hold a lényiség titokzatos erejét hordozza, fényesen is misztikus homályba burkolózik és intuitív vonzással szólítja meg az embert.
Misztikus erődet magamba fogadom!
A Hold meghatározó az időszámításban, négyszer hét nap az egy holdhónap, amely a Telihold és az Újhold szélső pontjai között lüktet… Egy évszakban – ez három hónap – általában csak három telihold köszönt ránk, ám amikor egy évszak során négy telihold is előfordul, ezek közül a harmadikat kék holdnak nevezik, a negyediket pedig Európában rózsaholdnak vagy virágholdnak, az észak-amerikai indiánok pedig eperholdnak mondják. A Hold megmozgatja a tengereket és termékennyé teszi az asszonyokat, az élet ízes levével hatja át a növényeket.
Tápláló erődet magamba fogadom!
Telihold – ne csak a foltokat lásd a teliholdon! A Telihold fény a sötét égbolton, Isten titokzatos szeme, amit az éj folyamán nyit a világra… A Telihold estidőben is aranyszínt fest a keleti horizontra, s meglepő, a kelő holdkorong látszatra éppen akkor, mint a kelő napkorong. A Telihold fénye ragyogón betölti az eget, elbújnak mellette a csillagok… De a Telihold lassan fogyni kezd, napról napra apad, míg szinte teljesen elbújik a homályban, csak egy szelete ékesíti haloványan az égboltot. A sejtelmes sarló mellett alig kivehető a korong, de a figyelmes szemnek megmutatja magát. Aztán e végzetes fogyás megfordul, az Újhold sarlója növekedni kezd szépen. Újra növekvő Hold követi a legsötétebb éjszakát. A régiek úgy tudták, a Holdba jutó lelkekkel hízik a Hold, s az onnan a Földre visszatérőkkel apad.
Szeretet erődet magamba fogadom!
Az őszi nap-éj egyenlőséghez közeli teliholdat szeptember végén betakarító, vagy arató holdnak is nevezik. Mindenki learatja munkája gyümölcseit, remélhetőleg a jó emberek is összegyűjthetik áldozatuk áldásos eredményeit, s nem a maguk, hanem elsősorban mások javára.
Szerelmesek ihletője, éji vándorok kísérője, Telihold… Ha te találkoznál a Holddal, mit kérnél tőle? Fogalmazd meg a gondolataidat – ez elmélkedés, ez meditáció, ez fohász, valóságos költemény. A Hold maga is költő, amikor telihold létére is épp hogy fölsejlik halovány korongja a keleti égbolton, vagy amikor előbukkan a felhők közül, vagy a hideg téli éjeken hatalmas udvarát mutatja. Az azonban már szürreális költemény, amikor az éji égbolton szivárványt von maga köré a sötétben! Ez igazi misztérium, amikor találkozik a fény és a sötét, a fekete égbolt, a fehér holdkorong és a tarka szivárvány íve. Mikor merre jár a Hold, ott jár az én gondolatom is, mert a telihold az áldó hold sugarait árasztja, s a bűnös ember udvarára is bevilágít…