Ismered azt az érzést – éhezés? A legtöbb ember már nem ismeri ezt az érzést. Tonnaszám kerül a hulladékba a táplálék. A jólét úgy tűnik segít bizonyos fogalmak és tapasztalások elhalásában, a túltápláltságnak köszönhetően viszont megjelennek addig nem ismert civilizációs betegségek.
Az éhezés az, amikor nincs meg a betevő falatod. Ilyenkor beszűkül a tudatod, s kezdetben csak az ételre tudsz gondolni, aztán már semmire sem. Lelassulnak az életfunkcióid, cselekednél, de elhagy az erőd, és lassan elsorvadsz, hogyha nem jutsz táplálékhoz. Szilárd táplálék nélkül hosszú hetekig ellennél, víz nélkül néhány napig, levegő nélkül – milyen különös, légies táplálék! – legföljebb néhány percig. A legtöbb figyelmet mégis a
táplálkozásra fordítod, a legkevesebbet pedig a levegővételre.
Amikor éhes vagy, szerencsés esetben táplálkozhatsz. A táplálkozás energiacsere – valamit magadhoz veszel, befogadod a környezeted egy részét. Verejtékkel keresed kenyered, azaz előbb adsz, majd elfogadod fáradozásaid gyümölcsét, azaz kapsz. Olyanná válsz, amilyen energiát magadhoz veszel: erőszakos bevitel – erőszakos reakció, tiszta táplálék – tiszta tudat, zavaros eszmék – zavaros gondolatok. A legnemesebb táplálék a Valóság, az Igazság, a Szépség. Töltekezz a Valósággal, az Igazsággal és a Szépséggel – ilyenné is válhat a lelked. És ha táplálkozol, három dolgot tapasztalhatsz: csökken a hiányérzeted, energiához jutsz, és fokozódik az elégedettséged. Testben és lélekben egyaránt.
De mire éheznek az istenek? Az istenek az ember fölajánlásaival táplálkoznak. Amikor ők éheznek és szomjúhoznak, akkor az ember fölajánlásaira sóvárognak. Nem anyagi jószágokra, rituális kellékekre, gazdag áldozatokra van szükség. A világon a legnemesebb dolgokkal lehet szolgálni az égieket: virágszirmok, füstölőszerek, imák és főhajtás… Bármit ajánl az ember, áldozata anyagi minőségén túl egy finomabb minőség, a szándék, a szeretet, az odaadás számít. Az igazi fölajánlás nem más, mint Isten imádása. Nem úgy, ahogyan az ember gondolja, hanem úgy, ahogyan az égiek gondolják.
Sokan tudják, mások csak sejtik, hogy az ember személyes elégedettségének záloga a világ, a kozmikus rend és az isteni hierarchia elégedettsége. Az ember benső békéjének kulcsa a magasabb rendű igazság, a magasabb rendű teljesség szolgálata. Így az ember belső elégedettsége szigorú és jól strukturált párhuzamban áll az isteni valósággal. Szerencsés esetben az ég és a föld, az égiek és az emberek egymást segítik és szolgálják, mint a mindenség együttműködő részesei. Szerencsétlen esetben megszakad ez az áldozatos összeköttetés, zavar áll be a mindenség működésében. Az ember kiesik kozmikus szerepéből, és kezdi roszszul érezni magát.
Az imádatnak a szent hagyomány szerint hatvannégy kelléke van: a harang megkondításától a füstölőszer fölajánlásán keresztül az Isten lábaihoz szórt virágszirmokig sok minden. A hivatalos listát egy bizonyos kellék teszi roppant személyessé – ajánld föl azt is, ami neked a legkedvesebb. Az imádat egy fölajánlás: az ember ajándéka Istennek… És ez csillapítja a kozmikus, isteni éhséget és szomjúságot. Kapni jó, adni nagyon jó.
Egyszer egy nagy szentnek Indiában látomása volt: találkozott a Jóistennel. Szentünk nincstelen vándoraszkéta volt, naphosszat koplalt, de azt a szózatot hallotta: „Az én falumban nem éhezik senki!” Ha az egész mindenség a Jóisten faluja, akkor abban a faluban ne éhezzen senki: az emberek se, és az istenek se.