A számokat köznapinak tekintjük, holott az ősmagyar hitvilágban szentnek tekintették a hetes számot, a kínaiak az ötöst, az indogermánok a kilencest. Ezek az emberhez legközelebb álló okokkal – a kéz öt ujja, a holdnegyedek hét napja, az embrió kilenc hónapos fejlődése – magyarázhatók. A különböző kultúrákban a legnevezetesebb kitüntetett számok a 3, 7, 9, 12, 13, 50, 66, 70, 77, hetedhét, 99, 100, 300, 600, 900.
A számsorban megbújik egy különös, a nyugati világ számára gyakorlatilag ismeretlen szám, a 108. Ez a kozmikus aránylátással bírók számára példátlanul fontos, s az indiai hagyományban a száznyolc a mikro- mezo- és makrokozmosz közös rendszáma.
Mikrokozmikus – A hét csakra közül a szívcsakra a legfontosabb, amelyből százegy csatorna indul ki. A csakrák és a csatornák összege 108, s a koronacsakrába vezető szusumna-vezeték az önmegvalósítást elérő lélek tudatemelkedésének útja. A testben 108 létfontosságú szerv, illetve a finomtestben ennyi érzékeny pont létezik. A tudat ezeken az érzékeny pontokon keresztül kerül összeköttetésbe a hús-vér testtel.
A tantra misztikája szerint az ember naponta 21 600 lélegzetet vesz, 10 800at nappal, ugyanennyit éjszaka. A nappali lélegzetek a Nap, az estéliek a Hold befolyása alatt állnak. Minden éber lélegzettel Istent kéne dicsőíteni, de legalább századannyi (108) mantrát ajánlatos elmondani. Siva száznyolcféle ászanát hagyományozott az emberekre, és ugyanennyiféle meditáció létezik.
Az ember vágyainak, hazugságainak és tudatlanságainak a száma is 108, éppúgy, mint a nagy lelkek jó tulajdonságainak száma. Az érzések számát is száznyolcra teszik, melyek közül 36 a múlttal, 36 a jelennel és 36 a jövővel kapcsolatos. Másutt az ember 54 jó és 54 rossz tulajdonságáról beszélnek…
Mezokozmikus – A 108 a 9 és 12 szorzata, márpedig mindkettőt számos tradíció kitüntetett számnak tekinti. Az első három szám első, második és harmadik hatványának szorzata is ennyi (11 × 22 × 33 = 1 × 4 × 27 = 108). Az indus matematikában a 108 úgynevezett örömteli szám, amely osztható saját számjegyeinek összegével. A szabályos ötszög belső szögei is 108 fokosak. A Srí-jantra kitüntetett pontjain három vonal metszi egymást. Összesen 54 ilyen metszéspont
van, s mindegyiknek van feminin és maszkulin jellege, azaz 54 × 2 = 108 pont határozza meg a Srí-jantrát. A szanszkrit ábécé 54 betűjének is létezik férfi és női oldala, amik összege szintén 108, de az upanisadok, s az aszkéták avatási neveinek száma is ennyi.
Természetrajzi érdekesség a szent Gangesz folyam kiterjedése, ugyanis a 2500 kilométer hosszú folyam 12 hosszúsági fokot (79-91° között) és 9 szélességi fokot (22-31° között) fog át, 12 × 9 pedig 108. Az asztrológiában a Hold szimbolikus féme az ezüst, amelynek atomsúlya 108.
Makrokozmikus – Az asztrológiában a 12 ház és a 9 fő bolygó számának szorzata 108. A hét bolygó és a Hold két fázisa – összesen 9 – és a zodiákus 12 jegyének szorzata is 108, ez felöleli az egész mindenséget. A számjegyek szimbolikus értelmezése is kozmikus távlatokat sejtet: az 1 az Igazság vagy Isten, a 0 a kiüresedés, vagy a lelki gyakorlatok beteljesülése, a 8 pedig a végtelenség vagy örökkévalóság.
A 108 a csillagászatban is szereplő arányszám. Jó közelítéssel a legújabb mérések alapján is igaz az ősi megállapítás, miszerint a Nap átmérője száznyolcszorosa a Föld átmérőjének, s a Föld-Nap távolság a napátmérő száznyolcszorosa. Ami még meglepőbb, a Föld-Hold távolság is száznyolcszorosa a Hold átmérőjének!
A Nap és a Hold a férfias és a nőies jellegek szimbóluma is. A férfias Szellem (Purusa) és a nőies anyatermészet (Prakrti) a 108 harmonikus rezgésében teremti meg és tartja fenn a földi életet: harmonizálja a fizikai testet, a mentális alkatot és egyensúlyt teremt a férfi-női jellegek között. A bölcsek tisztánlátásának is ez a záloga.
Spirituális – Az iszlámban a 108 mint szám Isten jele, a dzsainistáknál a szentek öt rendjének sokféle erénye összegezve 108, a szikhek gyapjúzsinórra kötnek ennyi bogot, azon számlálják imáikat, míg a buddhista hagyományban olykor 108 apró Buddhát faragnak például egy dió héjára, az újév köszöntéseként száznyolcszor kongatják meg a harangot, s a 108 hiba elkerülése végett a 108 erényt gyakorolják. Kínában a száznyolcas imafüzéreket három vezérgyöngy osztja harminchat gyöngyből álló szakaszokra, s a kínai asztrológia 108 szent csillagot ismer. A keresztény rózsafüzér 54 szemből áll, ami a 108 fele, de más hagyományokban is ismeretesek a száznyolcas imafüzérek feles, harmados, negyedes, vagy tizenkettedes osztásai. Egyes vélemények szerint 108 út vezet Istenhez, s a hinduizmusban 108 istenségről beszélnek, akik mindegyikének 108 neve ismeretes. A Visnu-hitnek 108 fő zarándokhelye létezik, 108 templomot különösen szentként tisztelnek, és Krisna legodaadóbb hívei, a pásztorlánykák is száznyolcan vannak.