– A boldogság elmúlik, és szenvedés következik rá. A szenvedés is elmúlik, és boldogság következik rá. Nos, melyiket választjátok, a boldogságot vagy a szenvedést? – tette föl a talányos kérdést a mester. Hallgatósága előbb kacagott, aztán elnémult. Akármit is választasz, roszszul jársz… az élet körforgásában minden megváltozik, helyet cserél, és végül az enyészet felé tart.

A jóga bölcselete szerint a szenvedés az anyagi lét szükségszerű velejárója, s forrására nézve háromféle.

A sorsszerű szenvedés kozmológiai tényező, a természet rendjének megbomlásából fakad, ilyen például egy-egy természeti katasztrófa, vagy az időjárási viszonyok szokásos velejárói.

A szenvedések második kategóriája az élőlények okozta gyötrelmek. És ez nemcsak egy tigris vagy egy szúnyog támadására vonatkozik, hanem az emberi viszonyrendszerre is, hiszen a legnagyobb örömöket, de a legnagyobb fájdalmakat is embertársaink révén tapasztalhatjuk meg.

Végül a harmadik szenvedésforrás saját magunk vagyunk, a szomatikus és pszichikai bajok forrása a test és az elme.

Hiába tartja a keleti világszemlélet ontológiailag szenvedéssel telinek az életet, az ottani emberek mégis szeretnek élni, sőt, az élet nehézségeit, visszásságait is boldogan, de legalább kiegyensúlyozottan élik meg. Erre volt példa a Srí Lanka-i cunami is, amikor valóban tragikus módon családok egzisztenciáját, sőt a rokonságot is elsodorta a szökőár, a legnagyobb gondban mégis az európai orvoscsoport pszichológus tagjai voltak – ugyanis az emberek nem szorultak trauma-kezelésre, pszichikai ellátásra. Évezredes hitük, kultúrájuk túlsegítette őket a megrázó eseményeken. Mintha ez is azt sejtetné, hogy a részleteiben egyre alaposabb nyugati szemlélettel szemben a kelet még rendelkeznék a teljes kép látásával, a mindenség tudatával, amelyben az örömteli és fájdalmas fordulatoknak egyaránt szükségszerű helye van.

Ezzel szemben a nyugati világ egyik fő mozgató rugója a kényelem, mindenféle agyafúrt módon igyekszünk kényelmesebbé tenni az életünket. Kialakult a kényelem civilizációja, amivel azonban sok esetben együtt jár az elégedetlenség „kultúrája”.

A szemléletnek, a hitnek, a bölcsességnek bizonyára szerepe van abban, hogy a világ más tájain még a nyomorult élethelyzeteket is bölcsen, tisztességgel, s akár boldogan viseljék. És erre a bölcs szemléletre minden embernek szüksége volna. Persze nem mindegy, hogy ostoba beletörődés, vagy a sors szükségszerű elrendelésének fölismerése vezérel-e bennünket. Úgy mondják, aki ellenkezik sorsával, azt a végzete elsodorja, míg az engedelmest eljuttatja a céljához.

Ahogyan a falon függő képet nem látjuk tisztán, ha túl közel megyünk hozzá, de akkor sem, ha túl messzi vagyunk tőle, úgy életünk dolgait, köztük a szenvedést is a megfelelő távolságból kell szemlélnünk. Nézőpontunk megválasztásán nagyon sok minden múlik. A tibeti tanítások szerint fájdalmunkat, szenvedésünket például úgy is kezelhetjük, ha meditációba fogunk. Ahogyan elképzeljük embertársaink szenvedéseit, vagy a világmindenségben lévő összes gyötrelmet, nem csupán érzéseink, tapasztalásaink viszonylagosságára döbbenünk rá, hanem ingerküszöbünk is megemelkedik, így saját magunk fájdalmára kevésbé leszünk érzékenyek. És ennek a pszichikai gyógyszernek nincs mellékhatása, legföljebb az, hogy jobban tudjuk majd kezelni az életünk dolgait.