A darumadár kilencet lép, mielőtt szárnyra kél, s lábnyoma ihlette talán az embert az írásra. A kilences különös szám, Püthagorasz szerint a számok határa, az első számok közül ez az utolsó, azt követően már csak ismétlődnek a számjegyek. Ha bármely számmal összeszorozzuk, majd az eredményt redukáljuk, mindig kilencet kapunk, például 9 × 2 = 18 és 1 + 8 = 9. Továbbá minden szám, amely kilencre redukálható, osztható is kilenccel.
A kilenc szent szám, a beteljesülés és befejezés száma, a bölcsesség és a jó vezetés szimbóluma. A Hold számnégyzete 9 × 9 méretű. Kínában a legáldásosabb szám, a kilencedik nap a Földet és eget uraló Jáde-király születésnapja, és a mennyek, valamint az alvilág is kilenc-kilenc szférából áll. A zsidók számára az igazság jelképe, karaktere rejtett áldást jelent, és az igazság szó betűinek számértéke is kilenc.
Érdekes számpiramist kapunk, hogyha egymás alá írjuk a rendre bővülő műveleteket, kezdve 1 × 8 + 1 = 9, majd 12 × 8 + 2 = 98, 123 × 8 + 3 = 987 és így tovább, összesen kilenc lépésen keresztül. Érdemes kísérletezni.
A 3 × 3 háromszoros hármasság, a teremtés háromszoros ereje – beteljesülés és a mindenhatóság. Triád, kezdet és vég, a mennyei szféra, de a földi paradicsom is. Az angyalok száma is kilenc, Pszeudo Dionüsziosz Areopagitész háromszor három csoportba sorolja őket: az első karban a kerubok, a szeráfok és trónállók szerepelnek, a másodikban az uraságok, erények és hatalmasságok, míg a harmadik karban a fejedelmek, az arkangyalok és a közönséges angyalok.
Egyiptomban a héliopoliszi kilencség (enneád) a teremtő (Atum) isten és leszármazottjaiból álló istenek körét jelenti. Plótinosz, talán a legnagyobb neoplatonikus filozófus a kilencedekben, az Enneászokban összegezte tanításait. Az X-alakban fölvázolt kilenc pontból megszerkeszthető a labirintus, amiből biztosan kitalál az ember.
Az ember vonatkozásában a legfontosabb a magzati lét kilenc hónapja. Ez ugyan nem ad ki egy teljes évciklust, a fennmaradó három hónapot szellemileg kell beteljesítenie az embernek, immár megszületése után. A kilenc a tapasztalat és az öntudat, ennélfogva az önvizsgálat és reflexió száma is, a tanácskérésnek is szimbóluma. Akinek a születési dátumában van kilences, megbízható, állhatatos embernek számít. A kilenc az emelkedő bölcsesség száma, valamint a titkos létezést, a test-lélek-szellem egységét is megtestesíti. Az emberi szervezetnek – amely a tökéletesedés eszköze – is kilenc kapuja van: a testnyílások. A tökéletesség szintjén ezeket különös lelki világosság ragyogja be.
Kilenc Ismeretlen
Titkos társaság Asóka császár udvarában, az ókori Indiában. A vallási, társadalmi, politikai mozgásoktól tudatosan távol maradva, tökéletes rejtezésben a Kilenc Ismeretlen a magas tudatosságú bölcsességet testesítette meg. Ez a kilenc bölcs emberi sorsok uraként figyeli, amint a civilizációk kialakulnak, széthullanak, újraalakulnak. Hatalmukkal sosem visszaélve, rejtett dicsőségben léteznek, szigorú csendben, ami az emberi nagyság mércéje. Nem közönyösen, hanem inkább elnézően, jóindulattal követik a mindenség sorsát, mindig készen a segítségnyújtásra.
Az ősi indiai asztronómia kilenc bolygót ismert, amiknek kilenc drágakövet feleltetnek meg: Nap és rubin, Hold és igazgyöngy, Mars és korall, Merkúr és smaragd, Jupiter és topáz, Vénusz és gyémánt, Szaturnusz és kék zafír, valamint a holdcsomók: Ráhu – holdkő vagy cirkon, és Kétu – sardonix.