Amikor életünk alapfogalmait kell definiálnunk, gyakran zavarba jövünk. Élet, halál, idő, tér, szeretet... nehezen megfogható, mégis létfontosságú fogalmak. Jelentése miatt legtöbben a szeretet szót tartják a legszebbnek a magyar nyelvben, pedig hányszor visszaéltünk vele, elcsépeltük, többször beszélünk róla mint amennyiszer gyakoroljuk.
A szeretet sokak számára csak szép szó, mások szerint érzés, amit túlbonyolítanak. A szeretet ritka, nem általános, legalábbis a gyakorlatban nem az. A szeretet gondoskodás, gyöngédség, szolgálat, figyelem, örökös odafordulás, ami együtt jár a feltétel nélküli elfogadással és alázattal. A szeretet önzetlen, a szeretet önátadás, ha a másik fél hagyja, akkor folytonos adás. A szeretet nem „áldozat”, nem „lemondás” a szó negatív értelmében, hanem a szeretet mindig jó, akkor is, amikor lemondás, akkor is, amikor áldozat, mert ez a tettekben megnyilvánuló cselekvő odaadás. A szeretet a gyűlölet ellenpólusa. A szeretet nem szentimentális, mert ekkor az érzékek befolyásolják az ember mentalitását. A szentimentális érzés nélkülözi a mély meggyőződést, ezért jobb, ha bizonyosság előzi meg az emóciókat.
A szeretet szabadság… talán azzal rímel ez, hogy az igazi szeretetben, annak legtisztább síkján már nincsenek szabályok? Vagy tán a Pál apostoli gondolattal, miszerint a szeretet elengedő, szelíd, nem követel? Mily széles a szakadék a szabad szerelem és a szeretet szabadsága között! Ordító a különbség a szeretet hatalma és a hatalom szeretete között!
A félelem nélküli szeretet a félelem legyőzésének nagyon erős fegyvere, az isteni szeretet pedig az aggódás ellenszere. Létezés, tudás, boldogság – ez a mindenség nagy titka, amit ha eltakar a káprázat, a kisemmizett ember számára marad csupán az elmúlás, az ostobaság és a gyötrelem.
Sokan mondják, Isten a szeretet, Kelet bölcsei azonban hozzáteszik, a szeretet az Istené, a szeretet isteni energia. Az igazi hit a szeretet útján elsajátított bizonyosság. Az isteni szintű szeretet magas fokú eksztázis, csupaszív érzelemvilág, melynek fókuszában a hívő találkozik imádott Istenével. Michelangelo szerint „az Isten nem a szeretetben, hanem a szeretőben lakozik, a szeretett lény csupán az isteni lelkesültség eszköze.” Ez egybecseng India titkos szeretet-filozófiájával, mely szerint az imádott Isten oly elevenen él a hívőben, hogy pusztán neve, vagy valamely vele kapcsolatos látvány heves érzelmi reakciókat válthat ki belőle. Az isteni szeretet passzív oldala a teljes önátadás – én a tiéd –, míg aktív oldala a szeretetteljes kisajátítás – és te az enyém – érzése. Ez az isteni szeretet útjának egyik misztériuma. Az istenszeretet nem más, mint Szépség és Szeretet találkozása az ember szívében, márpedig a mindenkit vonzó szépség az Isten végső aspektusa, az abszolút szeretet pedig az ő megszemélyesült rajongása – a kettő elválaszthatatlan egymástól. A szeretet filozófiája pedig kimondja, hogy csak a szeretet szül szeretetet, és a szeretet csak szeretetet szül.
Mondják, a szeretet nem érzés, hanem állapot. Tegyük hozzá, tudatállapot; vagyis a szeretet világszemlélet kérdése. Az érzések jönnek-mennek, a világszemlélet azonban marad, legföljebb gyarapszik, gazdagabbá válik, de sohasem enyészik.
A szeretet személyes, személyhez kötődő, mint a gyermeki szeretet, a szülői szeretet, az emberszeretet és az istenszeretet. Érzelmi ajándék ez, lelki adomány mások iránt. A szeretet türelem, az elfogadás bölcsessége. A szeretet az a kapcsolat, ami összetartja az embereket egy érzelmi viszonyban. A szeretet lelki dolog, felfoghatatlan és nem evilági. A szeretet felelősségteljes rajongás, ami kapcsolatok útján terjed. A szeretet örömteli, de fájdalmas is, a legnagyobb boldogság és a legnagyobb gyötrelem forrása. A szeretet ragaszkodás, az embernek az a legnagyobb ereje, ami mesterséges úton nem gerjeszthető. A szeretet fontos.