Az ember a teremtés koronája – e kifejezés félreértéséből ezer probléma fakadt már a kezdet kezdetétől fogva: kihasználás, leigázás, egyeduralkodás, vagy a csúcsragadozói helyzet érvényesítése társadalmi, politikai vagy közéleti szinten, alkalmasint az emberi viszonyokban. Akár a korona, a bolond csörgőkben végződő sipkája is fejfedő, de mi van alatta? Az egyszerű kalap szelídített korona és a nagypapa karosszéke domesztikált trónus, de ez már értékvesztés. A koronát a legmagasabb testrészre, a fejre illesztik, s ez nemcsak valakinek a rangját és helyzetét, de a felkentségét is jelölte.
A jóga misztikája szerint minden ember koronája a korona csakrája, vagyis az igazi ékesség az emberen, és a teremtés egészén a megvilágosodott tudatállapot. A korona csakra valóban megkoronázza az ember létét és tudatosságát, s egy megvilágosodott ember ékessége az egész teremtésnek. Ekként nem érthető félre a teremtés koronája kifejezés, ami igazi értéket, ugyanakkor felelősségteljes alapállást, emelkedettséget és alázatot is jelent. Koronát hordani – ehhez erős
nyakra, egyenes gerincre és derekasságra van szükség.
Az ember kitüntetett szerepét biológiai szempontból egy sajátságos fejlődés, a progresszív cerebratio, vagyis a fokozatos és fokozott agyvelősödés is mutatja. Más fajokkal egybevetve ez egészen szembeötlő. A gorilla koponyája átlagosan 500 cm³ űrtartalmú, az egymillió évvel ezelőtt élt jávai majomemberé már 1000 cm³, a kihalt neandervölgyi emberé 1400 cm³, a mai átlagemberé pedig mintegy 1550 cm³. A legutóbbi, több tízezer esztendős kulturális fejlődése során csak mintegy 2%-nyi, azaz 3-4 gramm agykérgi idegdúc sejtállomány többletre tett szert az ember. Így az agykéreg állomány nem több mint összesen 13-15 gramm. Ez a látszólag csekély hányad is kimagasló arány az ember esetében: az agyvelő teljes felületéhez viszonyítva a homlokagy felszíne a házinyúlnál 2,2%, a kutyánál 6,9%, a gibbonnál 11,3%, a csimpánznál 16,9%, míg az embernél 29%. Mindemellett az értelmi homlokagyi tevékenység mögött ott az ösztönvilág és a vegetatív idegélettani tevékenység, ezért oly fontos, hogy értelmét mire használja az ember. Vagy másként: hogyan próbál megfelelni a teremtés koronája hivatásnak?
Az emberlét három fő területre osztható: az értelmi, az érzelmi és az ösztön szintre. Értelmi szintje a korona-szféra, érzelmi szintje a mellkas, vagy a szívcsakra tájéka, az ösztön-szint pedig az alsóbb csakrák lét- és fajfenntartó funkcióit jelöli. A torzulások és félreértések az emberlét mindhárom síkján megmutatkozhatnak. Az értelmi szinten a legfőbb hibák a gőg, büszkeség, arrogancia vagy hamis presztízs. Mikor ezek a hibák eluralkodnak az emberen, lecsúszik a koronája s helyette a bohócsipkát csapja a fejébe.
Az érzelmi szint hibái az önzés, szívtelenség, az együttérzés hiánya, illetve a ragaszkodás. Az érzelmi hiány fájóbb sebet ejt, mint az értelmi sík gyöngeségei. Jóllehet az ember értelmes lénynek számít, érzelmi énje sokkal érzékenyebb, érzelmileg könnyen kiszolgáltatottá válik.
Végül az ösztönszint hibái a túlhajtott érzékiség, a felkorbácsolt vágyak, a szexualitás fetisizálása. Amikor a nemiséget szórakozássá és promiszkuitássá degradálják, akkor elvész a teremtő aktus szentsége. Ha a csörgősipkába bújt emberre nézünk, a koronás király torz tükörképét látjuk csak: értelmi szintjén a szolgálat helyett versengés mutatkozik, életének érzelmi szintjén szeretet helyett birtokolni akar, míg létének ösztönsíkján boldogság helyett félreértett kielégülést tapasztal. Ha ember vagy, légy ember! Tiéd az ösztönvilág feladata, tiéd az érzelmi éned, és tiéd a értelmi világod. Embernek lenni nem előjog, ez nem csúcsragadozói pozíció. A csörgősipka csak kópia, hamis utánzat.