A hermetikus tudományok között szerepel az asztrológia – ez közismert, a mágia – ami igen rossz csengésű kifejezés, és az alkímia – amit a legtöbben idejétmúlt babonaságnak tartanak. Az asztrológia nem vitás, nem asztronómia, és manapság sokakhoz csak egy primitív csillagjóslás jut el; a mágia – ha ez a világmindenség befolyásolása – akkor elterjedtebb, mint gondolnánk, s az alkímia igénye a fémek transzmutálására visszaköszön a részecskegyorsítók anyagtudományokkal foglalkozó kísérleteiben. Fizikálisan jóval több energiát igényel a kilométer hosszú körkörös részecskegyorsító pályák energiaellátása, mint egy középkori retorta, de metafizikailag nem biztos, hogy hatékonyabbak a modern berendezések. Summa summarum, a hermetikus alkímia csak látszólag foglalkozik az anyagszerkezet átalakításával. Valójában az ember belső fejlődési útjáról van szó, amely a nyers, közönséges embertől mint elsődleges anyagtól (materia prima) elvezet a tökéletes, megtisztult, megvilágosodott emberig, mint az ötödik párlatig (quinta essentia). Ez az alkímiai metamorfózis vagy transzmutáció, amely a lapis philosophorum, a bölcsek köve segítségével megy végbe.

Az életben valójában csak három szín érvényes: a korom-fekete, a hó-fehér és a vér-vörös, ez utóbbi akár aranyszínként is értelmezhető. Ez a hármas színkód

megfelel a tér, illetve anyag, az idő, illetve szellem optikai leképezésének, a holt és eleven, a fontos és nem fontos elkülönítésének. Nappal és éjszaka, tél és nyár, élet és halál, színtelen és színes – minden elmondható e színkód által. E színek különös módon egybevágnak az alkímia három legfőbb eljárásával, a nigredo, albedo és rubedo lépésekkel.

Szintúgy három alapvegyületet ismer az alkímia, ezek a legsűrűbbtől kezdve: só (sal) – ez a megfogható valóság, az anyagszerűség, a test; kén (sulphur) – az égő karakter, a veszteségek révén történő átváltozás, a lélek; és higany (mercurius) – az illékony jelleg (láng, füst?), ami a szellem megfelelője. Ez a három aspektus – só, kén és higany – párhuzamba állítható a főbb alkímiai lépésekkel. Az elsődleges anyagot előbb cseppfolyósítják, majd eltemetik, ekkor az anyag megfeketedik (nigredo), amit a holló jelképez. Az anyag a romlandó, nemtelen részeitől megtisztul és kifehéredik (albedo), vagyis a fekete holló átváltozik fehér galambbá. Végül a teljes átminősülésben rubinpirossá vagy aranyszínűvé válik (rubedo).

Hamvas Béla a lényeg kivonásának hétféle mozzanatáról beszél, amiknek: „… a Naprendszer hét bolygója felel meg, a Nap a finomítás, a Hold az oldás, a Merkúr a megkülönböztetés, a Vénusz a kikészítés, a Mars a kiégetés, a Jupiter a gyökre való visszavezetés, a Szaturnusz a megszilárdítás. A hét művelet operálja ki a fényből a szivárvány hét színét, és a hangból a skála hét hangját.” (Tabula Smaragdina/A Tarot – a második kör, Medio Kiadó)

Miként érvényes a nigredo, albedo, rubedo három lépése az ember benső fejlődésében? Talán annyit hozzátehetünk, hogy a három szín három nagy isteni princípiumot is megtestesít: a fekete a Szépség, a fehér a Szeretet s a vörösarany a Kegyelem színkódja. De hogy ezek fókuszában hogyan lesz a közönséges emberből nemes jellemű adeptus? Hogy az átminősülés hogyan megy végbe, azt csak a látók tudnák megmondani. De a perzsa misztika tudósa, al-Ghazali is arra mutat rá, hogy a boldogság a legfőbb emberi törekvés és cél, az al-kimiya pedig egy olyan misztikus tudomány, amely rálátást biztosít a mindenség dolgaira.

Az Úr 124 ezer prófétát küldött a Földre, hogy az alkímia előírásait oktassák, meg azt, miként tisztíthatják meg az emberek a szívüket az alantas indulatoktól az önmegtartóztatás olvasztótégelyében. Ez az alkímia röviden elfordulás a világtól, aminek négy eleme van: önismeret, Istenismeret, a világ tényleges ismerete és a túlvilág tényleges ismerete, úgy, ahogyan az van. (Kimiya-yi Sa’adat [A boldogság alkímiája]. Abú Hamid Muahmmad al-Ghazali perzsa bölcselő műve 1105 táján)