Ártatlannak lenni szép dolog, de ártatlannak lenni oktondi dolog is. Az ártatlanság többé-kevésbé azonos a tudatlansággal. Egy állat nagyon ártatlan, amikor a vágóhídra viszik, és nem tiltakozik. Az ártatlanság önmagában nem lelki érdem.

A tudás ellenben azt jelenti, aligha vagy ártatlan. A tudást meg kell szerezni, miközben az ember sebeket szerez és okoz, s oda az ártatlanság. Aki sokat tud, sokat bírál, sőt egyenesen állítják, aki az ismereteket gyarapítja, az a szomorúságot gyarapítja. Aki mindent tud, sok mindent megvet. Mert a tudás az árnyoldal ismeretét is jelenti, s minél közelebb mégy egy emberhez vagy szituációhoz, annál több előnytelen vonását ismered meg. Ezért a bölcsek bizonyos távolságot tartanak, nem mennek túl közel másokhoz vagy a világhoz, így megmarad a kedvező benyomás, az ártatlan kép.

A környező világról kétféle módon szerezhet tudomást az ember. Vagy beleveted magad az élet sűrűjébe, kiteszed magad a tapasztalásnak, és a gyakorlatban győződsz meg a természet törvényeiről s az ember működési módjáról, vagy elvonulsz, és elmélkedsz a világról. Mondhatnád, ez olyan, mintha anélkül akarnál úszni, hogy vizes lennél, de a bölcsek mégis hiteles megismerési folyamatnak tartják a vizsgálódást, elmélkedést. És meglepő, ha egy tapasztaló és egy elmélkedő hajlamú lelki ember találkozik, miután már leszűrték következtetéseiket, könnyen előfordul, hogy hasonló véleményre jutottak.

A szervezet biológiai önkorlátozása nélkül az ember körülbelül hét méter magasra nőne. Mivel a növekedés korlátozva van – két méteres magasság fölött már kilóg a sorból az ember – ezért annak helyébe a hiperkephalizáció lép, vagyis a feje válik bonyolultabbá. A hoszszú távú statisztikák ebben is eltolódást mutatnak az arckoponya rovására és az agykoponya javára: az ember egyre kevésbé rág, és egyre inkább agyban él. Mintha a biológiai lénysége szorulna vissza az intellektuális jellege mellett. A gondolkodás persze fontos, de nem minden. Tudományunk egyszerre áldás és átok rajtunk, kifelé káprázatos távlatokat nyit meg, befelé pedig egyre kevésbé tudunk magunkkal mit kezdeni. Állítják, minden tudományok kulcsa a kérdőjel, de az is kérdéses, hová vezet a kételkedés ideológiája. Az elferdült világnézet romlott gyümölcs…

Ügyelj arra, hogy erőd ne más hatalma legyen, ragyogásod ne más világossága legyen, teljességed ne más mindensége legyen.

Egy régi magyar kifejezés szerint a bölcsesség Isten erejének párája. Nemcsak sok ismeret, vagy majdnem mindentudás – szerezze bár tapasztalat vagy elmélkedés útján az ember – hanem tökéletes jóság is. Ezért kell a tudástól eljutni a bölcsességig. Vagyis a bölcsesség nemcsak elméleti, hanem gyakorlati-erkölcsi fogalom is. A bölcs ember belátó, fölismeri az ok-okozati összefüggések rendszerét. Tekint visszafelé, vagyis felgöngyöli a múlt láncolatát, de tekint előre is, számol a következményekkel. Ehhez a kitekintéshez általában mértékletesség társul, uralkodik a szenvedélyein, de a legjobb célból bármikor hajlandó a leghelyesebb módon cselekedni. A bölcsesség nem elégszik meg közkeletű véleményekkel, hanem a dolgok lényegéig akar hatolni, ezért idővel a tudásvágy a végső létezők, a dolgok mögöttes rendjének, összefüggéseinek és egységének kutatása felé tereli az embert. A tudás hatalom, a beérett tudás több ennél: a bölcsesség nyugalom, a bölcsesség biztonság.

Tapasztalsz vagy elmélkedsz, és eljutsz a végső kérdésekig: mi az egyetemes hivatás, mi ad értelmet az életnek? Az ember felsőbb hivatása a szellemi képlet letükrözése. Az ember feladata hidat építeni innen – oda… Mert a tudás hatalom, a bölcsesség nyugalom, a szeretet bizalom.