Már-már közhelynek számít a taoista szentencia: aki erős, legyőz másokat, a hatalmas legyőzi önmagát. Miféle hatalomról van itt szó? Érezzük, nem világi, a külvilág felé forduló, expanzív hatalomról, inkább valami belső készségről, az ember szinte rejtett, csak önmagával szemben gyakorolt, reflexív erejéről, ami valójában nem is legyőz, hanem felszabadít.
Amíg a hatalom politológiai fogalom, addig nem más, mint a világi uralom gyakorlásának módszere, kényszermechanizmus. Amit legyőz az ember, afölött birtokjogot is nyer. Az ilyen hatalom befolyás. Az ilyen hatalom verseny – az erősebbik kutya ugat. A világ édes örömei – vagyon és szerelem – eltörpülnek a befolyás nyújtotta élvezet mellett. Ez a félreértelmezett hatalom a visszájára fordul, amit uralni és élvezni akar az ember, annak valójában a rabszolgája lesz. Az önös hatalom gyakorlása kiszolgáltatottá teszi az embert.
Ezért az okos másfajta hatalmat szeretne. Amire nemet mond az ember, annak többé nincs hatalma fölötte. Ezért mondtak háromszor nemet a korai keresztény időkben a keresztelendők a Sátánra. És ez nem pusztán
tagadás, hanem győzelem, a győzelem pedig szabadság.
Az ember kétféle módon bírhat hatalmat: vagy magához ragadja, vagy reá ruházzák. Az előbbi esetben birtoklása jogtalan, valójában rabolta hatalmát. A hatalom akarása alapvető jellemhiba, és szinte bizonyos, hogy az ilyen ember viszsza is él majd a hatalommal. Gyönge jellemű ember kezében veszélyes a hatalom. A pénzről mondják, hogy az nem változtatja meg az ember jellemét, hanem csak megmutatja azt. Nos, ez a hatalomról is elmondható. A hatalomvágyó ember nincs tisztában a hatalom veszélyeivel, annak csak a mámora érdekli.
Ha az élet nekünk szegezi a kérdést: Mondj példát a vereségre! csak az igen bölcs ember mondja: A győzelem…
Ezzel szemben hogyha valakire reá ruházzák a hatalmat, akkor remélhetőleg kvalifikált ember, jellemében kiváló, aki nem él vissza helyzetével. Tudatában van annak, hogy a hatalom mások érdekében gyakorlandó. Az igazi uralkodó szolgáló hatalom. Sokat kap a reá utaltaktól, de talán még többet ad nekik. A Nap hatalmában tartja bolygóit, erőterébe vonja a planétákat, de el is látja őket fénnyel, hővel, a keringési pálya biztonságával.
Lelki értelemben a hatalom erők birtoklását jelenti. A tudás hatalom… Az önlegyőzés akár természetfölötti hatalmakat nyújthat. Visszájára fordul a helyzet: amire igent mond az ember, annak a szolgája lesz, amire nemet, annak az ura. Ha a világra mondasz igent, annak leszel a rabja, ha az önzésre mondasz nemet, akkor szabadulsz kötelékeitől. Ez az igazi hatalom – amely önmagad urává tesz, s a létezés felhajtó erejét képes a szabadulás szolgálatába állítani.
A gyönge ember folyton igazolni akarja magát, fitogtatja hatalmát, az igazán erős nem fél megmutatni gyöngeségét sem. Ám ha kell, az erejét is hajlandó megmutatni.
Létezik egy harmadik megoldás is. A bölcs ember értelemszerűen nem ragad hatalmat magához, s ha a hatalom akarja őt, azt is vonakodva fogadja. Sőt, inkább nem ártja bele magát hatalmi kérdésekbe, mert az haragosokat, irigyeket, elszenvedőket és ellenségeket teremt, hiszen a hatalomnak súlya van. Ezért inkább a barátaira bízza a hatalom birtoklását. Ő maga mentes a hatalom érintettségétől, ám ha szükség van rá, képes élni a hatalommal – segítői, támogatói révén, akik hatalmak birtokosai.
Hajdanán a szentek nem futottak a királyok után, az uralkodók eredtek a szentek nyomába. Akkor a világ nagyjai keresték az égi világ nagyjainak kegyét, mára megfordult a helyzet, s a lelki törpék ott tolonganak a világi törpék közelében. Ez a különbség a múlt és a jelen között.