A tűz végigkíséri az embert élete főbb eseményei során: a fogamzás tüzes szenvedélyében, a megszületés küzdelmében, a házasságkötés gyertyafényében – mert az esküvőkön a láng a termékenységet idézi – és az elmúlás máglyatüzében. Az ember útja egyik tűztől a másikig tart: a szerelem tüzében fogan, s a halotti máglya tüzében hamvad el. Elevenből holt – az átalakulást jelzi a halotti tűz: a test mulandó… Ám az örök lelket a hamvasztó tűz szent energiája segíti további útján, az elholt testből szabaduló lélek az örökkévalóság felé tart.

Az ösztönök hajtóereje ambivalens, mert a szaporodás ugyan roppant erős biológiai késztetés, de a nemzés szükségképpen megidézi a mulandóságot. Az apák és anyák meghalnak, mi több, majdan gyermekeik is követik őket. A világ és benne az élet, a termékenység reprodukciós késztetése ellenére az elmúlás felé tart, anyagi értelemben mindenképp.

Miközben igyekszik meglelni saját létezésének értelmét, az ember melegségre vágyik, ezért kell neki a szerelem, a nemzés bódulata, amivel a mulandóságot igyekszik eltagadni. Ezért szereti az otthon melegét, ami sokszor családi tűzfészekké válik, és ezért kísérletezik a tudás tüzével vagy a tűzgyújtás tudományával. Ám a tudásnak, főleg az elorzott, netán rosszra használt tudásnak ára van, ezt a Prométheusz-jelenség óta tudjuk.

A tűz szolgál, a füst zavar. A tűz jele a fény és a hő, egyszóval az energia. A tudás hatalom, vagyis szintén energia, s az anyagi tudás lehet zseniális, de nem mindig feddhetetlen. Az eltévelyedett anyagi tudás a füst, többet zavar, mint amennyit szolgál.

Az első atombomba felrobbantásakor Oppenheimer, a kísérlet koordinátora a Bhagavad-gítából idézett: „Ha sok ezer Nap egyszerre lángolna fel az égen, az közelítené csak meg ezt a ragyogást” (11.12.) Ennek a tűznek a fellobbanásával egy új korszak vette kezdetét, a mondatot pedig tekinthetjük az atomkor szlogenjének is. A mitikus tűznek az elkorcsosulása a tűzfegyver, mit sem szólva az atomfegyverről.

A tudás – értsd a lelki tudás – szintén hatalom, vagyis energia, de ez füstmentes tűz, amelynek fénye a megvilágosodásban éri el végső ragyogását, hője pedig az a jószolgálat, amivel mások lelki előmenetelét segíti.

Az igazság, a tudás tüze eloszlatja a hamisságot és tudatlanságot, a sötétséget. Igaz, a tűz és így a lelki tudás is éget, mert nagyfokú erőt képvisel, de éppen erejénél fogva tisztít. A misztikus tanítások szerint a látást a tűz elem teszi lehetővé, amint megnyilvánítja a színeket és formákat. A Nap fénye mindent megvilágít, a szent tudás nap-tüze pedig megvilágosítja az embert.

A lelki tudás tüze lángként a szellem, a megvilágosodás, a spirituális erő világossága. Az avatás, fölszentelés ezt a lelki tüzet szítja az emberben. A párszik szentélyeiben a tűzoltár a középpont, az ember belső szentélyében pedig a szívet betöltő isteni világosság.

A tűzkeresztség nemcsak az ártatlanság elvesztése, vagy közönséges beavatás az élet valamely gyakorlatába, hanem olyan átalakulás, amely visszaállítja az eredendő tisztaságot. A tűzön átkelve érhető el ismét az édeni tisztaság, ahonnan engedetlensége miatt éppen egy tűzfegyverrel, lángpallossal űzetett ki az ember. A tökéletességbe visszafelé is a tűzön keresztül vezet az út. A lelki tudás megtisztító tűz-energiája fölégeti a hamisságot, a tévedéseket, az anyagi szennyet, elpusztítja a külső-belső démonokat, de élteti és táplálja az emberben az angyali erőket.

Ahogyan a tűz benne rejlik a fában, és előcsalogatható belőle, úgy a szent tudás is ott rejlik az ember spirituális mélytudatában, csak elő kell csalogatni. Erre szolgálnak a lelki gyakorlatok: felszítják a világosságot.