Üvöltő dervis – furcsa kifejezés, ami valami idegen, szokatlan jelenséget takar. Üvöltés – nem megszokott kommunikáció, dervis – a török időkkel kapcsolatos… Nem sokat tudunk róluk. De a dervis nemcsak üvölt, nemcsak kereng – ami rendkívül látványos és élményszerű lelki gyakorlat. A dervis összetett szó: dar jelentése ajtó, vis annyi, mint küszöb. Vagyis a dervis olyan személy, aki eljutott az isteni kapuhoz, és hajlandó olyan alázatos lenni, mint a küszöb, amin mindenki átlép. A dervisek az iszlám misztikus ágának, a szúfizmusnak a gyakorlói.

A XIX. században Isztambulban volt vagy 700 mecset, 172 görög, örmény és katolikus templom, 40 zsinagóga és vagy 260 kolostor, amelyek a különböző dervisrendek kezelésében álltak. A Qádirí rend egyik tanítójának véleménye szerint 12 eredeti dervisrend létezett, s eredetüket a kalifákon és a Prófétán, Gábriel arkangyalon keresztül Istenre vezetik vissza. A török hódoltság idején a XVII. században Egerben és Budán héthét, Pécsett hat, Fehérvárott öt derviskolostor működött!

Az 1357-ben alapított Baqtash dervisrend néhány tagjának egyetlen feladata

a birodalom sikeréért és a győzelméért folytatott imaélet volt. Alapelveik öt csoportban sorakoznak, s átfogják az emberi élet és a lelki törekvések teljes spektrumát. Ugyan szerzetesi, kolostori rendtartásnak szánták e tanácsokat, mégis érdemes megszívlelni őket, átemelni belőlük azt, ami személy szerint különösen fontosnak tűnik.

Első a Parancsolatok, ami egyszerre jelöl ki kötelező érvényű tekintélyforrásokat és személyes gyakorlatokat. A Parancsolatok az alábbiak: nagylelkűség (segít az önzetlenségben, osztozásban, a ragaszkodások feladásában), tudás (ismeret, bölcsesség, felismerés), igazság (szemben a káprázattal és hamissággal), szent törvény (a kinyilatkoztatás), alázat (mint a mennyek kapujának kulcsa), szemlélődés és elmélyülés (személyes gyakorlatok, kontempláció és meditáció).

A második az Oszlopok, amik a személyes lelki gyakorlatokat jelölik ki. Az Oszlopok az alábbiak: csönd (belső elcsöndesülés a külvilág zajával szemben), szerénység (egyszerű életvitel és önfegyelem), elégedettség (a nagyravágyás és elégedetlenség ellenszere), hálaérzés (jóért és rosszért, kellemes és nehéz körülményekért is), Istentől való függés (mert minden más függés bizonytalan és visszaélésekre vezet) és visszavonulás (belső élet a kifelé fordulás helyett).

Harmadjára az Építkezés az előbbieken túl további gyakorlatokat nevez meg, amik emelik, erősítik a gyakorlót. Az Építkezés elemei a bűnbánat (ami a romboló bűntudattal szemben felemel), az alázat (a Parancsolatok közt is szerepel), a bizalom (rendkívül építő érzés), a lelkiség erősítése (akár személyes próbákon keresztül), az elégedettség (ez az oszlopok közt szerepelt) és az elvonulás (kiszakadni a napi rutinból).

A negyedik kategória a Bölcsességek, amik egyszerre intellektuális és hitbéli gyakorlatok. A Bölcsességek a tudás (a Parancsolatok közt is szerepel, itt mintegy előképe a bölcsességnek), a nagylelkűség (a Parancsolatok közt kötelező előírás, itt követendő gyakorlat), az Isten tudása (a magasabb rendű lelki valóság elismerése), bizalom (mint a megismerés módja, s az Építkezéseknek is eleme), elmélkedés (benső felismerésekre vezető lelki munka) és Istenbe vetett hit (válasz mindenre).

Végül ötödikként az Evidenciák szerepelnek, amik gyakorlatra fordítják az eddigi elveket. Az Evidenciák a jóindulat (az első Parancsolat, a nagylelkűség párja), Isten dicsőítése (a legteljesebb lelki gyakorlat), a bűn elhagyása (személyes önfegyelem a tökéletesedés végett), szenvedélyek feladása (az előzőnek párja, de enyhébb, finomabb fokozat), istenfélelem (nem rettegés, hanem tisztelet és tudatosság) és vidámlelkűség (mert savanyú ábrázattal nem lehet belépni a mennyországba).