Az intuíció latin kifejezés, jelentése szemlélet, látás. Ide kívánkozik a szanszkrit darsana szó, amely a klasszikus filozófiai iskolákra vonatkozik, s elsődleges jelentése szintén látás, szemlélet, világnézet.
Az intuíció a valóság közvetlen megragadása, benső felismerése s ebben az értelemben misztikus tapasztalás. A darsanák között anyagelvű, logikai, analitikus és ismeretelméleti iskolákat is találunk, s ennek alapján nehéz volna párhuzamot vonni a két fogalom között, de a darsanák között szerepel a jóga misztikus iskolája is, vagyis az egybevetés mégis indokolt.
Egyesek szerint az intuíció gyors, közvetlen és meggyőző értelmi művelet, mások a diszkurzív gondolkodás lerövidítésének tekintik, vagy a diszkurzív-elemző kognitív működésekkel szemben egyenesen a megismerés misztikus módjának tartják, amely sejtelmes, mélyreható, s a dolgok velejét tárja fel.
Rudolf Steiner szerint az intuíció valamely tisztán szellemi tartalom tisztán szellemi módon történő tudatos átélése. Ezek szerint a cél nem a hagyományos
tudati működések valamelyike, tehát nem az észlelés, de az érzés sem, sőt a gondolat sem. Jung azt mondja, az intuíció a tudatosságot meghaladó mentális folyamat, amelynek időről időre halványan a tudatára ébredünk.
Éppen ezért nehéz működtetni az intuíciót, sőt a legtöbb esetben ez fordítva történik és az intuíció vezérli azt, akit bűvkörébe von. Intuitív készsége minden embernek volna, de nem mindenki fér hozzá. A gyakorlás itt is segít, a finomabb készségek fejleszthetők.
Az intuíciót a megfoghatatlan foglalkoztatja, s inkább ráérzést, belső felismerést jelent, akár a mindenség teljességének képét is feltárhatja az ember előtt, de – Ortega y Gasset véleménye szerint – az intuíció nem a legjobb elemző. Optimális esetben az intuíció pontos és közvetlen tudást közvetít, mert a tiszta intuíció mindig tévedhetetlen. Ide azonban el kell jutni, mert az első intuitív kísérleteink akár megtévesztőek is lehetnek. Ki kell ismernünk saját intuitív készségeink működését.
Mégis azt látjuk, hogy az emberek többségét nem az intuíció, hanem valami nagyon egyszerű, alantas és primitív tényező – az ösztöneik vezérlik. Az ösztönökkel szembeni kiszolgáltatottságot használja ki a kommunikációs és marketing ipar, ahol az ember legelemibb ösztöneit felkorbácsolva már nem tápláló élelmiszert, hanem zéró kalóriás fogyasztási cikkeket, nem termékeket, hanem életérzést, nem zenét vagy képet, hanem digitális jeleket bocsátanak áruba. Aki nem vértezi fel magát, feltétlenül kiszolgáltatott áldozata lesz ennek a manipulációnak.
Az ösztönök befolyásával szemben a pallérozott intellektus mint vezérlő motívum, hathatós védekezésnek és biztonsági szolgálatnak tűnik. Azonban az értelmi világlátás éppen elemző jellegénél fogva gyakran akadályozza a teljes kép összeálltát – a fáktól nem látjuk az erdőt. Az intellektuális információdömping nem tesz boldoggá senkit, a teljesség látására volna szükség. Ebben pedig a túlhangsúlyozott ész akadály is lehet.
A magasabb valóság megközelítéséhez az intuíció az adekvát módszer. Hamis volna intellektuális tapasztalatainkat misztikus élménnyé, intuitív felismeréssé átgyúrni, de ugyanúgy bajban lennénk, ha belső élményeinket kellene túlmagyaráznunk.
George Dibblee oxfordi professzor szerint „az ösztön és az intuíció egyaránt énünk nem tudatos részével dolgozik, melyek – mondhatni – teljesen váratlanul bukkannak a mindennapi tudatosság fényére. … Az ösztön késztetései és az intuíció késztetései a tökéletes ismeretlenségben születnek.” Csakhogy az ösztön alulról kerüli meg az intellektust, míg az intuíció fölülről, ráadásul mindkettő bizonyos érzelmi töltéssel van felruházva, szemben az intellektus természetéből fakadó hűvösségével.