– Nézd a folyó sodrását, ebből sok mindent megérthetsz! – szólt türelemmel a mester, tanítványa figyelmét a személyes felismerések felé terelgetve. Annyi mindent elmondhatna, mégis sokkal jobban szeretné, ha a tanítványa ismerné föl az összefüggéseket, és ő mondaná ki azt, amit ki kell mondani.
– Mi a hűség? Hogyan tudnálak híven követni?
– Sokan azt gondolják, a férfihoz nem méltó a főhajtás, az alázat gyakorlása csorbítja a férfiúi tekintélyt. Ha csak anyagi szemszögből nézem, még talán igaznak is mondhatnám… Mégis úgy gondolom, hogy a hiteles tekintély előtti főhajtás nem csorbítja a férfiember tekintélyét, hanem erősíti azt. Arról nem is beszélve, hogy feljebbvalóink szolgálatával az utánunk következőket instruáljuk. A jó példa ragadós, és sajnos tudjuk, a rossz példa még ragadósabb.
– Én is úgy gondolom, hogy a tekintély hitelességi kérdés. A megbecsülés nem a pozíciónak szól, hanem a hiteles képviseletnek, nem?
– Azért a pozíciónak is szól. És egyetértek, az a legszerencsésebb, hogyha a tekintélyes pozíciót hiteles ember tölti be. Akkor könnyű a főhajtás. Mégis, te hogyan gondolod a hiteles követést? Szerinted mit kell ahhoz tenni?
– Talán olyan életet kéne élnem, mint a tiéd…
– Nem rossz, amit mondasz. Kezdetben magam is így gondolkodtam. A példaképeink élete roppant vonzó, és szinte tudat alatt átvesszük a viselkedési mintáikat. Láttam olyan növendékeket, akik mesterük hanghordozását, mozdulatait, akár ízlését is átvették. S az elején talán nem is árt egy ilyen nagy fokú azonosulás.
– Fenntartást érzek szavaidban.
– Igen, mert ami kezdetben hasznos, azt később érdemes finomítani. Ma azt mondanám, nem utánzattá kell válni, hanem hiteles másolattá. Mert hiába keresed föl ugyanazokat a helyeket, ahová a mestered is ellátogatott, hiába kezdesz hasonló ruhát viselni, hiába veszed föl a hanghordozását, attól még nem válsz olyanná, mint ő.
– Ez még csak utánzat volna, igaz? De hogyan lehetek hiteles másolat?
– A bölcsek azt mondják, a növendéknek nem másolnia kell a példaképei életét, hanem azt az intenzitást átültetni a saját életébe, amit olyan vonzónak talált.
– Ez sokkal nehezebbnek tűnik, mint néhány formaságot átvenni.
– Nem vitás. Mégis azt mondják, az embernek meg kell tanulni a saját szárnyait használni. És tudom, ebben megvan az önfejűség, a túlzott függetlenedés veszélye, de az elvtelen utánzás is veszélyes. Én egyiket sem helyeslem, sem a túlzott önfejűséget, sem a kritikátlan utánzást.
– Mégis, melyik a nagyobb eltévelyedés?
– Ha két párhuzamost csak egy jottányira eltávolítasz egymástól, akkor azok sosem találkoznak majd a végtelenben. Szinte észrevehetetlen eltérés ma – mérhetetlen eltávolodás holnapután. A szigorú utánzás ezen nem segít, mert nem elég a formákat megőrizni, a szellemet kell ápolni. Ha elvész a szellem, minden elveszett, hiába maradtak meg a formaságok pontos kópiái. Ezért mondom neked, figyeld a folyót! Hiába jön új és új víz a mederben, a folyó mindig ugyanaz a folyó marad. Minden változik, és semmi sem alakul át. Egy szellemi hagyományban is kell az új víz, az áramlás, de a folyó vize mindig körülöleli a köveket és betölti a medret. A partokat sosem hagyja el a folyam, vagy ha el is hagyja, visszatér a medrébe. Eleven tradícióra van szükség. A hűséges növendék olyan mint a friss víz, a szellemi hagyomány pedig a meder. Hozzátenni nem kell, elvenni belőle tilos – de megtalálni az örök igazságok aktuális érvényét, ez a feladat.