Meg kell lelnünk életünk értelmét – milyen nagy szavak! Szinte közhely, mégis igaz, három kérdést kell föltennünk: mi okból, miként és mi végett? Miért élünk, miként élünk, és mi végett élünk? Ha megleljük az élet értelmét, talán mindhárom kérdésre egyszerre megérkezik a válasz. De te gondolkodtál már azon, mi legitimálja az életedet?
A legtöbb esetben a céljai, ambíciói éltetik az embert. „Én a céljaimért élek, van célom, van értelme az életemnek!” Más valakinek a munka vagy a hivatás az élete: „Van munkám, ez éltet, a hivatásom az életem…” Ám ha megszűnik a munkahely, meghal az ember, vagy legalábbis félig belepusztul. Ha a vagyonod, a tárgyaid vagy a gyűjteményed éltet, elég elveszteni valamit a kollekciódból, az máris egy kis halál. Másokat az eszük vagy az érveik éltetnek: „Én mindig győzök a vitákban,
erősebb vagyok másoknál, ez éltet. Nálam az igazság…” Máskor egy ember jelenti ezt a zálogot: „Mennyire szeretem őt! Ő a szemem fénye, az életem értelme!” De mi történik, hogyha imádottad más valakit szeret, vagy ha elveszíted őt? Akkor oda az életed, az élet elveszti az értelmét?
Aki okosabb, azt mondja: „Az inspiráció a minden, az ihletettség éltet.” Sokan nem értik, pedig be kell látni, az embertársainkból fakadó inspiráció rendkívül erős tényező. És ha valaki még ennél is okosabb, állítja: „Az én célom nem egyik vagy másik embernek a szeretete, hanem a szeretet maga. Én a szeretet végett élek…”
Érzed, mennyire fontos a kérdés: mi ad értelmet az életednek? Ennek a sürgető késztetésnek engedve igyekszünk igazolni magunkat, igazolni az életünket. Eredmények, célok, birtoktárgyak – hányszor magyarázzuk rajtunk kívül álló dolgokkal a létünket. Pedig az efféle magyarázat roppant erőtlen, korlátozott és földhözragadt gondolkodást sejtet. Ha valamely korlátozott dologban leled meg életed értelmét, akkor az életed is korlátozott lesz. És ha megszűnik ez a külső dolog, megszűnik az életed is, mert ahhoz a dologhoz kötötted magad, attól a dologtól tetted függővé az életedet.
Ezért kutass! Kutasd a forrást, ahonnan származol! Mert ha a semmiből jössz, a semmibe is térsz vissza. Akkor semmi értelme az életednek. És ez nem tűnik kielégítőnek. Ezért mondják a titkos tanítások:
Valótlannak hiszed Istent? Valótlan leszel magad is.
De ha létezik számodra, te magad is létező vagy. (Taittiríja-upanisad 2.6.1.)
Ha a mindenség végső értelmét tagadod, azzal saját létedet is vitatod. Az a végső tényező tehát, ami értelmet ad az életnek, a létezés maga. Mert az élet egy megnyilvánulás, a létezés pedig egy princípium. Magasabb, tisztultabb tudatsíkra jutván már nincs szükség önigazolásra, nem kell valami külső dologgal legitimálni a személyes életet. Mert az ember életét az isteni eredet legitimálja. A testen rajta a mulandóság, a halál pecsétje, de a lélek az örök élet pecsétjét hordozza.
A konfliktusok, verseny, viaskodás, az önös érdekérvényesítés mind ugyanabból a hiányból fakad. Ha az ember nem érzi hitelesnek az életét, valamivel igazolni akarja magát. Ám egy idő múltán már nem akarod igazolni magad.
Mi okból élsz? Az örök forrás miatt. Mi végett élsz? A tökéletesség elérése végett. És miként kell ehhez élni? Hiteles lelki törekvőként. Szolgáld saját jól felfogott lelki érdekedet, válj mások hasznára és élj Isten dicsőségére… Leld meg életed értelmét, öleld magadhoz az elveidet, a hitedet, az eszményeidet! Akkor már semmi sem okozhat csalódást, semmi sem állíthat meg…