Úgy mondják, szűkebb csillaghazánkban a Nap és a Hold a két meghatározó égitest. A görögök a Holdat nagyobbnak tekintették, mint a Napot, az indusok szerint a Nap közelebb van a Földhöz, mint a Hold, mégis a Hold-kapu csak ideiglenes kijárat, míg a Nap-kapu egyenest az üdvösségbe vezet. Ahol a Nap és a Hold jelen van, oda semmi rossz nem teheti be a lábát, ezért jelölte házak oromzatát vagy országok, dinasztiák címerét a két égitest.
A Hold a gonosz ember kertjébe is bevilágít, a Nap pedig igazán önzetlenül ragyog. Ne a csillagászati Napra gondolj, amiről azt mondják, élete vége felé vörös óriásként felégeti és bekebelezi majd a hozzá közeli bolygóit, hanem a mitikus Napra, amely a jó emberek szerint a világ szeme, vagy Isten szeme. A Nap és a Hold az ember minden tettének tanúja, akárcsak a csillagok, a tűz, a szentek és a tanítók.
A Nap, mint rendszerének királya, jó király. Nem despotikus zsarnok, hanem szolgáló uralkodó. Nélküle nem létezne a naprendszer, és nemcsak pályájukon tartja bolygóit, hanem táplálja, ellátja
őket. A földön az élet záloga a Nap, az ókori aranycivilizációk a Térítők közti sávban virágzottak, az ember egyetemes vallása a napkultusz, a világosság misztériuma.
A Nap igazán önzetlenül ragyog, bárhogy viselkedjék is az ember. Legyen hamis, tagadó, lázadó vagy engedelmes, a Nap önzetlenül süt le rá. Egyetemes fényéből bárki részesül, s aki az árnyékba húzódik előle, annak is csak egy lépést kell tennie vissza a világosságba, hogy élvezhesse melegét. A Földről nézve a Nap önzetlen sugárzása állandó és zavartalan ragyogásnak tűnik, de nézd meg közelebbről: napfoltok, kitörések, protuberanciák, kavargás és fortyogás – az önzetlenség nem megy könnyen! Micsoda gyöngeségek rejlenek az erősségek mögött! Talán megfordítva is igaz, hogy a gyöngeségek mögött meg erősségek rejtőznek?
Ha a naprendszer ura valójában engedelmes és önzetlen szolgája a rendszernek, akkor ez a ráutaltak, az ember számára is mérvadó viselkedés. Abban egyetérthetünk, hogy az önzetlenség roppant nehéz dolog. Cselekszel, adsz, szolgálsz – és olykor nincs semmiféle viszszajelzés. Elkészíted az ételt, és nem fogyaszt belőle senki, próbálsz eleget tenni kötelességednek, és nincs benne sok köszönet; elmondod fohászaidat és nem adatik semmi. Ha legalább anyagi haszna van a tetteidnek, könnyebb cselekedni, de ha ez a visszajelzés is hiányzik, még nehezebb az önzetlenség. Az önzetlenség ellenfele az elvárás. Amíg az elvárások motiválnak, roppant nehéz önzetlenné válni. Önzetlenségünk foka nyomban kiviláglik, hogyha visszajelzés nélkül kell cselekednünk. Cselekszel, cselekszel, de nem élvezheted a munkád gyümölcsét… Így fölöttébb nehéz fenntartani a folyamatos motiváltságot – de nézz föl a Napra. Akármilyen fáradtan tért is nyugovóra előző este, hajnalban a pirkadat örömében köszönt a világra, és meghozza a ragyogást. A fáradozás az ő dolga, ebből te nem látsz semmit. Neked a ragyogó arcát mutatja.
Az önzetlenség egy nagy lélek szükségszerű szép vonása. Néha a kényszer tesz bennünket nagy lélekké, de legalább egy kicsit önzetlenné: megfoszt a ragaszkodásainktól, le kell mondanunk bizonyos dolgokról, legyen az egy kedves birtoktárgy vagy a kényelmünk. Az ezzel járó küzdelmek nem tartoznak másra, neked kell megszenvedned őket. Mások még hozzáteszik, hogy a ragaszkodások elengedése iránti ragaszkodást is el kell engedni, ezen töprengj el kissé magad is.
Bizakodj, nagy az önzetlen ember jutalma, még ha ma nem is kap semmiféle visszajelzést. A láthatatlan összefüggések fontosabbak, mint a láthatóak. Életében is holt, aki nem követi a világosság útját, ám halálában is élni fog a világosság őszinte híve. Ragyogás kint – világosság bent.