A létezésháromszög egyes okkult iskolák sajátja. Képzeljünk magunk elé egy egyenlő oldalú háromszöget, amelynek alapján az A csúcson elhelyezzük az Embert, mint a mindenség egyik fontos elemét. Az ősi indiai bölcselet azt mondja, mindenki magából indul ki, vagyis a mindenség megismerésének első lépése önmagunk megismerése. Erre a tudat segítségével nyílik lehetőség, és nevezzük ezt a megismerési folyamatot önreflexiónak.
A háromszög alapjának másik, B csúcsán helyezzük el a természetet, mint az ember által észlelt, megfigyelt valóság másik fontos összetevőjét. E két tényező, az ember és a természet állandó kölcsönhatásban van egymással, s ahogyan a természet hat az emberre, és számtalan módon meghatározza és korlátozza létét, úgy az ember is hat környezetére, térben és időben egyaránt. Nem feltétlenül ellensége egymásnak az ember és a környezet, bár olykor egyik megmutatja erőszakos, másik pedig haragos arcát.
Végül a háromszög harmadik, C csúcsán helyezzük el azt a láthatatlan tényezőt, amit nevezhetünk felsőbb intelligenciának, mögöttes rendnek, Abszolútumnak vagy egyszerűen Istennek.
Márpedig a görög bölcselők szerint a láthatatlan sokkal fontosabb, mint a látható. Ezért feltételezhetjük, hogy amint az ember az önreflexió révén legalább valamilyen szinten felismerte önmagát, előbb-utóbb a látható világ felé is fordul, s igyekszik értelmezni azt, s amint ezzel a feladattal is elboldogult valahogy, vélhetőleg a láthatatlan felé is fordul, hogy azt is kutassa. S ahogyan az ember és természet között létezik kölcsönhatás, úgy az ember és Abszolútum között is feltételezhetjük a kétirányú kölcsönhatás meglétét: az ember felőli irány egyik lehetősége a hit, az Abszolútum felől pedig mondjuk a gondviselés.
A háromszög harmadik oldalát tekinthetjük a Természet és az Abszolútum közötti összeköttetésnek, amelynek az Abszolútum felőli irányát nevezhetjük teremtésnek (kreáció) vagy kiáradásnak (emanáció), a természet felől induló irányát pedig mondjuk entrópiának vagy megsemmisülésnek.
A háromszög egyszerre stabilitás és feszültség, stabilan áll alapján, ugyanakkor kifeszíti a csúcsai által határolt területet, eszmeiséget. A háromszög sok esetben az isteni, a transzcendens szimbóluma, amely egy vízszintes vonalhoz képest elemelkedést sejtet. A horizont fölött megjelenik egy magasabb irány, egy felsőbb csúcs, ami egyben kijelöli a figyelem emelkedő irányát is. Jó darabig horizontálisan mozog a figyelmünk, egysíkú a gondolkodásunk. A földhözragadt szemlélettől nehéz elrugaszkodni, így aligha lehet kielégítően megmagyarázni a lét nagy kérdéseit. A problémákat nem lehet azonos szinten orvosolni, a megoldáshoz magasabb szempontokat szükséges bevonni. Ha elfogadjuk a görögök idézett bölcsességét, miszerint a láthatatlan fontosabb, mint a látható, akkor a létezésháromszög eredendő hierarchiája is kitapinthatóvá válik a számunkra, vagyis mind az Ember, mind a Természet létét a láthatatlan okra, az Abszolútumra vezethetjük vissza. Ezért ennek a csúcsnak a kutatása tűnik a legfontosabbnak és legérdekesebbnek. Ha sikerül felkutatni a mindenség gyökerét, akkor az abból sarjadó jelenségek is érthetőbbé válnak. A tudat metafizikai hálóján minden összefügg mindennel, s ha egy fonalat fölveszünk, azt követve eljuthatunk a forrásig.
Ha úgy gondoljuk, a létezésháromszög használható módon írja le a mindenség elemeit, és az azok között meglévő öszszeköttetésekről is tudósít, akkor már csak azt kellene megvizsgálnunk, mire való a rendszer, sőt tovább lépve: mire való a mindenség? Értelmet és indokoltságot feltételezve a mindenség mögött bizonyára nem a lebomlás végett született meg a rendszer, bizonyára nem a meghalás végett született meg az ember, és bizonyára nem a sötétség győzelme végett született meg a világosság. Már csak azt kell kifürkésznünk, mire való mindez?