Oldani, oldani, oldani – mondják a bölcsek, merthogy az embert túl sok minden köti. Oldás és kötés isteni hatalom, ami olykor – legalább részben – átruháztatik az emberre.

Mi köti az embert? Ezer vágy, ambíciók, akarat – tekintsük ezeket valamiképp pozitív kötésnek. Semleges kötés a megszokás, a kényelem és a biztonság, és negatív kötésnek tekinthetjük a félelmeket, a rosszindulatot, bosszúvágyat. Köt az akarat és köt az irtózat, korlátoz a sóvárság és a békesség is, de megköt a tudatlanság, a bizalomhiány és a szabadság illúziója is.

Erős kötelék a karma, ami nem büntetés, hanem törvényszerűség. Jó tett helyébe jót várj – de rossz tett helyébe mit vársz? Gondolhatnánk, minden okszerűen történik, az oksági törvény egyetemlegesen érvényes. Talán még az ember akaratára is? Jó cselekedetei és rosszaságai is meg vannak írva a számára? A determinista felfogás szerint az

oksági törvény meghatározza az akaratot, ha van motiváció, szükségszerűen lesz akarat is. Ezzel szemben az indeterminista felfogás szerint az akarat kivételes, az ember minden ok nélkül is elhatározhatja magát valamire – azaz szabad elhatározásaiban minden októl független lehet.

De vajon mi motiválja ezt a látszólag szabad döntést, a látszólagos szabadságot? Rejtett, tudatalatti erőhatások? Kielégítetlen ábrándok vagy éppen titkolt félelmek, ki tudná megmondani? Egy ősi bölcsesség úgy tartja, egyeseket szent cselekedetekre késztet a gondviselés, mert föl akarja emelni őket e világból, míg másokat nem szent cselekedetekre késztet, mert lefelé akarja vezetni e világból. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy amikor nagyon szabadnak hiszi magát az ember, valószínűleg akkor van a legerősebb befolyás, vezetettség alatt, csak éppen nem látszik a zsinór.

A növendék a szabad akaratról faggatta a mestert:

– Létezik-e szabad akarat?

– Hogyne létezne! – válaszolt a mester. – Emeld fel a lábad! – szólt az előtte álló tanítványhoz, mire az a levegőbe emelte a lábát.

– Eddig értem, de van-e még mondandód? – kérdezte a növendék.

– Emeld fel a másik lábadat is! – szólt a mester.

– Hát azt nem tudom!

– Látod, eddig terjed szabad akaratod.

Mindenképp különbség van a cselekvési szabadság és az akaratszabadság között. Nyilvánvaló, mennyire korlátozott az ember cselekvési szabadsága – bár ezredévek óta feszegetjük a határokat, és sok mindent lehet, mégsem mindent szabad. A teljes kötöttség híve azt mondaná, semmiféle szabadsága nincs az embernek, mert vagy a külső oksági, vagy a belső erkölcsi tényezők mindent meghatároznak. Erkölcsi szempontból a szabadság az egyén aktív önelhatározását jelenti, amikor tehát dönthetett volna másképp, mégsem úgy tett. Filozófiai szempontból a felelősség miatt fontos a szabadság vagy kötöttség kérdése.

Talán közelebb áll a valósághoz a mérsékelt indeterminizmus, miszerint a külső és belső korlátok által meghatározott kereteken belül az ember öntudatos elhatározással szabadon választhat a különböző cselekvési lehetőségek közül, sőt ezen keretek talán tágíthatók is. És mivel az ember a mindenség sejtje, így a mindenség által rászabott feladatot teljesíti. Az ő kezében van a döntés, hogy mit tesz (tehát van szabad akarat), de bárhogy is dönt, épp azzal szolgálja a reá szabott feladatot (tehát nincs szabad akarat). Ennek felismerése nagy lépés a szabadság felé.