Milyen példát mutat az út menti fa? Ingyen adja árnyékát és gyümölcsét a vándornak, és nem tiltakozik, ha ágait letördelik. Béketűrésből jeles… És milyen példával szolgál a fűszál? Ha rátaposnak, elhajol, nem áll ellent, szerénynek tűnik, de a vihar sem bírja kiszaggatni. Az ösvény szélén is megél, kapaszkodik, és betölti hivatását. Túlélésből jeles. Mindig elcsodálkozom, amikor a téglák között megkapaszkodó növényt látok, amely még virágot is hoz. Mondhatnád, közhelyes példák, mégis érvényesek. Mert a víz kivájja a sziklát, a fű feltöri a követ, a természet mindent viszszahódít.
Az én imám, Hozzád, Uram, vágj, csak vágj
szívembe, ott, ahol nyomorúságos gyöngeségeim gyökere van.
Adj erőt, hogy örömöt és bánatot könnyen viseljek el.
Adj erőt, hogy szeretetem gyümölcsöző legyen a Te szolgálatodban.
Adj erőt, hogy soha meg ne tagadjam a szegényt és ne hajtsak térdet a féktelen hatalom előtt.
Adj erőt, hogy lelkemet magasan a napi apró-cseprő gondok fölé emeljem.
S adj erőt, hogy erőmet szeretettel alárendeljem akaratodnak.
(Rabindranath Tagore: Áldozati Ének)
A lelki törekvésekben kétféleképpen lehet haladni: lassan, de biztosan és gyorsan, de biztosan. Nincs más mód, ne engedj magadnak más lehetőséget, mert minden más módszer csak lefelé húz. Ahogy a természet visszaveszi azt, ami az övé, a káprázat is igyekszik viszszafogni a tőle menekülni próbáló embert. A lélek a szellem szikrája, az illúzió pedig a létezés óceánja – tűz és víz. Az ember a törekvései által eljuthat valamelyes lelki eredményre, amit a káprázat folyton igyekszik visszavenni tőle. A továbblépéshez, a tényleges szabaduláshoz rendkívüli befektetés szükséges. Buddha egyértelműen szólt: „Egyesek visszatérnek az anyaölbe, a gonoszok az alvilágba jutnak, az igazak az égbe, s akikben nem ég vágy, elérik a nirvánát.” Úgy kéne felcsavarni ezt a végtelenül változatos káprázat-világot, akár egy levedlett kígyóbőrt, mert lehetséges eljutni oda, ahonnan már nincs visszatérés.
Ahogyan mások szárnyalása nem csak tőled függ, hanem elsősorban saját maguktól, úgy a te személyes szárnyalásod sem csak másoktól függ, hanem elsősorban saját magadtól. Életünk során bizonyos funkcióknak egyénileg, másoknak közösségben tehetünk jobban eleget. Nagy kérdés, vajon az emberi közösség szorul-e reánk, avagy inkább mi szorulunk a közösségre? Melyik tényező érvényesül jobban, az egyediség vagy a közösség? Mikor preferálja a természeti és társadalmi környezet az egyediséget, és mikor tiltja azt, szemben a közösségi dimenzió érvényesítésével? Vész idején a kiegyenlített közösségi erő a legfőbb érték, amit az egyéni hősök áldozatvállalása csak még jobban kiemel, míg a békeidők kényelme több lehetőséget ad az egyéniesülésre – de persze a tespedésre is.
Elvetsz egy gondolatot, és cselekedetet aratsz. Elvetsz egy cselekedetet, és szokás lesz belőle. Szokást vetsz és jellem lesz belőle, s ha jellemet vetsz, sorsot aratsz. Mert jellemed a végzeted. (buddhista bölcsesség)
A boldogság azonban tanulható. Igaz, Michelangelo azt mondotta, „az én vidámságom a mélabú”, de tudnivaló, az elégedettség záloga az alkalmazkodás. Nem az elvtelenség, hanem a bölcsesség. Mit ér a nappal a Nap nélkül, és mit ér az éj a Hold nélkül? Rendezd be a szeretet világát! Otthonod legyen a békesség temploma. Ha szívet adsz, szívet nyersz.
A rózsa nyílik, bimbónak szép, ha kifeslett még szebb, de a romlás felé tart – ennek ellenére az enyészetbe hullott szirmok is szépek, tragikusan szépek. Lesz még újra rózsa, és újjáépíteni csak romokból lehet.