Mondják, a világmindenségben az anyag eloszlása homogén és izotrop, azaz egyenletes és egyenletes sűrűségű. Ezt a legendát azonban a mindenség elemei nem ismerik. Ha az űrben egyenletes volna az anyageloszlás, akkor nem volna űr és nem volnának csillagködök, galaxisok és csillagok, nem volna naprendszer és Föld sem. Vagyis a látszólag egyenletes eloszlás helyett vannak sűrűsödési pontok, létezik hiány és bőség, van űr és van égitest. Persze ha a föld felé fordítod a tekinteted, nem látod a csillagokat, ha az eget fürkészed, nem látod talpad alatt a kavicsot. Ha túl közel mégy a dolgokhoz, már a részleteket sem látod, ha túl távolról nézed, valóban csak egy homogén foltot látsz. Akkor az egyenletes eloszlás csak távolság, arány, megközelítés kérdése volna?
Pareto egyenlete szerint az élet dolgai nem egyenletesen oszlanak el, hanem a 20/80 arány érvényesül. Ha felírsz magadnak huszonöt életcélt, az öt legfontosabbat fontosabbnak tartod, mint a többi húszat együttvéve. Száz ember közül húsz birtokolja százuk teljes vagyonának nyolc tizedét, száz közismert zenedarab közül húszat gyakrabban játszanak, mint a többi nyolcvanat együttvéve, és így tovább.
Tekintsük a vagyont a létfenntartás zálogának, a tudást az intellektus jelének, a boldogságot pedig a lélekfény tünetének. Ha a földi létet zárt rendszernek fogjuk fel, és e rendszerben adott mennyiségű a vagyon, a tudás és a boldogság, akkor három variáció lehetséges. Ha ezekből a tényezőkből mindenki részesül, akkor sok ember birtokol belőlük keveset. Ha kevesen birtokolják e javakat, akkor keveseknek lesz belőlük sok. Ha pedig egy ember birtokolja az összes fenti tényezőt, akkor övé a világ minden kincse, akkor ő mindentudó és a lehető legnagyobb mértékben boldog.
Létezhet-e akkor egyáltalán gyarapodás? Szaporodhat-e a világ minden kincse? Növekedhet-e a mindentudás? Lehetséges-e nagyobb boldogság a teljes elégedettségnél? Mi dinamizálhatja a helyzetet? Talán az osztozás? Sokan mondják, a könyörület magasztosabb elv, mint az igazságosság. Az igazságosság talán hisz az egyenletes eloszlásban, bár a mindenség törvényei többet követelnek attól, akinek többet juttatnak. Lehetséges, hogy a világban nem egyenletes eloszlás uralkodik, hanem lassú és dinamikus kiegyenlítődés? A soha meg nem valósuló egyensúly? Ha egy nincstelent kérdezel, tudja jól, nincs egyenlőség. Ha a tudatlant kérdezed, azt mondja, ő mindent tud. Ha egy boldog embert kérdezel, talán azt mondja: ő elégedett.
Ezért mondhatjuk, az egyenletes eloszlás is szemlélet kérdése, ha olyannak akarod látni a világot, akkor olyannak fogod látni. Ha az egyenletes eloszlás a világmindenség nagy törvényszerűségeit, szellemi átitatottságát jelenti, akkor bizonyára igazad van. A bölcsek a megborult egyensúlyban is felfedezik a kiegyenlítődést, a cselekvésben is látják a tétlenséget s a nem cselekvésben a tettet, és az egyensúlyban is a dinamizmust.
A tanításnak, az Igazságnak szüksége van gyakorlókra, mert nem mindegy, hogy egy ember hiszi, vagy több ember hiszi az Igazságot, hogy egy ember műveli vagy több ember műveli a tudást. A világban kiegyenlítődés uralkodik a jó és a rossz között, ha az egyik gyarapszik, a másik csökken, és viszont. Ha a jó emelkedik, semmi egyebet nem kell tenni, a rossz automatikusan visszaszorul. Az imádság és a vezeklés, vagy ha jobban tetszik, a meditáció és az áldozathozatal működteti a világot, illetve biztosítja a jó és rossz kényes egyensúlyát. A földön rend uralkodik, a mennyben harmónia – legyen ez a reménységünk.
De tegyünk föl egy kényes kérdést: vajon az üdvből is csak egy meghatározott mennyiség áll rendelkezésre a világban? És hányan birtokolják azt? Vajon ki van-e rekesztve bárki is a tökéletesedés lehetőségéből?