– Vegyünk egy homorú tükröt: mi a nemlét? Ebből talán jobban megérted, mi a lét… Blake állítja, az univerzum látható minden egyes homokszemen keresztül.

– Én azt sem értem, mi a lét, hogyan érteném akkor, hogy mi a nemlét?

– Rendben, próbáljuk akkor megvizsgálni a létsíkok egymásba ágyazódását! Helyezzük vissza a szent harmóniából kiesett embert a mindenség metszéspontjába, és keressünk körülötte irányokat, dimenziókat! Meg lehet-e mondani, melyik a fontosabb: elöl vagy hátul, jobbra vagy balra, fönt vagy lent, bent vagy kint?

– A fönt és lent! Vagy inkább a kinn és benn…? Nem is olyan könnyű eldönteni.

– Ha mégis megpróbálod, és emlékszel a feladatra – visszaállítani az embert a középpontba – akkor metszéspontokat kell keresnünk. A horizontális és vertikális irány metszéspontja a kereszt, aminek szárai kijelölik a középpontot, s egyesítik a jobbra és balra, fönt és lent, jövő és múlt dimenzióit.

– A kereszt? Akkor kereszthalál? A kereszt, mint a nemlét jele?

– Sokak számára talán az, másoknak a létezés metszéspontja, az origó kijelölése. Az egyik ember a szenvedés és az elmúlás szerszámát látja a keresztben, a másik az örök élet és a felmagasztosulás eszközét. Bár valószínű, hogy kereszthalál nélkül nincs feltámadás… A középpontot amúgy egyetlen ponttal – ezzel a misztikus jellel – is kijelölheted.

– Misztikus?

– Igen, mert a pont úgy létezik, hogy nincs kiterjedése, tehát van, mert létezik és használjuk, és nincs, mert dimenziótlan tény. A helyét meg tudjuk határozni, de a mibenlétét aligha. A geometriai pont valóságos kvantum-jelenség… Ha a pont mellé a kerületet is fölveszed, akkor adódik a kör íve, s ha e két jelet egyesíted, a kört közepén a ponttal –

megkapod a Nap asztrológiai jelét. Jó középpont ez?

– A Naprendszerben feltétlenül.

– Ha pedig további jeleket kellene keresnünk, vajon hogyan ábrázolnád az időt, az előbb és később dimenzióját?

– Hm… az idő folyton változik, halad, elmúlik…

– Nagyon jó, ezért találó volna egy hullámvonallal jelölni az időt, nem? Vegyünk inkább egy kettős hullámvonalat, amely így föl-le változást, de a két partot elválasztó vagy éppen összekötő jelleget is megmutatja.

– De hol van itt a nemlét? Miféle homorú tükör ez?

– Rendben, akkor induljunk ki inkább a létből… Mondjuk ki: a létezés van. Így a létezésnek valós hátterűnek kell lennie, mert a nem-valósból nincs létezés, és a valósból nincs nemlét, így mondják a mindkettőt utolsó részletéig ismerő tisztánlátók. Ha tehát a létezés és a létesülés struktúráját keresed, akkor nem is lehet másból kiindulni, mint a végső lényegből. Nevezd forrásnak, végső oknak, Istennek, monásznak vagy minden létező oszthatatlan és tökéletes egységének, a lényeg ugyanaz: a létezés ennek elidegeníthetetlen sajátja. S mivel ez a forrás, a belőle áradó további következmények osztoznak ebben a tulajdonságában, a létezésben. A következő lépcső a létezők megnyilvánulása, dualitás, méghozzá kétszeresen. Ha a forrás egy, akkor ehhez képest minden más a kettő. De a minden más is két princípiumból tevődik össze, az emberből és a világból. A harmadik lépcsőben az eddigiekhez a minőségerők adódnak hozzá, a tompa tömegszerűség, a lendületes energia és a ragyogó fény. S innen negyedjére már csak egyetlen lépés az időhorizont fölismerése, az arany-, ezüst-, bronz- és vaskor négyes rendszere.

– Ha megpróbálom összegezni: az egy a végső forrás, minden ok oka; a kettő az elsődleges kiáradás, vagyis a világ és az ember. A három, ha jól értem, a másodlagos kiáradás, az anyagfeszültség – a tömeg az energia és a fény vonatkozásában, a négy pedig az időhorizont mint aktiváló tényező. De hogyan tovább?

– Jogos a felvetés. Ha a mindenség egymásba ágyazódó rétegzettségéről beszélünk, akkor a forráson túl már ezek is megsokszorozódva át- és átszövik egymást, és mégis beszélhetünk egy ötödik rétegről. Egy lélek, két test, három erő, négy korszak és öt cselekedet. Ez az akció-reakció szintje, a cselekvés világa. A négy erényes tett – igazság, könyörület, egyszerűség és tisztaság – mellé ötödikként a szeretet gyakorlása járul. Így már érted?

– Be kell lássam, a létezés így ismerős, és megfordulni látszik a homorú tükör: a létezés fényében jobban értem, mi a nemlét. Olyasmi, amiben nincs elevenség, nincs tudatosság, nincs jószolgálat és nincsen szeretet. Ez nekem idegen…