Ha a tüzet fizikai jellemzői szerint vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy lángja osztódó struktúra, dinamikusan mozog, változtatja az alakját, érzékeny a környezet változásaira, ahonnan táplálkozik, állandó anyagátvitelek színtere, s elenyészik, ha az anyagátvitel megszakad. Ez a meghatározás hasonló az élőlény definíciójához, bár a lényeket nem tartják tűznek és a tüzet nem tekintik élőlénynek, pedig mondjuk: eleven tűz.
A tüzet minden elem közül a legtisztábbnak tekintik – a füstje ellenére, amely nem szennyezi be. Tiszta és tisztít, mégpedig úgy, hogy éget. Ha közvetlenül nem érzékelnénk a tüzet, a jeleiből következtethetünk létére. A tűz jelei a fénye, a hője, a puhító és emésztő ereje, az éhséget és szomjúságot előidéző hatása.
A természettudomány száraz gondolkodásán túllépve mondhatjuk, hogy a fény a tűznek az egyenes sugaraiból, míg a hő a hullám természetű sugaraiból áll. Az egyenes sugarak szimbolikusan a tudatot, az értelmet és a megvilágosodás
villámcsapáshoz hasonlatos jellegét jelzik, míg a hullám-sugarak az élet erejét, az otthon melegét, a családi tűzhely áldásait, az érzelmeket idézik, egyfajta kényelmet, biztonságot sugallnak.
Tűz-elem
Te hibátlan, kérlek, égesd föl tisztátalanságaimat,
tégy lángolóvá, hadd lelkesedjem,
adj nekem külső lobogást és belső izzást!
Az élet – tűz. Az élő szervezetek egy bizonyos hőfokon működnek egészségesen, az élet tüzének kihunyása halál, a túlműködése láz. A megszokottnál magasabb testhőmérséklet ama szentek egyik vonása, akik már túljutottak a biológia korlátain.
A testhőmérséklet az élet egyik tünete, a halott csak hűlt tetem. E belső hő közvetlen forrása a belső tűz, az emésztés vegyi tüze, ami a gyomortájékhoz köthető. A csakra rendszerben a hasi idegközpont sajátja, kiáradást, melegséget, derűt sugároz, a nagytestű emberek általában jó kedélyűek. Ha tovább vizsgálódunk, akkor az élet melegét a testet elevenné tévő szellemi energia jelenlétének kell tulajdonítanunk. Ekként már inkább a szívtájékhoz köthető, a szent hagyomány szerint itt lakik a lélek, s innen sugárzik szét az életerő. Szívesen vagyunk egy melegszívű ember közelében, mert árad belőle a jóindulat.
Ahogy az emberi szervezet középpontja az energia-háztartás, úgy a Naprendszer középpontja az égi naptűz. Ez nemcsak a bolygórendszer összetartó középpontja, hanem a földi lét záloga is. A Nap életadó heve, energiája teremtő erő, a létezés záloga. A nagy civilizációk a térítők közötti övezetben alakultak ki, s mondhatjuk, az emberiség egyetemes vallása a Nap-kultusz, az élet tisztelete. A Napot az Isten szemének, a jó lelkek eszményképének tartják.
Az ember belső lélektüze és az égi Naptűz között az áldozat szent tüze teremt összeköttetést. Az áldozótűz közvetít az égi és földi szférák között, tűz- és füstoszlopa világtengely, összeköti az emberi és az isteni világokat. Az áldozótűz fellobbantása a teremtés aktusának szimbolikus ismétlése!
A polyva megég a tűzben, az arany pedig ott tisztul – tartja a népi bölcsesség. A tűz a redukálás, oxidálás révén tisztít, megsemmisít, éget és egyesít, hogy valami újat hozzon létre. Ezért van szerepe a világ megsemmisítésében is. A csillagászat is arról beszél, hogy életkora vége felé a Nap vörös óriásként felperzseli környezetét – s a mitológiák és vallások is beszélnek tűzben való világvégéről. A táncoló Siva tenyerén a láng a pusztítás tüze, körötte a lángnyelvek a kozmikus ciklust jelzik. De ez a világégés nem csupán megsemmisítés, hanem az újrateremtés lehetősége is.