Isztambul, az egykori Konstantinápoly egyik nagy látványossága a Hippodrom. Ma a minden turista által felkeresett ókori városközpont egyik meghatározó tere, hajdanán a város legjelentősebb társadalmi eseményének, a lovasversenynek a színhelye…
A hippodrom ovális versenypálya az ókori görög és római kultúrában, ahol ló- és kocsiversenyeket szerveztek. A hippodrom hossza általában négyszáz méternyi volt, szélessége százhuszonöt. Fiatal lovakkal nyolcszor, kifejlett jószágokkal tizenkét alkalommal kerülték meg a pályát, amelynek egyik fókuszpontjában Olümpiában például Hippodameia, a Frígiából való Pelopsz király feleségének szobra állt, míg a másik fordulóban a taraxiopposzt, a lóijesztőt kellett megkerülni. A konstantinápolyi Hippodromban ez a forduló egy faragott kövekből összerótt obeliszk volt. Másutt kúp alakú kő vagy oszlop töltötte be ezt a szerepet, amelynek megkerülése annál veszélyesebb volt, minél kisebb ívben fordultak rá. A gömbölyű kőoltár latin neve meta, amit maguk mögött hagyva, transzcendálva a győzelem közelébe is jutottak a versenyzők.
Ez az ókori verseny szimbolikus leképezése az élet nagy erőpróbájának, ahol valójában önmagával fut versenyt az ember. A kitűzött pontok elérése, majd meghaladása meta-állapotba hozza a futót, önmagát legyőzve a transz, az akadályokon túliság állapotába kerül. Ez az átváltozás, a hétköznapi állapotok meghaladása. Így lesz a hétköznapi emberből előbb versenyző, majd a versenyzőből győztes – ez az a metamorfózis, amelyet vizsgálnunk kell. Ahhoz pedig, hogy az ember induló versenyzővé, sőt, győztessé válhasson, energiáit a szokásostól eltérő módon és fokozott intenzitással kell használnia, azaz transzformálnia kell önmagát.
Ha a kocsi- vagy futóversenyt az élet szimbólumának tekintjük, akkor a lélek az utas vagy a futó, a test pedig a szekér, a célba jutás eszköze. Csakhogy a versenynek fordulói vannak, s ha életről beszélünk, szükségképp a halálról, a nagy metamorfózisról is beszélnünk kell. Az átváltozás szimbolikus versenyét számtalan egyéb megnevezéssel illetik: átmenet, moduláció, mutáció, transzformáció, transzmutáció, metamorfózis, transanimatio, metempsychosis, transzfiguráció, transsubstantiatio, praeegzisztencia, szamszára, inkarnáció, reinkarnáció – elmúlás vagy halál és újjászületés. A titkos tanítások híres kocsi-hasonlata ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik, s ha sikeres a versenyző, akkor visszajut az örök isteni birodalomba.
A lelket utasként ismerd, akinek szekere a test.
Kocsihajtó az értelem, gyeplője pedig az elme.
Lovai az érzékszervek, az utak az érzéktárgyak.
Élvezőnek akkor mondják, ha a testbe van bezárva.
Kinek nincs kellő értelme, s elméje sosem fegyelmezett,
annak érzékei rúgnak, mint a rakoncátlan lovak.
Ám ki kellő értelemmel bír, elméje is fegyelmezett,
annak érzékei húznak, mint az engedelmes lovak.
Kinek nincs kellő értelme, figyelmetlen s tisztátalan,
Nem éri el azt a helyet, s újraszületni kénytelen.
Ám ki kellő értelemmel bír, figyelmes és mindig tiszta,
Eléri az azt a helyet, s újraszületnie sem kell.
Ha kocsisa az értelem, s elmegyeplő a kezében,
Az ember eléri célját, Visnu legfelsőbb hajlékát. (Katha-upanisad 1.3.3-9.)