A turizmus évszázadok óta megtorpanás nélkül fejlődik, a számok egyre emelkednek. Kivételt csak egy világjárvány, vagy a második világháború kora jelentett, ekkor katonákat transzportáltak fel-alá a világban – bár ez is egyfajta szervezett utaztatás volt.

Kétszáz éve egy világjáró valóságos kalandor volt, száz éve tudományos kutató (aki olykor kémkedett is), ötven éve könyvek szerzője, s az emberek utazás helyett falták az útleírásokat, ma pedig olcsóbb a repülőjegy a világ végére, ha az utolsó pillanatban veszed meg. A meszsziről jött emberre mégis sokan kíváncsiak. Erre jó példa az alábbi történet.

Az 1700-as évek elején egész London zsongott egy titokzatos idegen, George Psalmanazar érkezésének

hírétől. Messzi földről érkezett, Formosa szigetéről, ami a legtöbb ember számára akkoriban egy mesebeli világ volt, túl Kína partvidékén. Az Oxford Egyetem felkérte Psalmanazart a sziget nyelvének oktatására, később egy könyvet is írt Formosa történelméről és geográfiájáról, amit nyomban elkapkodtak. Az angol uralkodóház díszvacsorákon látta vendégül a fiatalembert, aki bármely körbe vetődött is, mindenkit elszórakoztatott otthonának, a távoli szigetnek bámulatos történeteivel.

Mikor aztán Psalmanazar elhunyt, a hagyatékából kiderült, nem volt ő Formosa szigetének őslakója, hanem csak egy egyszerű francia, aki élénk fantáziával bírt. Bármi, amit a távoli szigetről mesélt, mese volt csupán, élénk képzeletének szüleménye. Az általa előadott történet messzemenően kielégítette a londoni közönség éhségét az egzotikum iránt. A korabeli brit közélet szigorú kontrollja az emberek könnyen veszélyessé váló álmai fölött remek alkalmat teremtett Psalmanazarnak az elfojtott fantázia-dzsinn kiszabadítására. (Robert Greene: 48 Laws of Power)

A szélhámosság örök műfaj, a világ a csalók és becsapottak világa. Mondják, kicsit hazudni nem bűn, s azt is tudjuk, kicsit hazudni nem is érdemes, azt nem hiszik el az emberek. A nagy hazugságok kelendőbbek.

Meglehet, ma talán nem az utazási szélhámosok vannak többségben, de utazó szélhámosokat bőven találni. Úton-útfélen találkozni látnokokkal, prófétákkal, isteni inkarnációkkal és atyaistenekkel, istennőkkel. A botcsinálta hitszónokokat és világmegváltókat egyfelől a rajongók lelkesedése, másfelől elnéző, majdhogynem lekezelő mosoly kíséri, talán nem is véletlenül. Ha annyi világmegváltó él közöttünk, hogyhogy a világ mind a mai napig még sincs megváltva? Miért a sok szenvedés? És miért nyomorult a világmegváltók személyes élete? Hogyhogy még mindig a gonosz az erősebb? Mondják persze, a jó passzív, a rossz aktív…

Lehet biztató is a csalás vagy a csaló jelenléte? Hallgatsz? Pedig tudod, hogy az igazit a hitvány ismeretében lehet a legjobban megismerni. Ha látsz hamis embert, figyelj jól, mert létezik igaz ember is! Ha nem volna igaz ember, hamis sem lehetne, a tökéletlen utánzat eredeti nélkül nem is létezhet.

Mindemellett a hamis próféta árt a prófétaság intézményének. Persze, árt oktalan közönségének is, még inkább árt saját magának, de leginkább mégis az intézménynek árt. De hát karneváli világban élünk, s nem tudni, ki az igazi és ki a hamis. Nem tudni, de érezni…