Kígyó

– Mit csináljak a rossz emberekkel? – tudakozódott az ifjú. Szeretett volna ártatlan maradni, tiszta szívű, az egész mindenséghez érzéssel közeledni, de sokszor rosszindulatba ütközött, s hiába próbálta a szeretet nyelvét beszélni, mások azt nem értették.

– Rossz ember nincsen, legföljebb olyan, aki most nem képes másként cselekedni, mint ahogyan éppen cselekszik – válaszolt tanítója, aki nagy titkok tudójaként szemlélte a világot, szemlélte az eseményeket, és szemlélte önmagát is. És ebből sok mindent megértett.

– Értem, de mégis…

– Tudom, nem akarom azt mondani, hogy nem tapasztaljuk a rosszat, de a bölcsesség mégis azt súgja, minden a

helyén van a világban, a jó is, a rossz is. Elvi síkon persze nincsen jó és nincsen rossz, a gyakorlatban mégis tapasztaljuk.

– Akkor mit tegyek?

– Védd meg magad! Mondok erről egy történetet, vagy menned kell?

– Nem, dehogy, miattam nem aggódik senki!

– Nos, élt egyszer egy kígyó, méghozzá egy nagyon mérges kígyó, aki folyton megmarta az embereket.

– Ez a kígyó az Isten ellensége?

– Várd ki a történet végét! Az emberek mindig űzték–hajtották a kígyót, igyekeztek agyonverni. Csakhogy nagyon féltek, s nem mertek a kígyó fészkéhez közelíteni. Egyszer azonban arra járt egy szent ember.

– Egy igazi szent?

– Igen, és egyre csak közelített, rendületlenül. A kígyó megkérdezte: – Hát te nem félsz tőlem? – Miért is félnék? – válaszolt a szent ember. – Isten előtt te is lélek vagy, én is, mi ketten testvérek vagyunk.

A kígyó elcsodálkozott, s ahogy hallgatta a szent ember tanítását, megbarátkozott vele. Olyannyira, hogy végül a tanítványául szegődött. Tudakozódott, kérdéseket tett föl, tanult, majd mikor a szent ember odébbállt, folytatta lelki gyakorlatait, elmélkedett. Megértette, nem jó, hogyha háborgatja az embereket, s lassan megváltozott a jelleme, mérges kígyóból szelíd jószág lett. Az emberek pedig arra gondoltak: Nocsak, hogy megváltozott a kígyó! Most már könnyen megfoghatjuk és agyonüthetjük! Kezdték kövekkel dobálni, s pálcát ragadtak, hogy kiverjék a bőréből.

– Hogyan? A mérges kígyóból kezes jószág lett?

– Igen, követte a tanítója tanácsait, és képes volt legyőzni a természetét. Aztán egy év múltán visszatért a mester. Látta, milyen sovány a kígyó, teste csupa seb, horzsolás. – Mi történt veled? – kérdezte a szent ember. – Hát, megjavultam, mérges kígyóból kezes jószág lettem, de az emberek nem értik, s folyton ütlegelnek! – Ejnye! – felelt a guru – azt ugyan mondtam neked, hogy javulj meg, és ne mard meg az embereket, de azért sziszegned szabad!

– Akkor sziszegjek én is?

– Ha meg akarod védeni magad, mutasd meg az erődet.

– Mutassam erősnek magam?

– Igen, kívül légy erős, de belül, a szívedben maradj gyöngéd!

– És az nem lehet, hogy a szelíd kígyó meg tudná szelídíteni az embereket?

– Én hiszek a csodákban… – válaszolt a mester, és egy kissé elgondolkodott. Igen, egykor ő is szeretett volna ártatlan maradni, tiszta szívű, az egész mindenséghez érzéssel közeledni, de sokszor rosszindulatba ütközött, s hiába próbálta a szeretet nyelvét beszélni, mások azt nem értették. Ő a sziszegést választotta…