Manapság kevesen vezetnek naplót, pedig hajdanán a napló önálló műfaj volt, s a személyes feljegyzések gyakran irodalmi értékű alkotássá nemesedtek.
A napló nem naplopó, bár a Nap ellopja, kiméri az ember életét. Életet is ad, táplál, de nyugtával meg is rövidíti az életet. Úgy mondják, néhány dolog már megszületésünkkor meg van írva számunkra: ilyen az élet során megtapasztalható örömök és a kényszerűen elszenvedni való bánatok mennyisége, és az élet hossza is.
Te hol kezdenél egy naplót, ha belefognál? Az elején? Nem, ez túlságosan közhelyes, mindenki az elején kezdené a naplóját: kezdetben vala a sötétség… Akkor talán a végén? De hát a végén hogyan is lehetne elkezdeni bármit is? Ha valaminek a végén vagy, minek kezdenél bármibe? Akkor talán a közepén kezdenéd, in medias res? Vigyázz, a közép ne
legyen unalmas… Vagy az aranymetszésben? Millió lehetőség, de nem, ne a kezdet kezdetén, és ne is a végén, még csak a közepén se kezdjed a naplódat, hanem inkább az örökidőben, az örökkévalóság szent pillanatával kezdd. Ott és akkor érvényes lesz a kezdetben vala a Minden; sőt az itt és most szakrális helyés időmegjelöléssé nemesedik.
És mit írnál bele naplódba? Legrejtettebb titkaidat – hogy aztán publikussá váljanak? Önvallomásaidat, netán másokról alkotott véleményedet? Egyik sem igazán ildomos, nem biztos, hogy kívánkozik egy napló lapjaira.
Mikor Mikes Kelemen a törökországi száműzetésből kegyelmi kérvényt intézett Mária Terézia császárnéhoz, azt a lakonikus választ kapta, hogy Törökországból nincs visszaút…
Vagy megtöltenéd naplódat millió fölösleges részlettel, hogy mikor keltél, mit reggeliztél és melyik buszra szálltál? Mi végre ez a túlkommunikálás? Amikor nincs mondandó, akkor vagy a leghangosabb? A napló néma társ, mint ahogyan a könyv az egyetlen igazán hűséges társ: a könyv az egyetlen halhatatlan.
A napló reflexiókra való, hogy följegyezd azt, amit fontosnak tartasz és azt, amit nem tartasz fontosnak. Jobb időkben az emlékezet szelencéibe zárták a tapasztalatokat, de mára ez a hordozó eszköz rendkívül csökevényessé vált. Jobb, hogyha írott formában rögzíted a benyomásokat, hogyha majd évtizedek múltán megkérdezed magad, mi is történt hajdanán, legyen mire emlékezni. Följegyezheted például, hogy mi újság a világban? Erre a kérdésre a legendás időkben azt válaszolták, hogy az élet fazekában az idő tüzén puhulnak a lelkek. Ezt érdemes följegyezni, mert örökké aktuális marad. Azt is fölírhatod, hogy mi a legmeglepőbb a világon? Talán az, hogy eddig minden előttünk járó generáció összes tagja eltávozott innen, mi mégis úgy teszünk, mintha ez a törvényszerűség reánk nem vonatkozna. Azt a kérdést már szinte nem is érdemes lejegyezned, hogy ki boldog, mert könnyen rávágnád, vagy leírnád, hogy senki, pedig a helyes válasz szerint boldog az, aki nincs idegen földön. Az otthon melege mellett bármiféle úti kényelem eltörpül. De tedd még föl a kérdést naplódnak: Akkor mi a teendő? És vagy betűnként bukkan elő majd a szabatos válasz, vagy tudod már magad is: a jó példa követendő. Mert mások befolyásolásában a példamutatás nem a legfőbb dolog, hanem az egyetlen.
Egy értékes napló akkor is válaszol, ha ki sem nyitottad. Olykor kérdez is. Rögzíti gondolataidat, világlátásodat, egy kicsit rögzít téged is. Ebben a műfajban igazán magad lehetsz, és visszalapozva majd látod, honnan indultál, hol jársz most, és megsejted azt is, merre tartasz.