Aranykor? Ugyan, egy dekadens, bukott, rettenetes korban élünk, nem aranykor ez, nem mennyország, inkább valami pokoli vaskor. Csupa szenvedés, korlátozottság, hiány és nyomorúság. És sokszor a szenvedés vagy a megpróbáltatás az öröm és esély álruhájában érkezik. A boldogság ritkán húzza magára a szenvedés gúnyáját…
Mintha örök rab volna az ember – rabja korlátainak, szenvedéseinek, megszokásainak és hiú reményeinek. Nem csoda,
hogy inkább a feledést keresi az ember – de a láncok és rácsok elfeledése még nem szabadság.
A bölcsek azt mondják, az anyag véges világában még az örök rabság is csak korlátozott. Ha ez a rabság ténylegesen örök és végérvényes volna, akkor esélye sem volna az embernek a szabadulásra, akkor a szabály győzedelmeskedne a kegyelem s az együttérzés fölött. De hátha ez az örök rabság mégis véges? Hátha csak addig tart, amíg az ember szánt szándékkal a sötétséget választja? Amíg az isteni világosság helyett az illúzió homályát akarja? Amíg a káprázat kiszolgáltatottja? Sokan biztatnak: amint a lélek a világosság felé fordul, kötelékei kezdenek meglazulni. A sors, a karma és a bűn gúzskötele kezd leoldódni, megindul a megvilágosodás folyamata, és egyszer csak eléri az ember a tökéletesen tiszta tudatállapotot. Lehet, életeken át halad, de végül eléri a célját. Legyőzni az időt – ez az ember kötelessége.
Az anyagi mindenséget alig néhány tényező határozza meg: a tér és idő, információ és karma, vagyis az ok-okozati összefüggések láncolata. A tér és idő kozmikus kontinuumot alkot, s a tér egyes szegmenseiről annak meghatározó szereplői gondoskodnak: a planéták istenei, az égtájak őrei, kicsiben pedig az országok urai, a családok fejei.
Az időt ma egyfelől a szórakoztató ipar rabolja el az embertől, másrészt a történészek és politikusok uralják, okkult szinten pedig a kisebb misztikusok, mert a múlt, a jelen és a jövő ismerete csak kezdeti fokozat a misztikus képességek sorában.
Az információt a tudomány igyekszik birtokolni, az informáltságot mégis inkább a véleményformálók és a tömegtájékoztatás uralja. Hajdanán ez a papság kezében volt, a vasárnapi prédikációkon ők tájékoztatták az embereket arról, hogy mi történik a világban, illetve arról, hogy miként kellene viselkedni.
Kozmikus szinten az információ tárháza az Ákása-krónika, az univerzum fátyla mögött meghúzódó információs mező. Más szóval a természetfölötti metatudás millió kódolt mantrája, amik egy-egy teremtésciklus összes háttér-információját, az egész mindenség létezésmódját meghatározzák.
A tér a politikusok kezén, az idő a szórakoztatás markában, az információ a tárolóegységek urainál – mintha a mindenség minden eleme hamis befolyás alá került volna. De mi a helyzet a karmával? A karmát is lehet bitorolni? Mintha nem lenne árnyék-erő, ami fölülbírálja a karmát… az lesújt, ha eljő az ideje. Az ember felejt, a karma nem felejt.
Ha tudatában vagy térnek és időnek, az információnak és a karmának, akkor még egy lebomló és dekadens korban is megvalósítható a lelki gyarapodás fényes aranykora. Legalább kicsiben.