– Állítom, létezik összeköttetés a világmindenség abszolút és relatív szférái között.
– Ezt én is szeretném hinni – szólt az örökké kételkedő növendék. – De hogyan higgyem?
– A metafizikai tudat hálóján minden összefügg mindennel. Platón bizonyos fogalmakat egymással ellentétes, de kölcsönös kapcsolatban állóként tételezett, mint például az ébrenlétet és az alvást. Ezek egymás ellentétei, s az egyikből a másikba átvezető kölcsönhatás az elalvás, illetve a felébredés. Ehhez hasonlította az élet és halál ellentétét s a meghalás és újjászületés folyamatait. Ha tehát az anyagi világot s a lelki mindenséget egymás ellentéteiként elfogadjuk, s a közöttük fönnálló kölcsönhatások létét is feltételezzük, akkor az nem más, mint az átjárhatóság, méghozzá kétirányú átjárhatóság.
– Kétirányú átjárhatóság? Ezt hogyan értsem?
– Szimbolikusan úgy fogalmazhatok, föntről lefelé, illetve lentről fölfelé. Az elsődleges az alacsonyabbtól a magasabb szint felé megvalósuló átjárhatóság, ez az üdvözülés útja. De ha ez létezik, akkor ennek ellentettje is létezik, vagyis az átjárhatóság másik iránya a bukás útja.
– Akkor mindenki egyformán a kényszer alapján kerül ide?
– Ez nem bizonyos. Az átjárhatóság egyeseknek bukás, másoknak hivatás, életfeladat. Gondolj a pokoljáró hősökre, akik az élet titkának felkutatása, vagy szeretteik szabadítása végett szálltak alá az alvilágba. Krisztus is alászállt a poklok tornácára – descensus ad inferos – az ott megváltásra várakozó lelkek végett. A bódhiszattvák helyzete is hasonló… Akik égi küldetéssel érkeznek a Földre, azoknak ez a látszólagos alászállás épp a felemelkedésük eszköze lesz.
– És van visszatérés? Mert egy bukást még megértek, de ide-oda járkálni a két világ között?
– Nos, bizonyos törekvők óriási erőfeszítések árán ugyan messzire juthatnak, majdnem fel is szabadulnak, ám ha valami hiányzik a tökéletességükből, viszszakényszerülnek az anyagi lét síkjára. De bízzál benne, az ideiglenes felszabadulások és poklok mellett létezik végső üdvösség.
– És milyen az átjárás természete? Milyen módon létezik?
– A misztikus látásmód fölismeri az isteni tényeket. Kozmológailag a világmindenség abszolút és relatív szférái határosak egymással, ami azt jelenti, el is vannak választva. Az Önvaló a határgát…
– Ezt még nem értem, de próbálom elfogadni.
– Helyes! Gondolj arra is, hogy az anyagi szféra legfelsőbb síkja összeér a lelki szféra legalsóbb rétegével. Ez kozmikus látás kérdése. Ha egyénileg, az emberre vonatkozóan vizsgálod a kérdést, akkor azt mondhatom, az ember csakra-rendszere beágyazódik a mindenség szféraszintjei közé, s a szívéből kiinduló misztikus energia csatornák teremtenek öszszeköttetést a mikro- és makrokozmosz között.
– Ez érthetőbbnek tűnik. Végül is részei vagyunk ennek a mindenségnek, nem?
– Részei is meg nem is. A test anyagból vétetett, a lélek viszont az égi szférából való – ez is az átjárhatóságot sejteti. A lelki gyakorlatok szempontjából az ember téves egoizmusának lebontása együtt kell járjon a lelki identitása kibontakozásával – itt ér össze a két világszféra.
A nagy szentek, akik Isten szolgálatának égi bárkáján szelték át a tudatlanság óceánját, nem vitték magukkal ezt a csónakot, így az továbbra is az innenső parton ringatózik.
– És milyen módon használható az átjáró?
– Igen… a nagy kérdés! Vajon erőfeszítés vagy kegyelmi út? Szükséges az emberi erőfeszítés, de nem elégséges. A teljes siker eléréséhez mindkét tényező szükséges, az emberi erőfeszítés és az isteni kegyelem is. Így végbemegy a dimenzióváltás, az ember és Isten közötti távolság zsugorodik. A Nap a világ kapuja – bejárat a bölcsnek, zárt ajtó a tudatlannak.