Évente néhány alkalommal előfordul egy különös égi jelenség, amikor a Nap nyugta és a Telihold kelte egybeesik, pontosabban a telihold néhány perccel hamarabb kél, mint ahogyan a Nap lenyugszik, s így egyszerre mindkét domináns égitest teljes pompájában lebeg a horizont fölött. Jóllehet ezerszer előfordult már ez az egybeesés, a legtöbb ember mégsem vette észre.
Ez az égi jelenség egy különleges lelki gyakorlatra ad lehetőséget. Ha ismétlődik az esemény – ezt egy jobb kalendáriumból megtudhatjuk – érdemes átélnünk ennek a fölemelő lelki élménynek a nagyságát.
Jó időben gyűljünk össze egy arra alkalmas, nyugodt, mások által nem zavart szép természeti környezetet biztosító helyen. Lehet ez dombtető, széles sík vidék,
kunhalom vagy vízpart, még különösebb, ha megfelelő tájolású hídon gyülekezhetünk. Lélekben elcsendesedve, a misztikus élményre felkészült szívvel csöndben vonuljunk a gyülekező helyére. Akár egyedül vagyunk, akár kellőképpen hangolt társasággal, nagyon fontos az élményszerűségre befogadó nyitott alapállás.
Álljon mindenki arccal dél felé, háttal északnak kis terpeszállásban. A karok vízszintes tartásban, tenyerek a testtől elfordítva függőleges helyzetben. Így bal kezünk tenyerével a felkelő Hold sugarait ragadhatjuk meg, jobb kezünk tenyerével a lemenő Nap sugarait foghatjuk be.
Ilyen alkalmak ritkán adódnak – a kozmikus egyensúly kivételes pillanata az, amikor a domináns és királyi Nap isteni erejének utolsó sugarai és a hűvös és nőies Hold misztikus világosságának első sugarai egyszerre érik a középütt álló embert. Ez három világnézet, három paradigma találkozása – a heliocentrikus, valamint a különös, eddig nem taglalt szelenocentrikus világnézet egyszerre érezteti a geocentrikus középpontra vonatkozó hatását.
A geo-centrikus paradigma parafrázisa a pozitívan értelmezett ego-centrikus világnézet, vagy mondhatjuk, az antropocentrikus paradigma. Ez csodálatos jelzés a résztvevők felé: a szoláris életerő és a lunáris lét-titok metszéspontja a Föld, a fókuszban ott áll az ember.
A múltidéző, magnetikus bal tenyérben fogjuk fel a kelő Hold misztérium-erejét, a jövőt markoló, elektrikus jobb kezünkkel nyúlunk a lemenő Nap-erő felé. A múlt-kapun lép be a keletkezés titka, a jövőkapun csúszik ki kezünk közül az életsugár. Arccal dél felé állunk, pedig észak felé kellene indulni a tökéletesség elérése végett. Minden fordítva áll, minden összekavarodni látszik, de éppen ez a fordított állás nyújt alkalmat a spirituális kvantum-ugrásra, amikor a dimenziók feltárulnak az ember előtt, és átjárhatóvá válik az ég-föld csatorna. A fordított sorrend éppen hogy talpára állítja a megbomlott egyensúlyú világ zilált állapotait. (Észak felé akkor állhatunk, hogyha a lemenő Hold és a kelő Nap együttállását köszöntjük hajnalban.)
Ha egyenes sorban állunk, egymás mögött sorakozva, egy férfi egy nő váltakozva, mindenki részese lehet ennek az egyéni élménynek, ha viszont egymás mellett sorakozunk föl (szintén egy férfi egy nő mintázat szerint), akkor láncot alkothatunk a nyugvó Nap és a kelő Hold között, s amit a legszélső ember felfog, azt közvetítheti a mellette állón keresztül a többiek felé, így az élmény megsokszorozódik és az osztozásból felfokozás, meghatványozódás születik. Ez a többszöröződés a néhány pillanatra megvalósuló égi egyensúlynak, a domináns égitestek együttes jelenlétének s a fókuszukba beálló mindenkori embernek köszönhető, akinek ez a külső egyensúly a benső harmóniáját is megerősíti.