El kell jutnunk a harmóniához, mint realitáshoz, a földi lét beteljesülésének egyik zálogához. Márpedig a harmónia egyik lehetséges meghatározása az, hogy a dolgok teljesedésbe mennek. S várhatjuk ezt a Kelet türelmes, szemlélődő csöndességével, vagy a Nyugat zsibongó tevékeny közreműködésével. A két világszellem – Kelet és Nyugat – szintézise sikeres válasz lehet az élet aktuális problémáira. Az ahimszá, az erőszakmentesség elve aktív és gyakorlatias környezettudatosság és erkölcsi felelősségvállalás, a meditáció divattá válik a nyugati menedzser-világban is – szinte vég nélkül lehetne sorolni a példákat. A Keletnek tudásra és információra van szüksége, Nyugatnak viszont bölcsességre és meditációra. Ezért az önző, rövidlátó anyagiasság és a bölcs, magabiztos idealista szemléletmód heroikus viaskodásának vagyunk a tanúi. De miért ne lehetne versengés helyett inkább szövetkezni?

A Kelet … egy tágabb, alaposabb és magasabb szintű megértést tanít,

amely az élet megértése az élet által. Ezt az utat kevésbé ismerjük, a vallásos szaknyelvből kihagyott homályos érzésnek véljük, és ezért Kelet „bölcsességét” a hit és a babona zavaros tartományába száműzve, boldogan idézőjelek közé tesszük. Ezzel azonban teljesen félreértjük a keleti valóságot. … A Kelet bölcsessége gyakorlati tudáson alapul … amelyet egyáltalán nincs jogunk alábecsülni. (C. G. Jung)

Amennyiben megvalósul a keleti s a nyugati szellem optimális találkozása, amely mindkettőnek a hasznait, előnyeit őrzi meg, s ezzel egészíti ki a másikat, annak mindannyian az áldásait élvezhetnénk. A pesszimista kombinációról ne is beszéljünk, mert a Nyugat vaksága és önzése a Kelet lomhaságával és tétlenségével kiegészülve hamar beteljesítené az emberiség sorsának lehető legsötétebb forgatókönyvét.

Sokan korszakváltást várnak, de ezzel csak kitolják a változás tényleges lehetőségét. Úgy mondják, az aranykor vágya az aranykor beköszöntének legnagyobb ellensége. Bármikor, mi több, állandóan elmondhatjuk, hogy korszakváltásban élünk, valaminek a határára mégis elérkezni látszik az ember.

A földrajzi és a technikai felfedezések után eljutottunk a metafizikai felismerések küszöbére. Világnézeti rendszerek, ideológiák és paradigmák váltják egymást, de egyre érezhetőbb a maradandó bölcsesség iránti sürgető igény. A történelmi, külső igazsághoz – már ha anyagi síkon egyáltalán létezik igazság – társul egy mitikus belső igazság, aminek foglalata a jó ész és jó szív szövetsége. Az ész hűvös rációját a tiszta érzések tüze kell izzítsa és a féktelen érzések csapongását a tiszta értelem kell csillapítsa. Értelem és érzelem két nagy ajándék az ember számára.

A holdvilág üzenet a léleknek… a napvilág üzenet az értelemnek.

Bebizonyosodott, hogy az értelmi belátás még nem hoz érdemi változást, ezért további lépésekre is szükség van. Az igazi paradigmaváltásnak itt lesz feladata. Mindez ideig egy finom, áttetsző fátyol fedi az igazságot, ami ha a helyén marad, mindenki elégedett, mindenki boldog – azzal a részigazsággal, amit fölismert. A tudatlanságnak, így a részleges tudatlanságnak is megvan a maga biztonságérzete, langyos kényelme. Ám a megigazulásnál lehull a lepel, elvész a látszatkényelem, s létrejön az unio mystica.

Amennyiben változásra várunk, cselekedjünk Gandhi szellemében, s váljunk magunk ama változássá, amit látni szeretnénk! Tisztábban kell látnunk, jobban kell értenünk, s helyesebben kell cselekednünk. Legyen ez az új törvény…