Ha hiszed, ha nem, a lélegzet teremtő erővel bír. A görögök szerint az ember és az Isten ugyanazt a levegőt szívja – amit Isten kilélegez, az ember azt szívja be – vagyis a lélegzet kommunikáció ember és Isten között. A biblikus teremtéstörténetben is hasonló közlés megy végbe: Isten életet lehel a megformált testbe. Teremtő aspektusában az élet szele – a levegőég mozgásán keresztül életet lehel a lényekbe, amelyek ettől fogva életjelenségeket mutatnak, például lélegeznek. Ez a teremtő lehelet. A lehelet végső aspektusában Isten szimbóluma, az élet forrása, a mindenség fenntartója; nevezik az élet életének is.
A mindenségben mint hétféle világszél mutatja meg magát. A teremtett világot Isten anyagi testalkatának is tekintik, ennek lélegzete a szél. A hét világszél megegyezik az áldozótűz hét lángjával, emellett a bolygók mozgását, a légkört, a folytonos szélfúvást, a szél szárító hatását is ezeknek tulajdonítják. A világszelek a mennyei Gangesszel s az égbe emelkedett hét ősbölccsel is kapcsolatot teremtenek, így áramlást, kommunikációt, energiacserét biztosítanak a létezés különböző szférái között.
Az teremtő isteni lélegzet lehelete az ember belső univerzumában, a szervezetében is jelen van, itt ötféle életlevegőként mutatkozik meg. A légzés, vagyis az általános ki- és belélegzés az észlelő- és cselekvő érzékszervek kölcsönhatását biztosítja, de az egyensúly-érzékelést, az emésztő és kiválasztó szervrendszer működését, vagy a fiziológiás működéseket – éhségérzet, ébredés, ásítás – is kapcsolatba hozzák az életlevegőkkel. A zsigeri működéseken túl a légzés az elme működésére, a gondolkodásra is hatással van.
A jógik ezért légzésük szabályozásával igyekeznek uralni a gondolataikat. Úgy tartják, születése pillanatában mindenkinek meg van írva az élethossza, méghozzá akként, hányat lélegezhet az életben. A jógik ezért igyekszenek lassítani légzésük ritmusát, reményeik szerint meghosszabbítva ezzel életüket. Az ember csakra-rendszerében a levegő a mellcsont magasságában a szívközpont (anáhata-csakra) sajátja. Ezen a csakrasíkon könnyedség, mozgékonyság, kedvesség és gondtalanság tapasztalható; ezek a levegő elem alkotói. A túlzott aktivitás (bármely csakránál) negatív eredményt, aggodalmat, stresszt szül.
A légzésnek valószínűleg sokkal nagyobb figyelmet kellene tanúsítanunk, mint ahogyan azt tesszük. A helyes légzés egészségesen tartja a testet, pozitívan befolyásolja és irányíthatóvá teszi az életfunkciókat, s fegyelmezi az elmét. A titkos tanítások szerint a kontrollált légzés révén az ember karma-hegyeken képes áttörni, végső soron pedig összeköttetést teremthet a Legfelsőbb Lélekkel.
Ha az élet csak lélegzet, s ha ez a teremtés kulcsa, akkor vajon mi a szerepe az üdvösségben? Ha a lélek számára a kozmikus szél és a prána áramlása jelöli ki az anyagi világba bevezető utat, akkor a lélegzetnek minden bizonnyal a kivezető út meglelésében is perdöntő szerepe lehet. „Lélegzettel születnek a lények s lélegzettel távoznak.” (Cshándógja-upanisad 1.11.5.)
Az upanisadok titkos tanítása egy bonyolult összefüggésrendszert közöl, amelyben a világszférák, a védák, s a mindenség további elemei a Szó, a Gondolat és a Lélegzet mellé társítható. A földi világ (evilág) csak Szó; ez az ember által már ismert világ, a Föld. A köztes világszféra, a levegőég a megismerendő, ami felé a Gondolat visz közelebb, a mennyei világ pedig az ismeretlen, erre a titokra sóvárog az ember minden Lélegzetével.
A parányi lelket csak a higgadt elme ismerheti föl, melyben a fő életlevegő már visszavonult ötféle működésétől. A teremtett lények elméjét át meg átszövi az öt prána (aminek következtében nyugtalan a gondolat), de mikor megtisztult (az elme), fölragyog az önvaló. (Mundaka-upanisad 3.1.9.)
A pránák rendszere maradvány egy olyan korból, amikor még minden tisztább volt, s az ember közvetlenebbül észlelte a létezés csodáját.