Ha életet adsz, halált is adsz… – férfi és asszony, gondolkodtál már ezen? A nemzés gyönyöre és tüze meginvitálja az elmúlást, fölszítja a halotti máglya tüzét is. Ha meghívsz egy lelket a földi létbe, hogy megszülessen, azzal a meghalásra hívtad meg. Az élet és a megszületés misztériumával beavatod a halál misztériumába is – egyik nem létezik a másik nélkül. Mint két testvér, olyanok ők, mint a nappal és az éjszaka, az egyiknek fel kell áldoznia magát, hogy a másik érvényesüljön – életből halálba, halálból életbe.
Sokáig csak a hétköznapi feladatok útját járod. Jó idő el kell teljen, amíg a fontos dolgok is sorra kerülnek. Előbb válni szeretnél valakivé, valamivé, s csak később finomodik a kérdés: nemcsak mivé, hanem milyenné kellene válni?
A jó tulajdonságok elsajátítása nemes eszménykép: tudás, jóság, hősiesség, bölcsesség, szolgálatkészség – a végtelenségig lehetne sorolni az efféle erényeket.
Amíg a valamilyenné válás kezdetén tartasz, e tulajdonságok távol vannak tőled, mintha egy széles körben állnának körül téged. De amint sikerül közelebb vonnod magadhoz e tulajdonságokat, ahogy azok hozzád, mint középponthoz közelednek, úgy egymáshoz is közelebb kerülnek. Minél szűkebb a kör, annál közelebb, így végül nemcsak kiegészítik egymást, hanem akár fölcserélhetővé is válnak. Kezdetben a lét, a tudat és a boldogság elkülönülten, távol állnak egymástól, később a diszkrét fogalmak egymásba folynak. A realizáció csúcsán a belső béke, önfegyelem és odaadás legalább annyira egymást feltételező fogalmakká válnak, mint a bölcsesség, szeretet és szolgálat, vagy a valóság, igazság és szépség. A bölcsesség és szeretet már elválaszthatatlan egymástól, s legalább annyira testvérek, mint a nappal és az éjszaka, mint az élet és a halál.
A testi lét egyfajta valóság, korlátozó és korlátozott valóság. Testi mivoltod behatárolja a mozgásteredet és kiszakít a mindenség tudatosságából. Ennek a korlátnak a legyőzésében segít, ha új azonosságokat keresel magadnak. Légy olyan, akár a végtelen tér, vagy a szél, a víz és a tűz, vagy a föld.
… Lelkedben olyan vagy, akár a tér, a mindent magába foglaló űr, ami korlátoktól s hibáktól mentesen egyszerre átjár minden mozgó s mozdulatlan élőlényt. Űrként megtapasztalhatod a létezés egyetemes összetartozását, testvériségét.
Amikor szélként felhőket kergetsz az égen, megtanulod majd, hogy az ég sosem felhős. Illatokat veszel szárnyaidra szellőként, és felszárítasz minden nedvességet, talán a könnyeket is. Lélegzetként te vagy az élet lehelete.
Amikor víz vagy, tiszta leszel és hűsítő, édes és szent. Tiszta, mert a víz lemos minden szennyet, hűsítő, mert a víz enyhíti a lét perzselését. Az édesvíz az életet táplálja, s mint a lét forrása, eleve szentséges. A víz puszta látványa, megérintése vagy hangjának hallása is tisztítóan hat – légy olyan, akár a víz!
Ha tűzzé válsz, olykor eltűnsz az emberek szeme elől, mint a fában rejtőzködő tűz, máskor fennen lobogsz. A lelki gyakorlatok a tűz erejét fokozzák benned, s ahogy a tűz fölemészt mindent, mégsem válik tisztátalanná, ha fegyelmezetté válsz, te is megőrzöd tisztaságodat.
Amikor föld leszel, érezd át, belőled vétetett minden. Hatalmas erők birtokában mélységes nyugalmat tanúsítasz. Megtartó, szilárd és békességes természetedet átadod annak, aki hozzád folyamodik.
Ha megszülettél, már váltál valamivé. Kezdd el, s válj valamilyenné is. Légy olyanná, akár a Nap és Hold, Föld és csillag, legyél tűz és víz, legyél ész és értelem, belátás és bölcsesség, legyél igazság és könyörület. Legyél valóság a Valóságosból, értelem a Tudatból, öröm a Boldogságból!