A töltőtoll idejétmúlt eszköz. Száz évvel ezelőtt még a hivatalos dokumentumok is cirkalmas, kalligrafikus írással készültek, töltőtollal, vagy még inkább mártogatós tollal. Sokan aláírás helyett néhány keresztet helyeztek el, de azt is tollal, tintával. Zrínyi még úgy fogalmaz: Nem írom pennával, fekete téntával, de szablyám élivel, ellenség vérivel az én nagy híremet…
Aztán győzelmek születtek, békeszerződések köttettek, és megszületett az írógép is. A kézírást előbb a hivatalos életből szorította ki a gépi írás, előbb mechanikus, majd elektromos írógépek jelentették a gondolatok, üzenetek rögzítésének eszközét. Talán a személyes levelezésben tartotta még magát a kézírás, vagy az aláírások terén, de már ott is egyre jobban visszaszorul az elektronikus szignó mellett. Lassan visszatérünk a három kereszthez, csak digitális formában. A hangrögzítés korában, vagy a beszédet automatikusan írásban rögzítő segédprogramok korában ki foglalkozik még a kézírással?
A töltőtoll fölöttébb személyes tárgy. Hozzá idomul gazdája kéztartásához, olyan szögben hajlik, ahogy tulajdonosa rendszerint fogja, a tollhegy olyan módon kopik meg, ahogy azt tulajdonosának keze igényli. Ezért töltőtollat nem
szokás kölcsönadni. Meglehet néhány évtizede a férfiak legfontosabb személyes tárgyai között még a karikagyűrű és a nyakkendő is szerepelt az igényes karóra és a töltőtoll mellett, mára azonban megváltozott a helyzet. A karikagyűrű nem divat, még ha házas vagy, akkor sem, a nyakkendő sem szükségszerű kellék, a karórát fölváltotta a telefon, és a töltőtoll is rég elveszett. Megváltozott a prioritás, ma a telefon, a számítógép és ezer más kellék a fontos. Észrevetted, hogy egyre személytelenebbé, gépiesebbé váltak a prioritások? Pedig nem arra való az élet, hogy a tárgyakat szeressük és az embereket kihasználjuk, hanem fordítva, a tárgyakat kell használni, s az embereket szeretni.
E törvény alól van egy kivétel: szeretheted a töltőtolladat. Mert az személyes, főleg, ha egy számodra kedves valakitől kaptad. Mit jelent töltőtollat kapni? Nemcsak elegáns gesztus, nemcsak egy letűnt kor relikviáinak továbbélése. Áldás is az írásra, mintha az inspiráció megidézője volna. A töltőtollnak amúgy is az a sajátsága, hogy nem lehet kapkodva használni, és leheletkönnyűen, szinte magától működik. Ezért nemcsak történelmi anakronizmus egy töltőtoll, hanem bekapcsolódás a létezés egy finomabb szférájába. A kifinomultság tetten érhető: acélhegy – ez közönséges, arany tollhegy – ez már jobb! Még jobb az irídium hegy, mert az ritkább és értékesebb, mint az arany, ráadásul antigravitációs hatást tulajdonítanak neki – bár lehet, hogy nem az írószertervező mérnökök, mert erről valószínűleg csak a misztikusok tudnak. Fém tolltestek mellett nemesfém, fa, celluloid, márvány, üveg, uszurilakk, lávakő vagy karbonszálas kivitel, patronos, szivattyús, turbótöltős megoldások, rejtett hegyű és formabontó vagy éppen maradian klasszikus megoldások – az írószerek világában minden egyszerre létezik. Filléres tömegtermékek, sorszámozott limitált kiadások és kézi munkával készült egyedi darabok – a tollak világa külön univerzum.
Jóllehet úgy gondoljuk, a kódex értékes kordokumentum, sokan mégis azt mondják, az élő szóhoz képest az írás mérhetetlen bukás és értékvesztés volt. Ezt tetézte a nyomtatás föltalálása, amely lassan tömegszerűvé tette a nyomtatott szót, végül eljutottunk a kommunikációs robbanásig, addig nem is sejtett adathordozó felületekig és hírközlési eszközökig. Mindeközben a közölt üzenet mintha egyre silányabb lenne. Káprázatos technikai megoldások kívül, és mélységes csökevényesedés belül. Mit tegyünk?
A töltőtoll örök érték. A jobb darabok egy életen át elkísérnek. Szívmelengető érzés kézbe venni, nemcsak a finom munka, hanem a finom emlékek miatt is. Tedd félre a billentyűket, és végy a kezedbe egy töltőtollat. Ez finomabb munkára hív, lassúbb a tempó – és hátha nemesedik az üzenet…