Az emberek szeretete égtájtól függetlenül mindenütt lenyűgöző. A szélrózsa bármely irányába fordítod az iránytűt, az mindig észak felé áll be. Az emberben is van valami közös, valami egyetemlegesen emberi, minden más csak azután következik. Minden ember anyától született, talán a köldök ez a közös jel mindannyiunk testén? Akinek köldöke van, az a mi fajtánk… Az ízlés, műveltség vagy kultúra, a hit, világlátás és vagyoni helyzet vagy társadalmi státusz csak ezután következik.

S lám, az ember mindenütt ugyanolyan gondokkal küzd: hiány és fölösleg, nyomor vagy fullasztó bőség, korlátoltság, mások és önmaga okozta szenvedés, hitetlenség, szeretetlenség… ezek pecsétje ott van az emberek homlokán. A küzdelmek sokféle formája össze is köt

és meg is különböztet. A létfönntartás kényszere egyetemleges, s a létezés szomja millió bonyodalom forrása. A fajfenntartás ösztöne sokszor elveszi az ember józan eszét. Evés, alvás, védekezés és párzás – minden élőlény közös cselekedetei. Teszel-e ennél többet?

A küzdelmek jegyében az ember igazi énjéhez képest felöltött egy második természetet. Ebben összegződik mindaz, amit tanult és tapasztalt, ami adatott neki. Itt él az örökkévalóság közepette, s most éppen így, ilyen körülmények mellett, ebben a társaságban cselekszik. Nem másmilyenek a lehetőségei, így nem nehéz kitalálni, mit vár tőle a sors. Ha sikerül ezt átlátnia, könnyebben tudja átadni magát a pillanatban megcsillanó örökkévalóságnak.

És ez nem az Élj a mának! vagy a Szeresd önmagad! olcsó szlogenje.

Ezeket követve ugyanazokat a köröket rója az ember újra és újra. „Tönkrement egy kapcsolat – majd a következő jó lesz! Minden eddigi dolgot félbehagytam az életemben – de ezt most nem hagyom félbe! Eddig mindenről kiderült, hogy csak féligazság, de most megleltem a végső igazságot! Bízom önmagamban! Az út a cél!!” – az ilyen olcsó receptek nem jelentenek megoldást az élet enigmájára.

Hiába áll elő új és tetszetős gondolatokkal az éppen aktuális vezérszónok, főpróféta vagy botcsinálta látnok-tanító, aki a szuper-áldást osztja, eddig mindenki ugyanazokba a korlátokba ütközött: szenvedés, tudatlanság, elmúlás… Egy mulandó világban keresi az ember a maradandóságot – hiú próbálkozás. Ha megszülettünk, egy dolog bizonyosnak tűnik, tovább is kell majd állnunk innen. Mikor megszületsz, te sírsz, a körülötted állók mosolyognak. Vigyázz, ne így legyen akkor is, amikor távozol! A földi lét három szóban: élsz, szeretsz és odébbállsz. Minden mulandó, s ez a megállapítás örökérvényűnek tűnik. És mégis, ezer évek óta cselekszik, gondolkodik és remél az ember. A test minden bizonynyal mulandó, de a szellem, a lélek…!?

A lelki út nem csupán megragadó metafora, hanem a gyötrelmes, s egyben dicsőséges út – a megsebzett hamis ego gyötrelme és Isten dicsősége – amelyet bárki bejárhat Szerencsecsillaga fényét követve. (Ivo Moravski)

Napra nap, éjre éj, életre élet – sorakoznak a tapasztalatok. Mindenki kivételes és egyedi, egyszersmind teljesen átlagos is. Vagyunk az egyetemes ember és vagyunk az egyedi lehetőség. Melyik érvényesül a kettő közül? „Az emberi lélek természeténél fogva vallásos.” – mondja Origenész. Most, hogy emberként megszülettünk, itt az ideje a Lélek felől tudakozódni. Csak ezt kell jól csinálni, mert aki egyszer célba jut, annak nem kell visszatérnie, bizony nem kell visszatérnie.