Tudatlanság és tudás

A titkos tanítások egyike – nevesül az Ísa-upanisad – fölemlíti a tudatlanság és tudás ellentétpárját, amivel egy másik ellentétpárt állít párhuzamba: a nemlétezés és a lét párosát. Ki vitatná az első megállapítást: Tudatlanság és a tudás bizony más eredménnyel jár…? Ezzel párhuzamos a gondolat, miszerint: Nemlétezés és a levés bizony más eredménnyel jár... Ez is nehezen vitatható. De a megingathatatlanul szilárd meggyőződésű bölcsek hozzáteszik, hogy mindkét ellentétpár mindkét elemének ismeretére szükség van, ismerni kell a tudást és a tudatlanságot, valamint az életet és halált is. Az érdekes megállapítás ezután következik: a tudatlansággal, illetve a nemléttel legyőzhető a halál, míg a tudás, illetve a lét révén halhatatlanná lesz az ember.

Az irodalmi alkotásokban a redundancia vagy szándékos stilisztikai eszköz kell legyen, vagy durva stílushiba, de a filozófiában megengedhetetlen! Egy tétel bizonyításával csak addig kell foglalkozni, amíg elegendőképp nem sikerült bizonyítani. Az elégséges bizonyítás már elegendő bizonyítás is, a további bizonyítékok felhozása redundáns.

A fölös ismétlés hibáját a klasszikus indiai filozófiai iskolák is megengedhetetlennek tartották. A szöveg mégis a halál legyőzéséről és a halhatatlanság eléréséről beszél. Látszólag ugyanaz, halhatatlan és halhatatlan. Mi a különbség?

A különbség mégis óriási. Az első tétel azt állítja, hogy a tudás és a tudatlanság más-más eredménnyel jár. „Tudatlanul halált győz le, tudván halhatatlanná lesz” – szól a szöveg, és ez két különböző eredmény. A halál legyőzése még csak tagadás, a mulandóság negálása, tartalma ennek a győzelemnek még nincsen. A másik fogalom, a halhatatlanság azonban már a mulandóságon túli örökélet tartalmát sejteti, vagyis megjelöli az örökélet pozitív tartalmát. A tudatlanság még csak információ, a tudás már transzformáció eredménye. A teljes körű megvilágosodás híján, úgymond tudatlanul is legyőzhető a mulandóság, ki lehet jutni az anyagi lét erdejéből, ki a szamszárából. A tudás, vagyis az örök távlatok felismerése, a realizált hit távlatai halhatatlanná tesznek, feltárják a lélek örök szerepét. A halhatatlanság tartalma az eleven és szeretetteljes istenkapcsolat. A halál legyőzése még csak homályos öröklét, a halhatatlanság viszont pozitív és progresszív halhatatlanság.

Még érdekesebb a másik fogalompár esete, mert a tudástól, főleg a szellemi, lelki tudástól elvárható, hogy eredményre, üdvösségre vezet. De hogyan értsük az alábbiakat: „A nemléttel halált győz le, léttel halhatatlanná lesz”?

Hogyha a tanítást konzekvens érvelésnek, logikus és következetes szerkesztésű gondolatmenetnek tekintjük, akkor a párhuzamba állított két ellentétpár megfelelő tagjai egymással komplementerek, sőt, szinonim fogalmaknak tekinthetők. Így nemlétezés a tudatlanság párja, a létezés pedig a tudásé. A tudatlanság és a nemlét ugyanakkor a valótlanság szimbolikus megnevezése is, ezzel szemben a tudás és a lét a valóságosságé. A valótlanság valótlanságra vezet, a valóság pedig a valóságra, vagyis az egyik tényezőnek – a valótlanságnak, de így a nemlétnek és a tudatlanságnak is – káprázat az eredménye, míg a másiknak, a valóságnak – s így a tudásnak és az életnek – egy teljesebb világlátás, a lét magasabb dimenziója, úgy is mondják, a valós valóság.

Milyen különös, hogy az ember nagyon is jól tudja, mit kellene kerülnie, de erre nem képes, s azt is jól tudja, mit kéne gyakorolnia, azt meg nem teszi. Pedig ha ismernénk a tetteink hozadékait, minden bizonnyal másként cselekednénk. Ha mélységes értelemmel belátnánk, valamely tettünknek milyen hátrányai származnak majd ránk, bizonyára nem úgy cselekednénk, s ha felmérnénk, mennyi jót szalasztunk el egy hanyagsággal, talán buzgóbbak lennénk. Nehéz változtatni az ember magatartásán és gondolkodásán. De nem lehetetlen.