Ez a szentencia három szinten értendő. Jogi szempontból az igazság, a tények melletti elkötelezettségről szól. Hűség a tényekhez, az ellentmondások és hibák hiánya – ez az igaz tanúskodás záloga. Tudjuk, az igazság eltagadása vagy elferdítése büntetendő, s egy bírósági tanúnak az igazat és csakis az igazat szabad mondania. Ez a felhívás elemi értelmezése.
Másodjára, erkölcsi szinten pozitív, aktív felhívást fogalmaz meg a Kerüld az igazságtalanságot! szentencia defenzív, elkerülő viselkedésével szemben. A tevőleges kiállás az igazság mellett a valóság mérlegelésén alapul: mi valós, mi létezik, és mi valótlan, azaz nem létező? Az igazságról tanúskodni tehát nem csupán az igazmondást, vagy a tényekhez való ragaszkodást jelenti, hanem a hiteles élet magasztos feladatát is: az ember cselekedeteinek a metafizikai identitásáról, és így a magasabb valóságról kell bizonyságot tennie.
Harmadjára spirituális szinten ez az intés felhívás a szemlélődő életmódra és a kontemplatív szemléletmód gyakorlására. A tapasztalás világában az ember kétféle úton-módon tehet szert felismerésekre: vagy a kísérletes módszert követve kilép a világba, kiteszi magát az impulzusoknak, és saját bőrén tapasztalja meg a világ élményszerűségét, vagy a kontemplatív módszert alkalmazza. Ekkor nem a világban forog, hanem kevésbé aktív, sőt, visszavonult életet él, és inkább megfigyeli mások életét, vagy elmélkedik az adott jelenség, élethelyzet fölött. Megkockáztatjuk, e módszerek bármelyikét alkalmazva ugyanúgy helyes felismerésekre juthat az ember.
A kontemplatív alapállás metafizikai követelményének azonban csak akkor tehet hitelesen eleget az ember, ha meggyökerezett a magasabb tudatállapotban, intenzív belső életet él, lelki ízeket tapasztal, s a megfigyelt jelenségek iránti vágy már kikopott belőle. Ez az introspektív, elmélkedő, töprengő világlátás, a gyakorlati tapasztalás alternatívája.
Sankara és a szerelem
Sankara születésétől fogva szüzességben élő ifjú szerzetes volt, s egyszer egy szellemi vitában legyőzte Mandanát, a jeles tudós embert, többek között a világi örömök hiábavalósága mellett érvelve. Azonban Mandana felesége leintette az ifjút, mondván, nem tud semmit a szerelemről, hiszen nem tapasztalta annak örömét. Ezt az érvet Sankara kénytelen volt elfogadni. Ekkor egy hónapra távozott, s misztikus hatalmánál fogva egy nemrégiben elhalt király testébe költözött. A király föléledt, így Sankara az ő testében tapasztalta meg a szerelmet. Nem sokára immáron saját testébe visszatérve már tapasztalatai birtokában beszélt a hiábavalóságokról, s az asszony megtért, és megáldotta az ifjút. A hölgy hamarosan meghalt, férje pedig Sankara aszkéta tanítványa lett.
Milyen nehéz a szemlélődés! Pusztán csöndben maradni is rettenetes feladat sokak számára. Ilyenkor az ember egyedül marad gondolataival, mentális reflexióival, és ez a szembesülés sokszor igen kellemetlen.
De a visszásságokat legyőzve eljuthatunk arra a felismerésre, hogy tanúnak lenni nem jogi terminus. A lelki önvaló a tanú, akkor is, ha az önvalót szubjektív-humán vonatkozásban értjük, vagyis amikor mi, mint szubjektum szemlélődünk, s vagyunk tanúi mindannak, amit az élet mutat. Még magasabb felismerés, hogyha az Önvalót objektív-divinikus módon értjük, amikor mi magunk is a szemlélt jelenségek közé számítunk: Isten szeme mindent lát…
Igaz az, ami helytálló, valós, tartalmában mérvadó, metódusában alkalmas, erkölcsiségében helyes. Igaz emberként légy tanúja az élet forgatagának, saját magadat is beleértve, a mindenség törvényeit tükröző életed pedig tanúskodjon az isteni értékrendről.