Az ember három hajtóereje az ösztön, az intellektus és az intuíció. Ezek közül csak egynek, az intellektusnak a működéséről van valamelyest fogalmunk, az ösztön és az intuíció tényleges keletkezése és kifutása a homályba vész. Halovány fényt az intellektus vet önmagára s a körötte lévő tényekre, de a tisztánlátás még bizonyos egzakt tények ismerete mellett sem garantálható. Homály – fény – homály ciklikusan váltják egymást.

Hajdanán, az aranykorban az egyetemes lét egyetemes tudatsíkot eredményezett, minden a helyén volt. Az archaikus lét, mint az emberiség jelen kozmikus ciklusának második periódusa még hiánytalan tudatsíkot eredményezett – de ez már nem volt tökéletes. A hiány megszületett, de még nem került túlsúlyba. A vallásos paradigma korlátozott tudatsíkot eredményezett, amelyet a tudomány előbb föllazított, majd a végső agónia felé taszított, de a gondolkodásban mutatkozó korlátoltságokat nem sikerült megszüntetnie. Jung azt írja: „A tudomány a nyugati elme legjobb eszköze, több ajtót nyit meg, mint a puszta kéz. Ily módon értelmünk szerves alkotórésze, és tisztánlátásunkat csak akkor homályosítja el, ha a megismerés egyetlen és kizárólagos módja kíván lenni.” A modern lét tudományos világképe hiányos tudatot eredményezett, aminek rettenetét egyre jobban érezni. Az embernek vissza kéne találnia egy biztonságos, nyugodt világba, ahol minden reggel fölkél a nap, s este lenyugszik, s az ember mindennapos apró-cseprő teendőivel is az egyetemes útját teljesítheti be. Mindemellett az elsötétedésre majd újra világosság következik, a romlás után újabb aranykor jön.

A lelki fejlődés is fokozatos, bizonyos lépcsőkön vezet keresztül. A feladat elemi szinten a tudat megzabolázása, illetve magasabb fokon a megnyílás a finomabb tudati működések befogadására. Az első lépcső a koncentráció, a gondolatok egy pontra szögezése és az elme ilyesfajta használata. Második lépcső a meditáció, a figyelem huzamos fókuszálása, megtartása a koncentrált állapotban. Következik a kontempláció, az elme elcsöndesedését követő magasabb szellemi működés. Ez passzív oldalon a szemlélődve történő befogadás, illetve aktív aspektusában a kreatív imagináció. Az ember az angyalait éppúgy megteremtheti, mint a démonait, s a lelkileg emelkedettek inspirált víziói megelőlegezik a majdani valóságot. Ezután a megvilágosodás következik, ami az előző három lépcső eredménye, s aminek során a felismert tények egységes egésszé állnak össze, s kialakul az emberben a teljes világkép, a mindenség látomása. Végül az inspirált állapot az utolsó lépcső; ez a megvilágosodás eredménye, s a szolgálattal teljes életben nyilvánul meg leginkább.

Ami egy bizonyos fokozat számára magasiskola, az a következő fokozatban alapkövetelmény. Így a fejlődés nemcsak síkbeli spirál mentén rendezhető, hanem térben kibontakozó helix-spirál mentén. Derűre ború, árnyékra fény, örömre szenvedés, sötétség után világosság.

Ám a ciklikusság nemcsak az ellentétpárok váltakozásait jelenti, hanem a régi utak felbukkanását is. Amiről azt hitted, már magad mögött hagytad, egy óvatlan pillanatban visszaköszön. A durva hibáktól és a nyers hiányosságoktól viszonylag könnyű szabadulni, mert azok nyilvánvalóak. Rövid időn belül látszólag nagy arányú a fejlődés. De a megvilágosodást vagy a szellemi tisztulást nem adják ingyen. A korábbi hiányosságok most álarcot húznak és rejtezve, finomabb formában, de újra feltűnnek. Az egyik biztosíték a folytonos önellenőrzés kíméletlen őszintesége, a másik pedig a társulás. Érdemes emberi relációkba is beállítani magunkat, és vélt eredményeinket. Ha senkivel sem társulunk, egész békésnek érezhetjük magunkat, emberi közegben viszont kiderül, menynyire valós a békesség vagy a bölcsesség. Magasabb szinten egy kis továbblépésért is meg kell küzdeni. Szerencsére nemcsak a hibák térnek vissza, hanem a lelki felismerések örömei is…