Az engedelmesség kényes kérdés. Amikor nekünk kéne gyakorolnunk, nehezen megy és nem szeretjük, amikor valaki nekünk szegül ellen és berzenkedik, akkor nagyon is szeretnénk megkövetelni.
Akartam szervezni egy anarchista közösséget, de senki nem volt hajlandó engedelmeskedni.
Pedig az engedelmesség kötelező gyakorlat az életben, és nagyon sokszor öntudatlanul gyakoroljuk is. Önként és szívesen engedelmeskedünk saját szeszélyeinknek, vágyainknak, de az érdek és a kényelem vágya is olyan késztetés, aminek boldogan enged az ember. Mikor valaki azt mondja: Szabad vagyok! a bölcs csak mosolyog, mert egyáltalán nem szabad az illető, inkább a vágyainak játékszere, a természeti késztetések, ösztönei és a végzet eszköze csupán. Az engedelmesség kényszere a legnagyobb szabadságvágy mellett is észrevétlen, de
hathatós erővel van jelen. Aki azt mondja, nem engedelmeskedik senkinek és semminek, az téved. Az engedelmesség mint alapelv mindig jelen van az életben.
Egyetlen kérdés van: ki diktál? Kinek az utasításait követi az ember, kinek vagy minek engedelmeskedik? A hamis énérzet diktál? A testi diszkomfort? Milyen engedelmesen cselekszünk, ha a fáradtság vagy éhség késztet bennünket…
Aki kicsit is együttműködőbb, társasági alkat, az fölismeri az engedelmesség tényét az emberi viszonyaiban is, feljebbvalói, társai vagy éppen a reá utaltak iránt. A gyermekektől elvárható bizonyos engedelmesség, aztán idővel úgyis kibújnak alóla. Az engedelmesség mint elv áthatja az emberi viszonyainkat: vagy mi gyakoroljuk szeretteink iránt, vagy ők a mi irányunkban.
A munkahelyi hierarchiában vagy a hatóságok iránt, még inkább egy katonai rendszerben is engedelmes az ember, de ez jobbára kényszerű engedelmesség. Családi kötelezettségeinek is engedelmeskedik az ember, és nem csupán társának vagy gyermekeinek, hanem a kötelességnek, mint princípiumnak. És ez magasabb szint, mint a pusztán érzelmi alapú engedelmesség. Ezért az engedelmesség nem egyszerű viselkedés, hanem szemléletmód!
Csakhogy számtalan esetben kudarcot vall az engedelmességünk. Vagy nem sikerül az arra méltó helyzet vagy személy iránt engedelmességet gyakorolnunk, vagy a hajlandóságunk tárgyáról bizonyosodik be, hogy méltatlan. Ha a hiányosságok egy észszerű tűréshatáron belül vannak, továbbra is érdemes kitartani az engedelmesség alapállása mellett. Ha a tisztesség elvei nem sérülnek, csupán emberi gyöngék okoznak visszás helyzetet, az engedelmesség akár gyógymód is lehet, átsegít a kisebb buktatókon. Ilyenkor akár kitartásnak is nevezhetjük, támogatásnak, ami szeretettel képes betakarni mások hiányosságait, és türelemmel ki is javítja azokat. A szeretet különös ereje bölcsességgé nemesít bármiféle tapasztalatot, jót, rosszat egyaránt. Ám ha folytatólagosan és mélyrehatóan tökéletlennek bizonyul engedelmességünk tárgya, akkor érdemes változtatni. Ha csak az emberben bízol, könnyen csalatkozol.
Az engedelmesség automatikusan megvalósul ott, ahol szeretet van. Ha a kisgyermeked kér valamit, önkéntelenül teljesíted, nincs ellenvetés, mert van szeretet. Ha egy szent ember kér valamit, teljesíted, mert van szeretet. Ha Isten kér valamit, engedelmeskedsz, mert van szeretet. Végső hivatásunknak is engedelmeskednünk kell. Szolgálnunk kell jól fölfogott lelki érdekeinket, hasznossá kell válnunk embertársaink szolgálatában, s végső soron az égiek dicsőségére kell élnünk. Az engedelmesség elve mindenütt jelen van. Engedelmeskedj neki.