Kik a misztikus folyamat résztvevői? Elsők a választottak. Az ember általában szeret választott lenni, mert ezáltal jobbnak, többnek érzi magát, mint a másik, s olyasféle üdv-biztosítékot remél, amiben másoknak nincsen része. A misztikától azonban idegen ez a jobbrosszabb választottság, s inkább a választásból fakadó következményekre összpontosítanak. A választottság amúgy kétféle lehet – amikor az ember választja Istent, illetve amikor Isten választja az embert. Az első eset viszonylag könnyen értelmezhető, habár kérdés, egyáltalán van-e választási lehetősége az embernek, vagy mindig egy finom terelgetésnek van alárendelve… Amíg azt hiszi az ember, hogy van szabad akarata, addig azt is hiheti, hogy ő választ, de hogy ennek a valóságtartalma mennyi, azt tekintsük a misztika egyik kifürkészhetetlen titkának.

A második eset még bonyolultabb, hiszen az Isten által történt kiválasztottság, a keresztény szóhasználattal élve a hivatás, gyakran az ember hétköznapi akarata, preferenciái ellenére valósul meg. Olykor akár a nem hívő ember is lehet a gondviselés által speciális feladatra kiválasztott közreműködő.

Az autodidakta választott ki tudja meddig jut, biztonságosabb, ha valaki igazgatja lépteit. A misztériumokba bevezető mester a misztagóg (görög mystagogos), aki maga beavatott, így a jelöltet is képes befogadni a misztériumba. Feladata, mint a pedagógusnak, a jelölt tanítása, nevelése, terelgetése, sőt a védelem biztosítása, hiszen a hirtelen felszabadított pszichikai és spirituális energiák nem várt következményekkel is járhatnak. Ritkábban az idegeneknek valamely helység nevezetességeit bemutató kalauzt is így nevezték – igen, a misztika az avatatlanok számára terra incognita, ahol nélkülözhetetlen a kalauz. A klasszikus ókorból a fogalom a kereszténységbe is átkerült, misztagógiának a szentségek – keresztség, bérmálás, oltári szentség – témáját, a kiszolgáltatásukkal foglalkozó hitágazatot nevezik.

A médium – és most tekintsünk el a szemfényvesztőktől – a szellemi jelenségek eszköze, közvetítő, aki révületszerű transz állapotban kerül kapcsolatba a szellemvilággal. Ami ebben az állapotban vele, körülötte és rajta keresztül történik, arról nem tudatos, s mikor magához tér, nem is emlékszik gyakorlatilag semmire. Ez a médiumi passzivitás. A hajdani vajákosokat, sámánokat is tekinthetjük médiumnak, akik a köz javát igyekeztek szolgálni a gyógyítás, jövendölés, szellemi utazás segítségével.

A passzív médiummal szemben a misztikus folyamatok aktív résztvevője a mágus, a szellemi dolgok mestere, a misztikus önállóság letéteményese. A mágus az óperzsa moghu, azaz pap elnevezésből származik. A régi perzsa vallás papi rendje, a mágusok egy méd eredetű törzs tagjai voltak, akik a szorosan vett papi, áldozati feladatok mellett gyógyítással, álomfejtéssel, csillagjövendöléssel foglalkoztak. Ám egy igazi mágus nemcsak olvassa a magasabb valóság üzenetét, hanem hatalmánál fogva befolyásolni is képes azt. A mágia (ars magica) olyan titkos hatalom, amellyel természetfölötti események idézhetők elő, vagy még pontosabban az az ősforráshoz közeli tudásés eszköztár valamint gyakorlatsor, amely révén az ember harmóniába kerül a kozmikus törvényekkel és alkotó hatással lehet a természetre.

A továbbiakban már csak három résztvevője van a misztikus eseménynek: a hívő ember, az Isten és a világ. A rajongás, mint a misztika egyik alapélménye a hívő emberben lakik, kiváltója pedig az isteni csoda. Amint megvalósul a misztikus istenélmény, a legnagyobb transzformáción a világ megy keresztül, mert az bezárul kifelé és megnyílik befelé.