– A mai világ teli van önjelölt mesterekkel és botcsinálta megváltókkal! Mennyi hamisság! – szólt az idősebbik, és bosszúsan elhallgatott.
– De miért van ez így? Ennyire hamissá vált volna a világ, vagy ennyire igénytelenné vált az ember? – kérdezte az ifjabb, s ő is elhallgatott, igaz, némaságában várakozással.
– Író, szerző sok van, fordító, tolmácsoló kevés. Ma szinte mindenki mester akar lenni – de ki akar tanítvány lenni? Az emberek a kapaszkodás fáradalmait elkerülve akarnak magasra jutni. De mire számítanak? Az ilyen eredmény nem lesz tartós.
– Egyáltalán eredmény az ilyesmi?
– Egyszer találkoztam egy indiai muzsikussal, aki elmesélte, hogy a mestere annak idején megáldotta, hogy ő a tehetsége révén legyen sikeres, ne pedig holmi manipuláció, vagy varázslat révén. Ebből azt értettem meg, hogy egy bizonyos cél több úton-módon is elérhető: nyílt és tiszta módon és kerülő úton egyaránt.
– Akkor tehát az emelkedés záloga micsoda? Varázslat, hírverés, vagy erőfeszítés, törekvés?
– Eretnek módszer lehet a varázslat, de én a hiteles módszert javasolnám, és szerintem az egyik kulcs az erőfeszítés, az áldozathozatal. Vagy az elején hozol áldozatot, és később élvezheted az eredményét, vagy előbb élvezni próbálsz egy helyzetet – amiért nem dolgoztál meg – de később kíméletlenül benyújtja az élet a számlát. Nézd meg, hirtelen siker ér valakit, és tönkremegy az élete…
– Rendben, ne legyen bot csinálta mester az ember, de ki nem lehet tanítvány?
– Végső soron mindannyian tanítványok vagyunk, és örökre azok is maradunk. Egy igazi tanító mindig tanul, mert úgy mondják, a növendékek kérdésein keresztül az ő mestere kérdez… Mégis azt mondják, aki nem hajlandó tanulni, vagy nem akar jó útra térni, és ismételt feddéssel sem lehet korrigálni, az jobb, ha odébbáll…
– De az ember gyönge, annyi hibát elkövetünk!
– Hidd el, ezt a tanítók is tudják. Arra nem esküdhet föl az ember, hogy soha semmi hibát nem követ el, de arra igen, hogy tiszta szívvel törekszik a jóra! A hibák, tévedések nem zárják ki az embert a növendéki körből. Ami kirekeszti, az a megátalkodottság, a rossz szándékról nem is beszélve. Valójában csak önmaga képes magát az áldásosság körén kívülre rekeszteni.
– És mire számíthat egy igazi tanítvány?
– A jó tanítvány minden áldást elnyer. De ha sorban megyünk, először is megszabadulhat az anyagi lét gondjaitól. Nem arra gondolok, hogy dúskálni fog, ez a sorstól függ, de átlátja majd a létezés problémáit, és látja majd a megoldást is. Ez át is vezet a következő nagy eredményhez, a tiszta tudatállapothoz. Emelkedett, megtisztult tudata révén szellemi látásmódra juthat, és békességet nyer. Nem a világ változik meg, hanem az ő reakciói. A tiszta tudat eredménye a fölszabadulás, az üdv elnyerése, de a bölcsek még hozzáteszik, hogy az igazi kincs az isteni szeretet. Ennek vagyunk mindahányan a növendékei…
– Pedig sok ember nem ezt az utat követi.
– Valóban, de senki sem mondhatja magát függetlennek a sors, vagy jobb esetben az isteni gondviselés felügyeletétől. Aki ma bőbeszédű önjelölt tanító, holnap majd elhallgat. Aki pedig áldozatos gyakorló, az holnap célba ér. Jó tanító a jó növendékből lesz…
– És milyen a jó növendék?
– Lelkes! Komoly érdeklődést tanúsít a lelki tudományok iránt, tanul és gyakorol, hűséges és alázatos – miképpen dicsérjem még? Az elvei szerint él, és ez ritka dolog! Állhatatos és szilárd, s nem keres hibát a jó tulajdonságok között. Az az igazi növendék, aki alkalmat ad mesterének arra, hogy tanítsa. Egy kicsit olyan, mint te…