– Mennyire lehet jelentőségteljes az élet? – töprengő arc a tépelődő kérdés mögött.
– Amennyi tartalmat adsz neki. Ne csak sodródj, haladj is!
– Mire gondolsz?
– Úgy gondolom, kétféle életet élünk mi itt a Földön. Az egyik ember végzetesen sodródik az életével, viszi magával a sorsa, a sztereotip helyzeteken túl nem is történik vele semmi egyéb. Az ő sorsa nem esély, hanem fátum. Nem tudatosul benne az élete, befolyásolni végképp nem képes a sorsát. A másik ember – nevezzük talán törekvőnek – élete más, az ő esetében a köznapi eseményeket is átfűti valami teljesség, és ha nagyon jelentéktelen életet él, abban is megcsillan a legnagyobb csoda. Ez az igazán emberhez méltó élet, a másik csak amolyan szúnyog-élet.
– Micsoda gondolat, szúnyog-élet…? De van különbség az állatok élete között? Egy szúnyog élete, vagy egy másik jószágé … van becsesebb?
– Minden élet szentség, mindegyik tiszteletet érdemel. De a maga helyén. A kígyót is tiszteled, de távolról, nem a kebleden melengeted. Érzed magad is, hogy van különbség egy oroszlán élete és egy szúnyog élete között… bizonyos szempontból van.
– És az állatoknak van sorsa?
– Szerintem igen. Nézd meg, az egyik jószág mindennel elkényeztetett öleb, a másik meg kivert kutya. Persze néha az ember élete is kutya élet…
– Hm, erről mesélhetnék. De visszatérve, meddig van szúnyog-élete az embernek?
– Ameddig nem állunk készen, addig nincs fogadókészség odaátról. Mindaddig, amíg még nem szenvedted le, amit itt kell letöltened, nem tanultad meg, amit csak itt, ebben az életben tapasztalhatsz meg, addig nincs kilépés.
– És aki eltávozik, az már mind felkészült? Már mindenki megtanulta a leckéit?
– Én hiszek az isteni elrendezésben, hogy ott van a figyelem velünk. Azaz, meglehet, számtalan olyan élet lepereg, ami nem igényel különösebb figyelmet, a Gondviselés személyes beavatkozása nélkül is eltelik, különösebb esemény nélkül – az amolyan szúnyog-életek. Azt is mondhatjuk, üresjárat. De aki nagyon rossz, vagy éppen nagyon jó, az kivívja a személyes törődést.
– Személyes törődés?
– Én hiszem, hogy a láthatón túl van egy láthatatlan valóság, ami fontosabb is, mint a látható. Ez a két valóság párhuzamosan fut, a valódibbat általában nem is vesszük észre, annyira elfoglal a látható káprázat. De néha mégis felcsillan valami, nagyon határozottan megmutatja magát a teljesség. Talán ez lehetne az élet célja, hogy egyre többször felismerjük ezt az elrendezést, egyre közelebb kerüljünk az isteni akarathoz.
– Megérzi ezt az ember? Olyan távolinak tűnik…
– Persze, hogy megérzed: amikor nagyon tiltakozol a sorsod ellen, vagy amikor nagyon hálás vagy, az találkozás a személyes gondviseléssel. A mélybe csak addig zuhansz, amíg földet nem érsz, a magasságokat tekintve azonban nincs határ.
– És ha összegezni kellene, hogy mondjuk mi legyen az életünk jelentősége, vagy ahogy mondtad, milyen tartalmat adjunk…?
– Ha azt mondom, szabadság, elégedett vagy? Szabad, mint a szél… Van, aki kívül szabad, mint a madár, nem kötik határok és kisszerűségek. Más meg belül szabad. Kívülről csupa kötelemnek tűnik az élete, de belül szabad madár… keresd meg a te személyes szabadságodat. A szellemi szabadság nagyon fontos.