A szamszára – labirintus, vagy útvesztő? Kinek ez, kinek az. A különbség annyi, hogy a labirintusból biztosan kitalál az ember, az útvesztőben szinte biztosan eltéved. Lehet, nem is kétféle szamszára van, csak a kezdő lélekutazónak még csapda, a törekvőnek pedig talán már trambulin?
A világjárás (szamszára-gamanam) nem turistaút, hanem inkább a világi léten keresztül vezető zarándokút, s eltöprenghetünk, mennyi szabadsága van az embernek, ha egy sors által meghatározott, kötött pályát kell befutnia? A szabadság is olyan, akár maga a szamszára: egyszer labirintus, másszor útvesztő – a szabadság is egyszer úgy tűnik, van, másszor úgy, nem is létezik. Amikor úgy érzed, nincs semmi szabadságod, és eltévedtél az útvesztőben, az az igazi zsákutca. Milyen különös, hogy néha átjárható utcákat is így neveznek el: Zsák utca… Színtiszta káprázat, amikor a megnevezés és a jelenség nem fedik egymást, amikor minden szó mást takar, mint amit jelent, amikor végtelen a vélemények sokasága,
és az érvelésre alapozott nézetek egyike sem perdöntő.
De a zsákutca nemcsak egy közlekedéstechnikai kifejezés. Te magad is lehetsz zsákutca. Amikor anyád ékszereit eladtad, apád örökségét elherdáltad, mikor a számolatlanul reád áldozott javakból már semmi sem maradt, semmi sem fordult termőre. Amikor utódod nincs, akit szolgálhatnál, vagy aki tovább vinné a család vérvonalát, amikor veled ér véget minden – ennyire nem lehetsz önző! Amikor rossz ember lettél, akinek már nem érdemes bizalmat adni… zsákutca.
De van rossz ember? Ha elég mélyre ásol, nincs rossz, csak jó van. Eredendő állapotában minden lény jó, merthogy a forrása is jó. Eredendően minden út visz valahonnan valahová, minden utca átjárható. Eredendően minden élet visz valahonnan valahová. Világi szereposztásában az ember mégis lehet kétséges, lehet az árnyék szolgája, lehet rossz. Lehetsz zsákutca, amelybe nem érdemes betévedni, és bármi keveredjék is belé, nem jön ki belőle semmi.
Kegyelem! – kiált a gonosz, és a megtisztulás reménységébe kapaszkodik. A körforgásgyűrű (szamszára-csakra) a lélekvándorlás ismétlődő ciklusaira utal, amiken keresztül jutva, a tisztulásnak és a spirituális centrifugális erőnek köszönhetően a szabadulni vágyókat kiveti magából a rendszer. Mégis be kell futni a világ útját (szamszára-márga), ami a világ folyását szemlélteti, de jelenti az anyaölet, a szülőcsatornát is, amin keresztül a testet öltött lélek a világra jön. Így a születés nemcsak a siralomvölgy felkeresését és lélek-esést jelent, hanem esélyt is a fölemelkedésre, a hazatalálásra. Tudod, kinek útvesztő, kinek labirintus, kinek átjáró, kinek zsákutca.
Meglehet, nem is a labirintus bejáratánál állsz, hanem nyitott kapuk előtt? A világüdv (szamszára-móksa) azt a bizonyosságot sugározza, hogy az anyagi lét legyőzhető, ki lehet jutni az ismétlődő születések és halálok ciklusából. Aki megleli az átjárót, nyer… Ha napkeltekor két kinyújtott karoddal magad előtt körözöl, tenyereid két kört írnak le, amelyek középütt, mellkasod előtt metszik egymást. Ez a két láthatatlan kör, amit a levegőbe rajzolsz, a Vesica piscis, egymást metsző mandula alakú szeletük pedig a Napkapu. A kimetszett ívek egyike a véges, korlátozott emberi tudat, míg a másik a kozmikus, isteni teljesség-tudatot szimbolizálja. A kapu előtt, középen ott állsz te, s a Napkapu túloldalán ott a világosság maga. Ami a forrástól jön, az elvezet a forráshoz, ha a világosság útját követed, eljutsz a világosság forrásához. Útvesztő helyett labirintust, zsákutca helyett átjárót, minden út visz valahová, minden élet vezet valamire. Ha a meghívás él, akkor annak eleget is lehet tenni. Ha már ott állsz a nyitott Napkapu előtt, az azt jelenti, be is léphetsz rajta.