Futottál már egyedül? És futottál valakinek a társaságában? Fel tudod idézni, milyen élmény volt egyik és másik tapasztalás? Amikor egyedül vagy, eljön az a pillanat, amikor azon gondolkodsz, minek is indultál el, egyszerűbb volna visszafordulni. De amikor valaki mellett futsz, eszedbe sem jut ilyesmi. És nem kell megrendezett versenyre gondolni, elég egy közös testmozgás, és hiába leplezed, máris feltámad benned a versenyszellem. Jobban teljesítesz, kevésbé fáradsz és meg sem kérdőjelezed a közös futás értelmét, nem akarsz visszafordulni.
A verseny ezer évek óta fűti az embert. Versenyzel a vetélytárssal, az ellenféllel, az idővel, millió más paraméterrel és persze önmagaddal.
A feszített helyzetben teljesítés egyik jó erőforrása a verseny, pozitív stressznek, eredményes tónusnak is nevezhetjük. Ez lehet nemes versengés, de kíméletlen kiszorításba is torkollhat. A Citius, altius, fortius! azaz Gyorsabban, magasabbra, erősebben! jelmondat nemcsak részvételre buzdít, hanem bevon a számok bűvöletébe: másodpercek, méterek, álomhatárok, érmek, pontverseny… ugyanennek a bűvöletnek a része a piaci
verseny, a gyártók fejlesztési stratégiája, az űr-, Hold- Mars-utazások prognosztizálása, az egy főre eső GDP varázsigéje, a digitális technika vagy a fiktív, virtuális hatalmi rendszerek tévképzetei, amik lassan-lassan megértek a változásra.
A növények közt is megvan a verseny. Békésnek gondolnád őket, de igyekeznek kiszorítani egymást. Csak kényszerűség az együttélés, s ha a másiknak több jut vízből vagy napfényből, a környezetében lévők célba veszik. A dudva is gyorsabb, mint a palánta, versengenek a növények, meg az állatok is, persze. Egyik élőlény a másiknak eledelül szolgál, ez is egy kíméletlen verseny.
Szinte természetes, hogy az emberek is versengenek. Mintha az ősidőkben választhattak volna az együttműködés és a verseny között, és úgy tűnik, a versenyre szavaztak. Persze, az együttműködés is megmutatja magát, de hamar versenyre kél vele a verseny…
Az anyag világában természetes viselkedésmintának tűnik a versengés, de mi a helyzet a lelkiség terén? Hátha az a világ nem az anyag törvényszerűségei szerint működik…?
A bölcsek azon vitáznak, kinek van igaza – ez verseny. A vallásos emberek azon vitáznak, melyikük istene az erősebb – verseny ez is. A vallások vagy ideológiák azon versengenek, kinek van több híve, nagyobb befolyása – verseny a javából! Talán még a kezdő misztikusok is beleesnek ebbe a csapdába, és azon vitatkoznak, melyikük érte már el a buddhaságot, vagy ki jutott magasztosabb felismerésekre… Persze, aki már jutott valamire, nem vitatkozik, hanem egyetért, nem versenyez, hanem örül a másik célba jutásának.
Súlyos hiba volna, ha egy lelki ember a versenyszellemtől kísértve gyakorolna. Nyilván mindenki vágyik a visszajelzésekre, a lelki tapasztalásokra, felismerésekre, de a hiteles követés nem élményvadászat. Ha van visszajelzés, jó, ha nincs, az sem von le semmit az igazság érvényéből, a folyamat akkor is követendő. Amely folyamat könnyű és gyors megvilágosodást ígér, azt érdemes távolabbról tisztelni. Ahol azonban a nemes eszmények tiszta szándékkal és áldozatkész gyakorlattal párosulnak, ott érdemes tovább keresni.
Igaz, áldozathozatal nélkül is bekövetkezhet a misztikus élmény, de csak a kiválasztottak esetében. Ráadásul áldozathozatal mellett sem biztos, hogy megadatik a tényleges istenélmény. Hasonló érzések, élmények kerülgetik az őszinte kutatókat és gyakorlókat, de a valós eredmények elválnak az önámítástól.
A verseny az emberi viszonyokban az ego érvényesülését célozza. A fejlődés szempontjából ez nagy és hosszas időveszteség, felismerése és leküzdése azonban mélyreható eredmény. Így a legnagyobb vetélytárs nem kívül van, hanem belül, és nem versenyezni kell vele, hanem győzedelmeskedni fölötte.