Az archaikus gondolkodók kivételesen érzékletes metaforákkal éltek. Egy ilyen hasonlat egy kocsikerékhez hasonlóan írja le a világmindenség horizontális metszetét. A végső lényeget, vagy ha tetszik, Istent állítja a középpontba. Közvetlen környezete az égi rendek hona, a rajongás, szent harmónia hona, ami az égi rend örömét sugározza. A küllők a különböző természetű lelki folyamatok: a cselekvés hősies vagy liturgikus, rituális útja; a tudás ismeretelméleti, filozófiai útja; illetve az odaadás áhítatos szeretet-ösvénye. Ezek a küllők kötik a kerékagyhoz az abroncsot, ami az erkölcsi parancsolatok, tiltások és előírások rendszere. Az erkölcs bölcseleti vetülete az etika, amivel nemcsak a világi törvények vagy a vallásos rendszerek, de a filozófusok is időtlen idők óta foglalkoznak. Az erkölcs megkönnyíti az emberi együttélést, kijelöli a helyes és a
kerülendő magatartásformákat, s az ember örök hivatására is rámutat.
A kevéssé ismert Pierre Charron (15421603) francia hitszónok volt, akit meggyőződéses keresztény létére istentagadással vádoltak, éppen A bölcsességről című bölcseleti-erkölcsi tárgyú munkája miatt. Ebben írja:
A bölcsesség hivatása: megtudni, miként mérsékeljük és irányítsuk vágyainkat és élvezeteinket… Ez az okítás négy pontban összefoglalható: keveset, természetesen, mértékletesen, tartózkodóan.
Keveset kívánni – ezzel biztonságosan szállhatunk szembe a forgandó szerencsével.
Természetesen – kétféle vágy van, természetes és természetellenes; a természetesnek a kevés is elég…
Mértékkel, túlság nélkül – így nem okozzuk más kárát, s megőrizzük a magunk javát.
Tartózkodóan – vágyaink és élvezeteink pályája legyen körülírott, korlátozott és kurta.
Talán nem meglepő, hogy Charron visszanyúl a klasszikus görög ókor négy kardinális erényéhez, amelyek Platón nyomán a bölcsesség, bátorság, mértékletesség és igazságosság. Ehhez a görögök ráadásként a barátságot csatolták, amelyben az ember az egyedi létből átlép a közösségi létezés szférájába. A Charron által hangsúlyozott mértékletesség rokon Buddha arany középútjával, vagy a jóga fegyelmezettségével, de az ókoriak is vallották, az erkölcsi erény a szélsőségek középarányosa: „középütt jársz a legbiztosabban” mondta Ovidius. Charron a bölcs viselkedéséről is nyilatkozik:
Arcunk és tekintetünk legyen nyílt és mindenkinek kellemes, szellemünk és gondolatunk viszont elfödött legyen és mindenki elől rejtve maradjon; kifejezésmódunk egyszerű és diszkrét; ügyeljünk mindig magunkra és legyünk éberek: „nyílt homlok, féken tartott nyelv, rejtőző elme és: ne bízz senkiben”; sokat látni és hallani, keveset beszélni, mindent megítélni a helyes: „láss, hallj, ítélj”!
Nemcsak udvariasságot és jó modort követel Charron erkölcsi intése. A helyes viselkedés mellett a halál végső kérdésére is reflektál:
Ostobaság volna olyan ösvényen haladni, amely sehova sem vezet. Az erényes ember sokkal béketűrőbb a bajban, mint a züllött a jómódban. A halál a napok fejedelme, s megítéli a többi napot. Az utolsó jelenetben (a halálban) nincs tettetés: „Így hagyja el az igaz eszed a szív legmélyét / Lehull az álarc, és marad az ember.”