Meditációs tréning. Az a feladat, hogy papírlapokon kitűzött három állításon elmélkedjen a társaság, amelyek az alábbiak: 1. Minden hazugság, még az igazság is hazugság; 2. A hozzáállás maga a tény! és 3. Szeretlek!
Az első állítás rendkívül destruktív. Ha igaz volna – vagyis, hogy minden hazugság – akkor ez önellentmondás, ha pedig nem igaz – vagyis van olyasmi, ami nem hazugság – akkor szintén önellentmondás, mert akkor az állítás hamis. Ha viszont hamis, akkor igaz az állítás, miszerint minden hamis.
No ezen törd a fejed, ostoba, ahelyett hogy leszakítanád a papírt és összetaposnád, ezzel fejezve ki tiltakozásodat a primitív paradoxon lejárató kampányával szemben. Arról nem is beszélve, milyen kételyt ébresztő, dehonesztáló és destruktív magának az igazságnak a kétségbe vonása. Dehonesztáló az igazságra nézve, de reád nézve is, meg arra is, aki kitalálta.
A második megjegyzés hiába tűnik igaznak – bár az első állítás alapján tudjuk, hogy minden hazugság, így a hozzáállás is hazug, s a tétel is hazug, vagyis a
hozzáállás nem tény! – egyébként annyira gyönge, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. A harmadik tétel pedig annyira szirupos, hogy a legyek ráragadtak a papírlapra, amire fel van írva.
Mindeközben a reggeli sétáló elmélkedés során órákon át, a fenti három állításon elmélkedve kell körözni az óramutató járásával ellentétes irányban.
Erről pedig tudnivaló, hogy fordított irány! A Nap keleten kél és nyugat felé halad, ez az áldásos irány, ezért halad az óramutató is arra, amerre halad. A Távol-Keleten tudják, hogy a Nap-járás az áldásos irány, ez az élet, a tudat, az emelkedés, az istenek útja. Az ezzel ellentétes irány az árnyék, a lebomlás, a süllyedés, a halál, a démonok útja.
Mi történik tehát? Töröd a fejedet az első tételen: nincs igazság – igaz? És elindulsz a sötétség és tudatvesztés útján. Így persze aligha leled meg a biztos támpontokat, és világnézetedet nem a cogito ergo sum, gondolkodom, tehát vagyok mottójára, hanem a dubito ergo sum, azaz kételkedem, tehát vagyok gondolatára kell alapozd. Mintha az emberiség az utóbbi háromszáz évben a napjárással szembe haladt volna, és a kétely „igazságát” alapozta volna meg.
Ahogy haladsz a köreiden, egyre jobban lebomlik benned minden szilárd meggyőződés, egyre fokozódik a kétely, közben pedig bólogatsz magadnak: Igen, igen, a kételkedés! Milyen igaz, tényleg nincs igazság!! Ha így haladsz, előbb-utóbb a totális lebomlást is megleled, és ha ma még nevetsz is az egészen, hamarosan ajkadra fagy a mosoly…
Aztán kissé már eszelős tekinteted rávillan a második állításra: a hozzáállás! Igen, bármennyire is relativizált minden tényt az első állítás, a második megállapítás reád vonatkozóan mégis igaz. Az a hozzáállás, hogy engedelmes birka módjára körözöl a lebomlás körein, hogy gondolkodás nélkül befogadod a kételkedést, és a meghasonlottságot választod világnézetednek ahelyett, hogy a körmönfont állítás helyességében kételkednél, és az egyetlen releváns hozzáállást tanúsítván letépnéd a tacepaót, vagy legalább irányt váltanál és szembe mennél a többi bamba birkával, nos, ez a hozzáállás egyetértésről tanúskodik, ez tény. Nem megértésről, nem ezoterikus tájékozottságról, még kevésbé okkult jártasságról, nem, csak a bamba birka mivoltodról.
Végül megkapod a kegyelemdöfést: Szeretlek! Ki szeret és kicsodát? Téged szeret az, aki ezeket az őrültségeket eléd lökte? Te szereted a kételyt és a meghasonlottságot? És a szeretet „igazságában” nem kételkedsz? Totális zűrzavar… Légy következetes, rántsd le a leplet a tetszetős de hamis fejtörőkről, a kételkedésben kételkedj s a téboly örvénye helyett az igazság mellett kötelezd el magad.