– Úgy érzem, megrekedtem… – fájdalmasan csengett ez a mondat, de nagyon igazul is. – Nem haladnak a dolgaim, s ami megy, az sem nyújt igazán örömöt.
– Remélem nem csupán panaszkodni akarsz?! – hangzott a szigorú válasz. – Ha azt kérded, hogyan tovább, akkor van értelme beszélgetnünk, ha csak panaszkodni akarsz, arra keress más valakit.
Hallgatás volt a meglepett válasz, de a kemény szavak ki is mozdították az enerváltságból. Figyelni kezdett. Ettől beszélgetőtársa is megenyhült.
– Persze, most negyven körül… mire számítottál? A megrekedés időről időre ránk köszönt, ne légy meglepve.
– Rendben, eddig is voltak hullámvölgyek, de most mintha tényleg minden erőm elhagyott volna.
– Igen, ezek a tünetek… Nem akarok közhelyes lenni, és gondolom, te sem elégednél meg egy-két olcsó megjegyzéssel: kiégés, depresszió… Ezekben nem hiszek.
– Pedig hasonló dolgokat érzek. Ez az enerváltság… mintha minden lelkesültségem elszállt volna.
– Igen, ezt vissza kell szerezni. Ami tegnap jó volt, ma nem biztos, hogy ugyanúgy eredményes. Az örömforrások megkopnak, és te magad is haladsz. Ne elégedj meg ugyanazzal, amivel korábban! Hatolj mélyebbre.
– Hogyan?
– Úgy mondják, csak akkor lehet tovább lépni a következő szintre, hogyha a jelen helyzet összes tanulságát leszűrte az ember. Ha már bejártad minden zegét-zugát ennek a platformnak, akkor léphetsz tovább.
– De nem látok kiutat, nem látom a változás lehetőségét.
– Gondold el, ha be vagy zárva egy szobába, amin van tizenkét ajtó, de mindegyik zárva van, akkor valószínűleg bent kell maradnod abban a teremben. De ha csak egy ajtó nyitva van, akkor azon keresztül kimehetsz. Ez a nyitott ajtó egyben a kijutás jogát is megadja neked. Mi az, ami inspirál?
– Most semmi. Semmiben nem lelem az örömömet.
– Kezdd az elején! Vizsgáld meg, minek az eredményeként jutottál a mostani állapotra, és változtass. Mert ha ugyanazt ismétled, ugyanoda jutsz. Ha elégedetlen vagy a helyzeteddel, valamin változtatni kell.
– De most még gondolkodnom is nehezemre esik.
– Rendben, sokszor érezzük úgy, hogy padlón vagyunk. De éppen a padló az, ahonnan elrugaszkodhatsz. Amikor lent vagy, akkor tudod igazán, melyik út vezet fölfelé…
– Mit tegyek?
– Két megoldás áll előtted. Lehetsz közreműködője a továbbjutásnak: töprengsz, analizálod a helyzetet, megérted az együttható tényezőket, és szívósan, következetesen cselekszel. Ha csak egy lépést is, de azt megteszed. Ez az interaktív módszer. A másik lehetőséged finomabb, szinte láthatatlan módszer, és nem erőn alapszik. Ez az interpasszív mód. Amikor kivárod a változás idejét, nem erőlteted, hanem invitálod a megoldást. Nem tétlenségre buzdítalak, hanem egy nem-cselekvő cselekvésre. Hangolódj rá a létezés finomabb rezgéseire, tanulj meg elégedettnek lenni. Hogyha korlátozottságot, enerváltságot tapasztalsz, fogadd el ezt a helyzetet, de ne érts vele egyet!
– Interpasszív? Ezt még sosem hallottam…
– Örülök, hogy tudtam újat mondani. A megrekedés tény, de nem végállomás…