Áldásos időszak – az emelkedés ideje. Túl a mélyponton, túl a holtponton. De hogy mi pontosan az áldásos időszak, azt kétféleképpen határozhatjuk meg: a napjárás szerint és a lelki erő szerint.
A Baktérítőnél időzve a téli napforduló után a Nap végre elindul észak felé. Télen futja be leglaposabban az útját az égen, ilyenkor van a legdélebbre, nem is kapaszkodik a fejünk fölé, szinte délben is oldalról szórja sugarait, ha képes áttörni a ködöt és homályt. De a fordulópont után emelkedni kezd a Nap pályaszöge, elindul Észak felé a csillag, és Észak iránya a tökéletesség keresését jelenti. Újjászületik a fény, s az északnak induló Nap jelzi az áldásos féléves időszak kezdetét, amíg legészakibb kitéréséig, a Ráktérítőig el nem jut csillagunk. Mások úgy gondolják, a tavaszi napéjegyenlőség az áldásos időszak kezdete, de akár így, akár úgy gondolkodik az ember, tavasztól nyárközépig egészen biztosan áldásos az időszak, még a naptári kalkuláció szerint is.
Az áldásos idő számításának másik módszere a lelki erő mérése. Az évkezdet áldásosnak számít, áldásos a hét kezdete és a napkelte is, de megfelelő tudatállapotban minden pillanat áldásos. Így lesz a hétköznapokból ünnep, a szürkéből ezüst, a fellegből napsütés. Akkor mire várunk? A kalendáriumi idő továbbaraszolására, vagy a tudat emelkedésére, hogy azzal együtt a világosság is gyarapodjék?
Nemcsak a Nap járása teszi áldásossá az időpillanatot, de az isteni erő megnyilvánulása, egy avatár alászállása, vagy egy nagy szent születése is. A csillagászatilag vagy spirituális évfordulókkal kitüntetett pillanatok áldásosak.
Sokan a Megváltó eljövetelét várják ilyenkor, hogy a Fény hercege diadalmaskodjék a sötétség fölött. De ki a fény hercege, mi az ő természete? Amíg nem sikerül eldönteni, hogy a fény korpuszkuláris anyag, vagy inkább folyékony energia-áram, addig hogyan tudnánk válaszolni? A fény hercege a szikra, ereje a világosság… a kettő elválaszthatatlan egymástól. Ennek fölismerése megszenteli az amúgy is kitüntetett időszakot, és megszenteli az embert is. Mert a lélek az eredeti világosság szikrája, valójában minden ember, minden lény kicsiny fényherceg. Ha valamire várakozunk, hát ennek a felismerésére várakozunk. Mert a tudatlanság miatt elborulhat a világosság, a gonoszság képes befedni az eredeti ragyogást, de megszüntetni nem képes. Memini – emlékezem. Nincs másra szükség, mint emlékezésre, az eredeti ős-állapot fölelevenítésére.
Várakozás: hogy odébb gördüljön pályáján s Nap, s felkapaszkodjon a mélypontból; hogy a káoszból újra rend legyen; hogy fényesedjen a lélek és meneküljön a sötétségtől, hogy nyíljon a tudat és szabaduljon a tudatlanságtól.
Mivel pedig a tér nem más, mint megkövült idő, a térnek is áldásossá kell válnia. Megszentelődik a tér és az idő, apránként megindul egy finom benső változás, érzékenyebbé válsz a tiszta igazságokra, lassan szabadulsz a szabadosság rabságából, sőt, az esetleges szabályok kötelme helyett a mindig érvényes törvények szelleme éltet már. Nem külső pályát futsz be, amit könnyű volna teljesíteni, hanem láthatatlan benső utazásra indulsz. Várod azt a leheletfinom átalakulást, ami nem a külsődet változtatja meg, hanem eredendő fény-természetedet eleveníti föl. A megvilágosodáskor fölizzik a szív csúcsa és az így bevilágított kapun át a lélek a százegyedik csatornán át emelkedik, s amikor kilép testéből, a Nap sugarain vagy meditációja szárnyain kapaszkodik fölfelé, és a Napba jut, mert az a világ kapuja – bejárat a bölcsnek, zárt ajtó a tudatlannak.