Ezer éve foglalkoztat egy kérdés: kinek nagyobb a szeretete, az apáé-e vagy a fiúé? Forgattam jobbról, néztem balról, vizsgáltam elölről és hátulról, de nem találtam kielégítő választ. Kérdeztem időst és fiatalt, apát és fiat, asszonyt és leányt, okosat és butát, bölcset és oktondit, kérdeztem mindenkit és kérdeztem magamat. Egyik mondta: az egyiknek, a másik mondta: a másiknak; harmadik, hogy: egyiknek sem, a negyedik, hogy: mindkettőnek. Mondták azt is: rossz a kérdés, és mondták: ennek Isten a megmondhatója. Aztán megkérdeztem az Istent.
A gyermek nem tud nem szeretni. A fiú az apához képest nem tud nem szeretni, neki még nincs alternatívája. Kicsiny jövevényként még közel van az ember a lelkéhez, és a lélek nyelve a szeretet, természete a rajongás, hivatása a boldogság.
Az apa már tudna nem szeretni, de a fiával szemben nem teheti meg. Ha megteszi, vét a mindenség törvényei ellen. Fiában tovább él az apa, és önmagát mindenki szereti. Ha a fiában az apa észreveszi önmagát, egy ideig még hadakozhat vele, végül csak megbékül. Önmagával meg kell békülnie. Nem lehet oroszlán, aki szétszaggatja kölykét, legyen inkább sasmadár, aki vállára veszi bukdácsoló ivadékát.
A gyermek kis világában kevesen élnek, így összes szeretete néhány személyre irányul, és nincs más eszköze, csak a szeretete. Idővel aztán elsorvad a kedeszmirigy, felnő a gyermek, és megtanul gyűlölni is. Gyarapodásával párhuzamosan sorvad a mellkasi csecsemőmirigye, és valami megkövesedik az ember szívében. Felnőtt korban már nagyobb, népesebb az ember világa, és árnyaltabb az emocionális eszköztára, de ha érett személyiségről van szó, remélhetőleg a szeretetkészsége is gyarapszik, hacsak nem totális érzelmi deficitben él.
A szeretetnek van egy sajátságos vonása: a kisebb irányítja a nagyobbat. Ezt egy bizonyos hajlam teszi lehetővé, amit úgy hívnak, szeretet. Amikor a kisfiú megfogja az apja ujját, és húzza magával, az apja megy vele. Az apa természetesen erősebb, hozzá képest a fiúcska ereje elenyésző, apját mégis legyőzi a gyöngédség ereje. Gyöngédség és szeretet van ott, ahol a kisebb irányítja a nagyobbat.
A tanítómester előtti meghódolás olyan intenzív, hogy teljességgel lekötelezi a gurut, s a mester a szolgájának szolgájává szegődik annak gyöngédsége miatt. Lehet-e azt viszonozni, ha a tanítvány az életét is hajlandó mesteréért áldozni? A tanítómester szíve eredendően vonzódik a növendékéhez. Milyen csodálatos a gyöngédség és szeretet hatalma! … Ez nem fizikai erő, hanem a legfinomabb hatalom működése. (Szvámí B. R. Srídhar: Kövesd az angyalokat)
A lelki utat járónak azt tanácsolják, először váljon tudóssá, majd váljon gyermekké! A filozófia a rácsodálkozás tudománya. Aztán az értelmet használva kell analizálni a lét problematikáját, majd végül az egész problémahalmazt félredobva a gyermekek ártatlanságával kell gyakorolni a legfőbb misztériumot – az isteni, lelki szeretetet. Mert az igazi bölcsesség nem más, mint a szeretet gyakorlati készsége. Ezért mondja Jézus: Engedjétek hozzám a kisdedeket… Márpedig a kisdedek ártatlan szeretetére olykor az Isten fiának is szüksége lehet, hogy saját fiúi, szeretetgyakorló hivatását betölthesse… Mert a fiúnak nincs választása, nem tud nem szeretni. Mégis az apa szeretete messzebb érő, felelősebb, gondoskodóbb.
A jótevőkben általában melegebb hajlandóság él védenceik iránt, mint azokban jótevőikkel kapcsolatban. (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika 1167.b)