– Nos hát, eleget tanítottalak benneteket, most én fogok kérdezni! – szólt elégedetten a tanító. A növendékei persze megszeppentek: mi lesz most? Csak ekkor döbbentek rá, milyen könnyű helyzetben voltak, amikor csak az volt a feladatuk, hogy kérdezzenek, noha jól kérdezni nagy művészet. Tudták jól mesterük tanításából, hogy az ostoba jóval több kérdést tud föltenni, mint amenynyit a bölcs meg tud válaszolni. Most csapdába kerültek: milyen kérdést szögez nekik a tanítójuk? És hogyan tudják majd megválaszolni?

– Ha rajtatok múlna, hogy miféle parancsolatoknak engedelmeskedjen az ember, akkor mit kérnétek? Mi az a három szabály, amit megkövetelnél, ha te volnál a Jóisten?

Néma csend. Erre nem számítottak. Talán valami bonyolult filozófiai kérdés, vagy a szent hagyomány egy kényes eleme – de parancsolatok? Végre a legbátrabb megszólalt.

– Én csak kettőt tudtam hirtelen összeszedni: Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, és: Gondolj az utánad jövőkre is! – elégedetten bólintott mindenki.

– Szeresd önmagad – szólt a következő, – tisztelj másokat és légy hálás azért, amit kaptál! – előbb egy kis zúgás, aztán elégedett morajlás. Majd egy okos hang szólalt meg:

– Ismerd meg önmagad, engem, s a kapcsolatunkat! Ha ezt megértetted, kérlek jöjj hozzám! És kérlek, légy könyörületes mások iránt!

– Ne a pszichéd teremtette múltban vagy jövőben élj, hanem a jelen pillanat örökkévalóságában! – ezt közülük a legbonyolultabb gondolkodású növendék mondta. – A teljes önátadás csak úgy lehetséges, ha elfogadod, hogy minden Istentől való, minden elrendezés az ő akarata, amit belső ellenkezés nélkül ajánlatos elfogadni. És végül: Igyekezz megtapasztalni az önmegvalósítás örömét, s ne az eszeddel próbáld azt megérteni!

– Én azt kérném, hogy szolgálj másokat, ne önmagad; törekedj a tökéletességre; és sugározz szeretetet! – szólt egy vékony hang, s érződött, a bonyolult fejtegetést igyekezett a gyakorlattal ellenpontozni. Majd egy higgadt növendék szólt:

– Igyekezz értékelni és fejleszteni a jó tulajdonságokat magadban és másokban! Törekedj arra, hogy a lehető legjobbat add mindig! És, igen, légy vidám! – osztatlan tetszést aratott az utóbbi gondolata, s rögtön csatlakozott a következő növendék, álmodozó, költői alkat:

– Énekelj nekem minden nap! Örvendeztess meg minden nap, és fesd be vidám színekkel az otthonodat!

Ezzel mosolyt csalt mindenki arcára. A legharsányabb növendék következett:

– Légy őszinte! – hümmögés. – Légy normális! – kacagás. – És nyugi! – kitört a nevetés. Lehet, hogy ő a legharsányabb, de belül mégis talán a leggyöngédebb közülük. A furfangos szólt:

– Kizárólag engem szolgálj! Másoknak is mondd, hogy kizárólag engem szolgáljanak! Ne tégy semmi egyebet!

Érezte mindenki a mókát a szavaiban, de a komolyságot is. Megszólalt a jó barátja:

– A lehető legszebben hódolj kedvteléseidnek, ahogy én is teszem! – Erre mindenki felhorkant. – Ne aggódj, végül mindent megértesz majd… – erre meg elcsitult a háborgás.

– Élj egyszerűen! – szólalt meg egy határozott hang. – Tiszteld a természetet, ne pusztíts! Szolgálj engem, ha te is úgy gondolod.

Milyen megengedő törvény! Nem is parancsolat, inkább esedező kérés.

– Légy tudatos, bármit is tégy! Légy szabad és hálás! Szeress engem, mert én is szeretlek… – az utolsó szavak elfúló hangon, épp, hogy hallatszottak, de érteni mindenki megértette. Végül határozott, jókedvű, de komoly tanítvány következett, akit mindenki szeretett:

– Add nekem a szívedet s az odaadásod! Engem láss mindenben és mindenkiben! És várd ki a harmadik parancsolatot, hogy mondhassak valami újat neked! – erre végképp felcsattant az elismerő taps, és a mester is elmosolyodott.