3D

Nem is olyan rég vált elfogadott kódjellé a 3D, pedig a festők évszázadok óta alkalmazták azt a misztikus praktikát, hogy síkban ábrázolják a teret, két dimenzióban a három dimenziót. Ez valóságos misztika, leképezhetővé tenni egy magasabb dimenziószámot egy alacsonyabb síkon – mesteri fogás. Hogyha 2D-s síkban képesek vagyunk értelmezni a 3D-s teret, akkor ez más dimenziók között is lehetséges volna? Vajon egy dimenzióban leképezhető-e a 2D? Belesűríthető-e egy pontba a mindenség? Vagy az 5D-t képesek vagyunk-e értelmezni 4D-ben, a tér és idő komplexitásában? Roppant izgalmas kérdések ezek is, de mi maradjunk a 3D-nél.

Egy lehetséges válasz a Naprendszer rendjében rejlik, s annyira kézenfekvő, hogy szinte észre sem vesszük. A 3D azért fontos, mert a harmadik bolygón élünk. Ha szemrevételezzük a Naprendszert, közepén ott a Nap, mint nulladik dimenzió, illetve égitest. A Naphoz legközelebb a kőzetbolygók esnek, elsőként a Merkúr, majd sorban a Vénusz, a Föld és a Mars. Ezek után a gázbolygók következnek, azok közül a Naphoz legközelebb a Jupiter esik, majd a Szaturnusz és így tovább. Így a bolygók szimbolikus rendszert és az ember számára befutandó pályát mutatnak, az alábbiak szerint:

A Nap az egész rendszer záloga, az élet adottság, a létezés van. Zéruspont, de nem a semmi zérusa, hanem a minden lehetőség origója, ezért egyszerre alfa- és ómega-pont, a beteljesülés (ómega) lezárása és a mindenre lehetséges kezdetek (alfa) kibontása.

A létezésnek értelme akkor van, ha a tudat is megnyilvánul, ehhez kell az intelligencia, amit a Merkúr képvisel: értelem, eszesség, információ, tájékozottság, kommunikáció, kíváncsiság… Nem csoda, hogyha az értelmes lét keres valamit, a beteljesülést, vagy prózaibb módon a boldogságot. Ezt általában érzelmileg, a szerelemben, társas kapcsolatokban kutatja az ember, így az értelem bolygója után az érzelmek égiteste, a Vénusz következik: Esthajnalcsillag, szerelem, érzelmek, és igen, itt minden fordítva van, mint bárhol a Naprendszerben, mert a Vénuszon a Nap nem keleten, hanem nyugaton kél, a Vénusz ellenkező irányú tengely körüli forgásának köszönhetően. Ez sok mindent megmagyaráz…

Együtt áll tehát a létezés, a tudat és értelem és az érzelmek, így ezek összegzése a következő szint, vagyis a földi létben az ember próbálja értelmezni saját

létét, igyekszik több tudáshoz jutni, és kóstolgatja az érzelmeket. A földi lét a tapasztalatok világa, a megelőző szférák előfeltételei a földi lét működésének. Ha nem vesszük figyelembe a Holdat, akkor marad a nyers, természeti, anyagjellegű élet, ám a Hold misztériumát, változékonyságát, a titkot és spiritualitást hordozó jellegét hozzáadva a földi léthez megindul a szellemi kutatás. Ez nyitja meg a lehetőséget a továbblépésre, a dimenzióugrásra, ám a következő bolygó a Mars: csupa erő, csupa tűz, konfliktus, küzdelem… Igen, a földi lét meghaladása küzdelmes. Ehhez minden erőnket össze kell szednünk. Ha a Mars jelentését félreértjük, akkor másokkal hadakozunk, és nem erősek, hanem erőszakosak leszünk. Ám igaz a mondás: aki másokat legyőz, erős, aki magát legyőzi, hatalmas. Vagyis a marsi küzdelem és erőfeszítés az önmagunkkal folytatott háború, amelynek diadala az önlegyőzés. Ekkor a durva anyagból, a kőzetbolygók anyagszerűségéből már szabadul a lélek, s eljut a következő nagy princípiumhoz, a Jupiterhez, ami nem más, mint a tanító, a Guru elv. A tanulásért meg kell küzdeni, értelem, érzelem, tapasztalat – oly sok minden kell hozzá. Indiában a Jupiter bolygó neve Brihaszpati, ő a félistenek tanítómestere. Aki az ő színe elé jut, már nem is ember, hanem emberfeletti ember, legalább hérosz, de inkább félisteni rendbe tartozó lény. Az égi tanító az isteni tudásra, a lelki bölcseletre oktatja. Ez már nem információ, hanem transzformáció, a végső átszellemülés előkészülete.

Innen már csak egy lépés a Szaturnusz, akit általában baljósnak tartanak, ő a szigorú tanító, a nagy számon kérő. Szaturnusz mint Chronos, felfalja saját ivadékait, akárkit nem enged át az öröklétbe. A mulandóság legyőzéséhez le kell győzni magát az időt…